(…)

Az újszövetségi időkben is voltak hamis próféták (pl. 1Jn 4,1), de a keresztények megtanulták, hogyan kell velük bánni (1Jn 4; Di­dakhé 11,7-12). A hamis próféták jelenléte nem akadályozta meg a keresztényeket abban, hogy felismerjék és elfogadják az igaziakat. Valóban, a II. század vége felé lyoni Ireneusz erősen vádolja azo­kat a keresztényeket, akik el akarták hallgattatni a prófétálást azon az alapon, hogy hamis is lehet:

„Mások meg semmibe veszik a Szentlélek ajándékát, amely az utóbbi időben az Atya jóakaratából, az emberi nemre ki­áradt, nem fogadják el Jánosnak az evangéliumát, amelyben az Úr megígérte, hogy elküldi a Vigasztalót; egyszerre mellő­zik az evangéliumot és a prófétai lelket. Szerencsétlen embe­rek ők valóban, akik azért, hogy nehogy hamis próféták működjenek, elveszik a prófécia ajándékát az egyháztól. Úgy cselekszenek, mint azok, akik a képmutatás számlájára írják, hogy távol tartják magukat a testvérek közösségétől. Továb­bá le kell vonnunk a következtetést, hogy ezek az emberek Pál apostolt sem fogadják el, mert a korintusiaknak írott levelébe­n Pál kifejezetten a prófétai adományról beszél, és el­ismeri azokat a férfiakat és nőket, akik az egyházban prófétálnak. Mivel vétkeznek mindezekben a részletekben, Isten Lelke ellen megbocsáthatatlan bűnbe esnek.” (Adversus Haereses, III, 11,9.)

Az ősegyház hitte, hogy ha Isten ajándékot ad népének, gondoskodik azokról az eszközökről is, amelyekkel biztosíthatják ezeknek az ajándékoknak a gyakorlását. Manapság a prófécia újra megjelenik az egyházban. Szükségünk van a bizalomra, hogy használni tud­juk az erejét, és hogy meg tudjuk védeni a visszaéléstől.