• A Budapesti találkozó teljes anyaga ...

Kedves testvéreim!

   Nagy örömmel és belső kíváncsisággal vártuk Vassula érkezését, és a magam nevében azt mondhatom, többet kaptunk, mint amit vártunk. Elhatároztam, hogy nagyon odafigyelek majd, és engedem magamra hatni mindazt, ami ma itt elhangzik. És aki hozzám hasonlóan odafigyelt, hasonló következtetésre juthatott. A rózsafüzér alatt úgy éreztem magam, mintha Fatimában lennék, ahol az esztergomi egyházmegye küldötteként jártam, amikor visszavittük a Szűzanya vándor szobrát, miután egész nyáron járta a magyar tájakat. És ott imádkozták olyan sok nyelven a rózsafüzért ahogy Vassula itt minálunk. Mintha az első Pünkösd üzenete jött volna el közénk, mintha a Szűzanya szeretet-üzenete hangzott volna el ebben a templomban most a rózsafüzér imádkozásakor, ahogy azon a hatalmas téren is Fatimában.

A másik dolog, ami megragadott, hogy amit Vassula elmondott, tulajdonképpen semmi más, mint a tömény evangélium. A maga egyszerűségében és mélységében. Beszélt az imádságról, a Miatyánkról, és akkor döbbentem rá, hogy milyen hanyag és szétszórt a mi imánk. Pedig a Mennyei Atya ugyanazt mondja nekünk is, mint Vassulának: Nem jó! Meg kell tanulnunk jól imádkozni! Vajon hány megkeresztelt ember éli át azt a boldogító üzenetet, amiről Vassula beszél, hogy mi mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, hogy Apunak, Atyánknak szólíthatjuk Őt, személyes, bensőséges kapcsolatba kerülhetünk Vele, és ez olyan örömforrás, ami soha, de soha el nem apad?

Beszélt arról, hogy az Úr megmutatta neki bűneit, és ő napokon át sírt a bánattól és a szomorúságtól.

Testvéreim! Készek vagyunk-e még igazán az őszinte bűnbánatra? Hibáink, főleg mulasztásaink elismerésére?

Vallásos életünk sokszor telve van feszültséggel, hiányzik belőle az igazi élő kapcsolat az Istennel és a Szűzanyával.

Elmondjuk imáinkat, de nagyon sok ember csak a kérő imát ismeri. Önfeledten hálát adni, Istent szeretni, ezt kell megtanulnunk, mert Isten szeretetén keresztül jön életünkbe az az öröm, amit Jézus ígért azoknak, akik Őt szeretik.

Szó esett arról is, hogy milyen fontos Isten jelenlétében élnünk. Egész napunk imádsággá válhat ezáltal. Elhangzott az a szó, hogy szolgálat. Szolgálatnak tekintjük-e az életünket?

O'Carrol atya beszélt arról, hogy milyen nagy jelentőséggel bír Vassula üzeneteiben a két legszentebb Szív, Jézus Szíve és a Szűzanya Szeplőtelen Szíve. Azt hiszem rá kell jönnünk arra, hogy a mai modern idők két nagy mozgalmáról van szó, az első péntekről és az első szombatról. Ebben a templomban, amióta én itt vagyok - már 24 éve - minden alkalommal megünnepeljük az első pénteket Jézus Szíve tiszteletére. Az első szombat pedig a Szűzanya Szeplőtelen Szívének az ünnepe. Első szombatonként ebben a templomban nemcsak fölajánljuk magunkat és családunkat a Szűzanya Szeplőtelen Szívének, hanem a szentmise végén, ugyanúgy mint Fatimában, gyertyás körmenetet tartunk.

A Szentatya sokszor beszél arról, hogy ma a világban az önzésnek, a szembenállásnak, a gyűlölködésnek a civilizációja uralkodik. A pénz uralma alatt az emberek sokszor elfeledkeznek az erkölcs isteni parancsairól, mert a pénzszerzés számukra minden eszközzel megengedhetőnek tűnik. Itt nem erkölcstelenségről hanem erkölcs nélküliségről van szó, mert teljesen átvette az uralmat a hasznossági kategória. A szolgálat, az önzetlenség, az áldozathozatal sajnos sok-sok ember számára ismeretlen fogalmakká válik, és ezzel fertőződik ifjúságunk

A Szentatya sürgeti, hogy újhól építsük föl a szeretet civilizációját. Legyen minden keresztény ember tanúságtevő a maga helyén, legyen a család újra imaközösség és szeretetközösség, ahol az élő Isten lakik. És akkor visszajön a családokba a békesség és az öröm a Szentlélekben!

Amen.

• A Budapesti találkozó teljes anyaga ...