HOME MESSAGES
          

" A megváltás harmadik évezredében Isten a keresztények nagy Tavaszát készíti elő, amelynek kezdete immár előre látható. " 

( II. János Pál pápa - 1999 Pünkösdjén )

 Tavasz az Egyházban

"Számomra mindenki kedves" - egy korábbi tanúságtétel
Tanúságtétel raboktól - és számos egyházi elöljáró vallomása


Úgy érzem nem hallgathatok!


Nagycsaládos édesanya vagyok. Szüleim Római Katolikus vallásban kereszteltek meg és e szerint neveltek. Egyházi gimnáziumban tanultam és itt sajátítottam el az igazi mély hitet Istenben.

A mai evangéliumnak utolsó mondata egy kérdés: „Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk.18,8) Nagyon remélem, hogy igen! Minden nap próbálom magamat felajánlani, odaszentelni Jézusnak és Máriának. Tudom szerte a nagy világban sok testvérem ezt teszi. Ez azért nagyon fontos, hogy minden, amit a hit által teszünk az Ő érdemük és nem a miénk.

A mai Szentleckének még volt egy fontos tanítása: „Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, hogy Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.” (2Tim.3,16-17)

Október 14-én reggel bekapcsoltam a Mária Rádiót és nagy örömömre a rózsafüzért a fegyházban működő katolikus imacsoport mondta. Nem tudtam, hogy sírjak vagy örüljek, mert személyes lelki szál köt hozzájuk. Ez nem más, mint a nagyon kemény életből megtért emberek közössége. Ezért éreztem, hogy nem hallgathatok! De még délelőtt felhívott egy szervező testvérem és neki is elbeszéltem az örömömet. Ő is felszólított: „Ili erről nem hallgathatsz!” 1995-ben végeztem Szentlélek Szemináriumot, ami gyökeresen megváltoztatta az életemet. Már előtte egy karizmatikus közösségbe kerültem, ahova nagyon szerettem járni. Ebben a közösségben olvastak először Vassula Ryden üzeneteiből, amit Jézus diktált neki. Jézus szavai nagyon mélyen érintettek. A szeminárium küldetési miséje utáni reggelen, erre ébredtem fel: „Vedd meg ezeket az üzeneteket és éld! A 2. kötetet vedd meg először!” Azt éreztem, hogy ez komoly felszólítás, amely nagy békével és szeretettel társult. Először nem értettem, miért a 2. kötetet vegyem meg, hisz Jézus sorba olvasva kéri. Másnap beállított egy barátnőm és ajándékba hozta az első kötetet. Ez egy fontos válasz volt, ő nem tudta, mit kért tőlem az Úr. Ettől fogva még többször járultam szentségekhez, nagyon mély lett az imaéletem. Ekkor még csak két gyermekem volt. A szemlélődő imádság mellett 3 fontos könyvet használtam. A Bibliát, aminek a szavait egyre jobban megértettem a Szentlélek által; Vassula üzeneteit és Gobbi atya könyvét: A papokhoz, Szűzanyának szeretett fiaihoz című könyvet. Ezek a könyvek lettek lelki életem alapjai. Vassula üzenetein keresztül megtanultam, nemcsak mondani, hanem élni, mi ketten Jézusom, mi ketten Szűzanyám.

Amikor elkezdtem írni a tanúságtételt október 17-e volt. Ma 27-e van.

