Sokan felfedezhették, hogy a Ke Ka Ko rövidítéshez hasonlít a Ke / Ka Szu de éppen az ellentettje. A Ke Ka Ko -nak a bomlasztója, mivel mint a szú úgy hatol be a karizmatikus testvérek szívébe és ott megbujva a megtérés elõl, okoz sok zûrzavart és félreértés özönt. Vagyis épp a Koinónia ill. a Közösség bomlasztója ez a szú (szubjektivizmus)!

Szerk. megj.: Szent Pál szavaival élve - vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg (1 Tessz 5,21) alapon sikerült megtartanom ezt a tanítását és elsõként magamra értelmezni... Ugyanis a keresztények között konkrét kísértés az, hogy ha valaki nem ért velünk egyet, akkor hajlamosak vagyunk onnantól, az általánosítás felhõjébe burkolva, minden addigi munkájával, tanításával együtt elvetni ... Pedig sok keresztény életében sok, jó, Istentõl ihletett tanítás született, és ha tévedtek attól még a tévedésük elõtti tanításból a Szentlélek segítségével - a fenti Szent Páli alapon - ki lehet válogatni azt, ami jó, és a Szentlélek ihletésébõl származik. Jézus az üzenetekben arra tanít, hogy az Õ neve legyen a híd ahol a Tõle származó sajátos értékeinket kicseréljük. Vagyis nekünk, IÉI olvasóknak kell elsõként megpróbálnunk ellenállni a megosztó kísértésének, és az IÉI idevonatkozó részét megélni ... Jézus mondja: Szent Nevem fogja összekötni a hidat, úgy hogy e hídon keresztül fogjátok kicserélni mindazt, amitek van. 1994. október 24.

Idevonatkozó részlet Kovács Gábor atyától:

"Loyolai Szent Ignác külön figyelmeztet bennünket arra, hogy a Szentlélektõl lángra gyújtott képességek hajlamosak saját konstrukcióikat összetéveszteni az isteni igazság lényegi magvával.

Itt kap szerepet az Egyház hierarchikus struktúrája. Protestáns testvéreink ennek szerepét fölöslegesnek, önkényesnek tartják, pedig - minden emberi visszaélés ellenére, amely a történelem során a hierarchikus hatalommal történt, az inkvizíciótól a fizetett búcsúcédulákig - egyedül ez a struktúra nyújt garanciát az annyi kárt okozó karizmatikus szubjektivitással szemben, amelyben mindenki önkényesen a saját véleményét azonosítja a Szentlélek vezetésével. (...)

Azok a vezetések, prófétai szavak, megkülönböztetések, ismeretek, amelyek a karizmatikus megújulással a hívõk hétköznapi életének részévé váltak, mindig bõségesen keverednek emberi mozzanatokkal (a pneumatikus elem a pszichikussal), és ezért inkább csak több-kevesebb valószínûséget tulajdoníthatunk nekik, mint bizonyosságot; semmiképpen sem a hit feltétlen bizonyosságát. Ezek rendes karizmák, a Szentlélek természetes képességeinken keresztül mûködik bennük. (...)

Testvérek, szeretném fölhívni a figyelmet arra, hol válik el az objektív érvényû hitélmény a csak szubjektív érvényûtõl. Azt hiszem, ez kritikus pont sokak számára.

Az objektív hitélmény a következõ: egy kívülrõl érkezõ Szó rendelkezik velem. Mintegy legyõz és birtokába vesz. Ez történt Saullal a damaszkuszi úton, és ez történik, ha kevésbé drámai módon is, minden valódi hitben.

A szubjektív hitélmény a következõ: fölfedeztem valamit, ami annyira egybevág saját belsõ igényeimmel, hogy fenntartás nélkül igent mondok rá.

Természetesen nagyon jó, ha az objektív hitélmény egyben szubjektív is.

A karizmatikus megújulás erre törekszik. De itt egy végzetes fordulat állhat be: a szubjektív hitélmény lesz a mérce, vagyis végsõ soron saját belsõ igényem. Magamat teszem az isteni igazság mércéjévé. Ez az, amire a Gonosz kísért: "Olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!" (Ter 3,5).

Nem minden jön a Szentlélektõl, ami kellemes izgalmat okoz a pszichében. Szükségünk van önmagunk alárendelésének szabadságára, aminek másik neve: alázat. "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad" (Jak 4,6).

Végsõ soron arról van szó, hogy "az Úr a mi Istenünk", vagy pedig önmagunk istenévé tesszük magunkat."