Letölthető Word dokumentumban itt

Megvalósult próféciákkal hagytuk magunk mögött a 2004-es évet: ezek között vannak jók és félelmetesek is. A legújabb kedvező próféciák azt közölték, hogy valami jó fog történni Rómában. Ez volt a nyilatkozat tisztázása. De voltak egyéb próféciák is Rómával kapcsolatban, amelyek pontosan úgy történtek, ahogyan azt a mi Urunk előre megmondta. A rossz próféciák a szökőárra vonatkoztak. Jön még egy utolsó csapás, amelyet nem lehet elkerülni, de – amint már kifejtettem (a 2005. január 18-ai hírlevélben) – a megtérésünkkel, szívünk megváltoztatásával és imáinkkal megfékezhetjük a gyorsaságát.

Azért is írok most, hogy emlékeztessem magunkat a megtérésre. Először is soha sem szabad elfelejtenünk, hogy kinek dolgozunk mindannyian. Mi arra lettünk megkérve, hogy haljunk meg régi énünk számára és engedjük, hogy Krisztus beborítson minket Önmagával. Mi arra kaptunk meghívást, hogy lélekben újuljunk meg a Szentlélek lehelete által, mint egy új keresztségben. Mi arra kaptunk meghívást, hogy a menyegzői hálószobában legyünk a vőlegény mellett, és az Ő fátylát fölemelvén imádjuk az Ő istenségét. Mi arra kaptunk meghívást, hogy haladjunk, hiszen Isten mindnyájunkra nagyvonalúan árasztja kegyelmeit, anélkül hogy kérnénk. Isten nagyvonalúan ad. Ha mi valóban éljük és képviseljük az „igaz életet Istenben”, akkor szentté válva növekednünk kellett volna Krisztusban. De növekedtünk-e? Összefonódtunk-e vele teljesen már most? Vagy állandóan szomorúságot okozunk a Szentléleknek?

A Szentírás azt mondja: „Ha haragszotok is, ne vétkezzetek; a nap ne nyugodjék le haragotok fölött, és ne adjatok helyet az ördögnek. Minden keserűség és harag, indulat, szóváltás és szitkozódás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Ef 4,26.31-32)

A legutóbbi, április 12-ei üzenetében Krisztus – egyesekben csalódva - a következőket mondta: „Megmutattam nekik a szent dolgok Ismeretét, de ők nem adtak Nekem teljes viszonzást az összes kegyelemért, melyet nekik adtam. Tápláltam őket, de nekik nem tetszett az étel, amit adtam. Inni adtam nekik, de esztelenségükben higanyra cserélték, átengedve Dicsőségemet önmaguk dicsőségének. Bár egyszer azt mondták, hogy »Isten Dicsőségét nem fogom átengedni senki másnak«, mégis önmaguk dicsőségére cserélték az Én Dicsőségemet…”

A Szentírás azt mondja: „Testvérek, ha valakit valamilyen bűnben tetten is érnek, ti, akik lelkiek vagytok, oktassátok az ilyet a szelídség szellemében; de ügyelj magadra, nehogy te is kísértésbe ess.” (Gal 6,1)

Ezen a ponton arra szeretném kérni mindazokat, akiknek még mindig neheztelés van a szívében, hogy kérjék Istent, gyógyítsa meg őket, mert ezek az emberek nem tudják, hogyan kell megbocsátani és szeretni. Mégis elvárják, hogy Isten megbocsásson nekik? Minél inkább hiányzik valakiből a megbocsátás, annál inkább hiányzik belőle a szeretet, és annál mélyebbre süllyed a sötétségben. A neheztelés bűn. A keserűség és a féltékenység olyanok, mint a méreg és nem Istentől jönnek. Mindezek a dolgok megfosztják az embert Isten kegyelmétől. Mit ér hát az emberek áhitata, rózsafüzérei, jócselekedetei, a szentmisén való részvételük, ha a rosszindulat még mindig lángként él bennük? Ne szomorítsátok tovább a Szentlelket, helyezzétek szíveteket egyenesen az Úr elé és békében ajánljátok föl munkátokat az Úrnak és hagyjátok abba önmagatok becsapását. Menjetek most, engesztelődjetek ki és kezdjetek neki újra.

Krisztusban, Vassula