10 napos nagyon kemény próbatételen, szenvedésen vitt át az Úr, amit Ő kért el. Felajánlottam Jézus Szent Sebein és a Szűzanya könnyein keresztül, a kedves olvasókért. Visszatérve az üzenetekhez, ahogy Jézus kérte, Vassula nevébe behelyettesítettem a nevemet és elkezdtem élni. Sok embernek beszéltem az írásokról. Mikor Vassulát küldte valakihez én is kérdeztem: „Most kihez küldesz Uram?” Mindig kaptam rá választ. Egy nap eljutottam ahhoz a kötethez, amelyben a börtönbe küldi Őt Jézus. Itt félre raktam a könyvet. „Az nem létezik, hogy engem a börtönbe akar küldeni” - gondoltam (akkor volt 6 hónapos a 4. gyermekem). Innentől kezdve képtelen voltam imádkozni, úgy éreztem olyat kér, ami az én erőimet meghaladja. Kértem erősítsen meg, hogyha komolyan gondolja a szándékát az én életemben. A gyermekeim 3 napon keresztül Jónás próféta menekülését nyitották ki a Képes Bibliában. Azt helyezte az Úr a szívembe, hogy menekülök a feladat elől. Még könyörögtem erősítésért. Ha nyúltam a sárga karizmatikus kazettákhoz, ez az ének szólt: „A börtönből a rabokat kihozom”. Amikor az Új Ember újság került a kezembe, a főoldalon börtönpasztorációs cikket találtam. A diákmisén a régi plébánosom is pont arról beszélt, hogy bent volt a Fegyházban a raboknál és, hogy mit élt át. Erre azt válaszoltam: „Elég Uram, megértettem mit akarsz. Tegyél róla, hogy be is jussak.” Ezután elmentem a régi Lelkiatyámhoz és megkérdeztem, mit szól hozzá. Ő annyit mondott a gyónásom után, hogy szó se lehet róla: én egy kis fiatal hölgy vagyok, ő félt azoktól a kemény emberektől. Ekkor megnyugodva mondtam: „Uram látod, ő sem akarja, s én engedelmeskedek neki.” De azért a mise végén bementem megmutatni azt az üzenetet, ami így kezdődik: „E gyenge eszközöm, aki nem akart bejönni hozzátok, mégis én küldöm őt be!” – mondja a Jézus általi írás. Erre a Lelkiatyám azt mondta: „Most már én sem tudom biztosan mi tévő legyek.” Megadta a református lelkésznőnek a telefonszámát, aki sűrűn bejárt a börtönbe, hogy ő döntse el mi legyen velem! Ez a hölgy el is jött hozzám a kicsim miatt és azt javasolta, hogy nyugodtan bemehetek. Mivel katolikus vagyok, megismertetett egy katolikus hitoktatóval, aki ma már családos diakónus. Ezzel a férfivel, akkor nyáron a családos lelkigyakorlaton találkoztam. A Jóisten útjai kifürkészhetetlenek. Ő nagyon örült neki, hogy tanúságtétellel segítem a munkáját. Most már csak arra vártam, hogy a börtön ajtaján beengedjenek. Le kellett adni 2 héttel előtte az adataimat és vártam. Ez 2005-ben az irgalmasság vasárnapja előtti szombat volt. Pontosan ekkor halt meg II.János Pál pápa. Mivel nagyon tiszteltem és szerettem őt, így imádkoztam hozzá: „Én  nagyon kicsi vagyok erre az evangelizálásra, de te már megteheted, hogy velem jössz.” Mikor a képe előtt álltam úgy éreztem válaszul rám kacsintott. Eljött a szombat. Kiderült, hogy a református lelkészhölgy elfelejtett lejelenteni. Ott álltunk az ajtóban és néztük mi lesz. Persze a nagy Szentünk és a háttérimások nagyon dolgoztak. Ekkor kiderült, hogy elaludt a lelkészhölgynek a társa, akinek a komppal kellett volna átjönni a Dunán, ezért helyette bemehettem. Érdekes volt az érzés, amit éreztem, amikor beengedtek. Tudtam ennek így kellett lennie. Egy iskolaszerű terembe vezettek, ahol kb.15-20 férfi várta a hitoktatást, plusz engem. Volt bennem emberi félelem, amit próbáltam legyőzni, és ez megszűnt teljesen, mikor az egyik férfi egy gitárt vett elő és elkezdtünk énekelni karizmatikus dalokat. Úgy éreztem magam csukott szemmel, mintha az otthoni közösségemben énekelnék. Mikor megkaptam a szót, elkezdtem beszélni az irgalmasságról és II. János Pál pápáról, akit végig éreztem, hogy mellettem áll. A szemek csillogni kezdtek, majd könnyesek lettek. Csak két férfi nem figyelt arra, amit mondtam mindaddig, míg nem idéztem az Irgalmasság könyvből, Faustyna nővér egy fontos mondatát: „Az irgalmasság ideje nemsokára lejár, utána következik az igazságosság. Most van itt a megtérés ideje, akkor már késő lesz.” Ekkor szétugrottak egymás mellől. Csak később tudtam meg, hogy homoszexuálisak voltak. Az egyikük a végén odajött és megkérdezte, mikor jövök be újra tanítani őket. Majd beszéltem az üzenetekről. Megkapták a fénymásolatát és Jézus gyengéd szavait, amit konkrét a börtönben levő raboknak írt. Volt, aki megkérdezte tehet-e valamit az elhunyt szüleiért. Mondtam, hogy ajánljon fel értük búcsúkat, szentmiséket.

Egy másik alkalommal, pár év múlva, szintén vittem be nekik újabb üzeneteket, irgalmasság képet rózsafüzérrel, csodáséremmel és Vassula köteteivel. Akkor már ismerősként fogadtak. Beszéltem nekik az igazi kiengesztelődésről, ahogy létrejött a Piarista templomban, 2007-ben, a határon túli magyarok és a belföldi magyarok között. Mondtam nekik, hogy ott sok idegen állt egymás mellett, de a Miatyánk után úgy kellett megölelnünk az ismeretlen testvéreinket, mintha a legnagyobb ellenségeinkkel tettük volna meg ezt, és rájuk kellett gondolnunk. Ott mindenki zokogott, férfi és nő egyaránt. Ezután többen mesélték, hogy sorra végig olvasták a Vassula könyveket, amiket kaptak. Megváltozott az életük, volt, aki megkeresztelkedett, elsőáldozó lett, vagy bérmálkozott.

Majd felekezeti vezetőkhöz küldött az Úr. Kértem a börtönben lévő fiúkat imádkozzanak a vezetőinkért és az egységért.

Közben Damian Stayne jött városunkba, a Nagytemplomba, ahol sok testi-lelki gyógyulás történt. Ennek a szervezését Katona István atya kérdezte tőlem, hogy elvállaljuk-e. Ez 1500 fős találkozó volt. A szervezést átadtam a Szűzanyának, hogy ő legyen, aki összefog mindent általam. Köszönet a sok segítőnek.

Mikor 2008-ban szintén voltam tanúságot tenni a börtönben, fölállt egy férfi és ezt mondta: „Mikor megtudtuk, hogy milyen nagy szervezést kell lebonyolítanod a gyógyító alkalmon, mivel szombati nap volt, felmentünk a cellánkba és egész nap érted imádkoztunk.” Nagyon meghatott az együttérző szeretetük. Az egyik életfogytiglanis azt kérte: „Beszélj az újabbaknak a kiengesztelődésről, mert a múltkor engem nagyon mélyen megérintett.”

Ekkor meséltem el, hogy dicsőítést kért a Jóisten a városunk templomaiban (minden hónapban más helyen vagyunk). Ekkor könyörgött egy mélyen imádkozó férfi közülük, itt is van bent templom, ide is jöjjünk be dicsőíteni. Úgy éreztem, benne Jézus könyörgött felém, s megígértem, hogy hozzájuk is fogunk majd jönni, dicsőíteni (városunkban 9 helyre szoktunk járni, hónapokra beosztva). Mikor elkövetkezett az első ilyen alkalom, jött velünk a segédpüspök atya és a piarista atyák is. Így nemcsak dicsőítés, hanem gyónás és szentmise is lett belőle. Legutóbb pedig azt kérték, hogy gyógyulásokért is imádkozzunk. Az utolsó alkalmon gyónás, szentmise, dicsőítés és közbenjárás is volt. Itt kevesebb rab volt jelen, csak azok vettek részt, akik ezt komolyabban gondolták (Húsvét után voltunk). Az egyik közbenjáró fiú testvérünk dicsőítéskor azt látta képlátásban, hogy Jézus kitépi magát a szögekből és úgy öleli át mindegyiket, mint az elveszett bárányt, amikor a pásztor megtalálja azt. Ledöbbent ettől a nagy szeretettől. Az a férfi, aki könyörgött legutóbb, hogy menjünk be gyógyulásokért imádkozni, megdöbbentett, mennyire összeszedetten és mélyen imádkozott. Én még senkit nem hallottam ennyire szívvel imádkozni. Otthon nagyon kértem az Urat, bárcsak ő érte járhatnánk közben. Meg is kaptam. Pont hozzánk került közbenjárásban. Ő főleg azért kért imát, hogy a családtagjai megbocsássanak neki. Mi pedig hittel és imában mondtuk, hogy Jézus most dönti le azokat a falakat, ami a kiengesztelődést meggátolja és ezt, megköszöntük (mi előtte idehaza Máriának ajánlottuk fel magunkat). Ez nem akármilyen kis kiengesztelődés volt, hanem nagyon súlyos. Az ő engedélyével írok a történtekről. Valamikor nagyon régen megölte a feleségét. Két kis gyermeket hagyott egyedül otthon. Közben ez a két gyerek 20 év körüli lett. Azt mondták sohasem fognak megbocsátani apjuknak. A diakónus társam is kereste őket, neki is azt mondták, hogy soha nem fognak megbocsátani. Ez a férfi pár év múlva szabadulna, nem volna hová mennie. Az imádságunk után pár nappal írt neki a fia, hogy mégis megbocsát. Egy pár hete történt meg a gyerekekkel ez a régóta vágyott kiengesztelődés. Ahogy találkoztak és sírtak együtt, azt nem lehet szavakkal kifejezni, mondta a diakónus társam. Dicsőség az Úrnak! Volt, akinek a szeme gyógyult meg teljesen és nem kellett többet fölvennie a szemüvegét. Ez a fegyházban levő imacsoport imádkozik rózsafüzért is a Mária rádióban. Ezért nem hallgathatok!

Kérdezem, ha Vassula üzenetei nem a jótól lennének lehetne-e ez a kiengesztelődés? Csak a jó fa tud jó gyümölcsöt teremni. A kiengesztelődést, a szentségeket nem szereti a gonosz.

Nem értettem én se a 2007-es közleményt, amit Levada bíboros kiadott. Napier érsek szerint "is bonyodalmakat okozott, (...) teljesen figyelmen kívül hagyva a 2004-ben tett nyilatkozatot". Csak akkor álltak Vassulával szóba, amikor Ratzinger bíboros volt a Hittani Kongregáció vezetője. Ha az új vezető nem volt párbeszédben vele, hogy lehet jogilag megváltoztatni egy 2004-ben letisztázott dolgot, amiről a pápánk pozitívan beszél? Én is úgy érzem, mint Katona István atya, hogy nem ez a pápánk hozzáállása.
Az engedelmesség kérdésében pedig azonosulni tudok Guido Sommavilla SJ jezsuita atya meglátásaival. II. János Pál pápa magatartása pedig, útat mutat, amint az Isteni Irgalmasság Üzenetét a Szűzanya segitségével visszahozza a tíltások zára alól, és szabadjára engedi az emberiség javára, és Isten dicsősségére.

A VIII. kötetben írt Úr Jézus szavaival zárom tanúságtételemet:

 

„Vigyázzatok, ne utasítsátok el

 a hozzátok szólót!

Ha ugyanis nem menekültek meg azok,

akik a földön szólót elutasították,

 mennyivel kevésbé mi,

akik a mennyből szólótól

fordulunk el.

Hangja akkor a földet rendítette meg,

 most pedig azt ígéri:

 Még egyszer,

 s akkor nemcsak a földet,

 hanem az eget is megrendítem.

(Zsid.12,25-26)”

 

Berczeli Jánosné Ilona

2010.10.27.

 



vissza a honlapra