HOME MESSAGES


Legyünk egyek az Isteni Háromságban!

Fr. Stephen Raphael (római katolikus)



BEVEZETÉS

A Szentlélek arra indított minket, hogy vegyünk részt ezen az Nemzetközi Imatalálkozón Izrael Szent Földjén, ahol Jézus, a mi Megváltónk született és nevelkedet, majd ahol nyilvános működését folytatta a bűnbánat és a megbékélés evangéliumát hirdetve; meggyógyította a betegeket, ördögöt űzött, és Isten Országának örömhírét hirdette. Emiatt szenvedett aztán a főpap, az írástudók és a farizeusok kezei között, meghalt a kereszten, majd harmadnapra feltámadt a halálból.

Isten és a Szentlélek terve szerint a világ minden részéről gyűltünk ide össze az Igaz Élet Istenben küldetés zászlaja alatt, mely küldetést Vassula Ryden fentről kapta. Isten kiválasztotta őt minden nyomorúsága ellenére, megtisztította, majd kiküldte a világba, hogy hirdesse az Igaz Élet Istenben Országát és mindnyájunkat egyetlen tabernákulum köré egyesítse Isten imádására és dicsérésére. Hálát adunk Istennek az Egység és a Kiengesztelődés különleges Kegyelméért. Megköszönjük Istennek és dicsérjük Őt az Igaz Élet Istenben mindazon tagjaiért, akik az Ő eszközeiként lehetővé tették ezt az Imatalálkozót itt a Szentföldön.

Most szeretném ismertetni Önökkel néhány gondolatomat azzal kapcsolatban, hogy mit is jelentsen az Egység és a Kiengesztelődés számunkra, akiket Jézus Krisztus Lelke erre a találkozóra elhívott. Először is elmondom, hogy az én számomra mit jelentenek az Egység (UNITY) és a Kiengesztelődés (RECONCILIATION) szavak egyes betűi, ez talán Önöknek is segítséget nyújt majd személyes elmélkedésükhöz és reflexiójukhoz.

A „U N I T Y” (EGYSÉG) szó az alábbi öt betűből áll:

U = Uniqueness (egyedülállóság) ez az első betű a Mindenható Atyaisten, az ég és a föld Teremtőjének egyedülálló voltát jelzi, aki egyesít minket Magával Fia Jézus Krisztus, ami Urunk és Istenünk által. Mi pedig szilárdan ellenállunk a Sátán hatalmának.

N = negation (tagadás) betű Isten Egyedülálló voltának tagadását jelzi; ha tehát nem egyesülünk Jézus Krisztusban, elerőtlenedünk és tönkretesz minket a Sátán.

I = Integrity (osztatlanság) betű Krisztus Testét jelzi, azaz az Egyházat, melyet minden szempontból támogatni kell, társadalmi helyzettől, felekezettől vagy bőrszíntől függetlenül.

T = Truth (igazság) betű Jézus Evangéliumát jelzi, melyet minden nemzetnek hirdetnünk kell.

Y = Yielding fruits (gyümölcstermés) Gyümölcsöt termünk, ha teljesítjük Jézus Krisztus ránk bízott küldetését.



Az  „A N D” (ÉS) szó három betűjének jelentése:


A = ALPHA, azaz Jézus mindennek a kezdete az Új Teremtésben. Ő az ÚT, az IGAZSÁG és az ÉLET.

N = Nativity (születés) megszületett közöttünk Jézus Krisztus a Megváltó, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.

D = Divine (isteni) az isteni valóság emberi testet öltött és közöttünk lakozik.



A „R E C O N C I L I A T I O N” szó a következő tizennégy betűből tevődik össze:


R = Reconciliation  (kiengesztelődés) újrateremtődést jelent Jézusban, az Ő halála és feltámadása által.

E = Eternity (örökkévalóság) – ez a célja mindenkinek, aki hisz Jézus Krisztusban.

C = Conduct (magatartás) minden Jézus Krisztus Evangéliuma mellett tanúskodó hívő ember magatartása

O = Omnipresence (mindenütt jelenvalóság) a Szentháromság abszolút jelenléte minden keresztény ember életében.

N = New life (új élet), miután előítéletek nélkül kiengesztelődtünk fivéreinkkel és nővéreinkkel.

C = Cooperation (együttműködés) minden hívő együttműködik Isten Országának megvalósításán már itt a földön.

I = Incorporated (eggyéváltság) Jézus Krisztussal a keresztség, a bérmálkozás és a Szent Eucharisztia által.

L = Leadership (vezetőség) Péter vezetősége az EGY, SZENT, KATOLIKUS & APOSTOLI  ANYASZENTEGYHÁZ felépítésében.

I = Isms (izmusok), melyeket meg kell tisztítani Jézus Krisztus Vére által.

A = Adoration (imádás) a Legszentebb Oltáriszentség imádását kéri Jézus szerető Szíve minden hívőtől.

T = Tabernacle (tabernákulum)  - az Egység tabernákuluma minden keresztény számára, ahol Istent imádja hitvallásbeli különbségek nélkül.

I = „I am who I am“ (Vagyok aki Vagyok) az Atyaistent kell imádnunk Jézus Krisztusban és általa.

O = Opening (megnyílás) a Szentlélek ajándékainak befogadására, aki Egységre és Kiengesztelődésre hív minket.

N = Nature (természet), a keresztények természete, azaz SZERETET ÉS MEGBOCSÁTÁS, melyek a keresztény Egység és Kiengesztelődés lényegét képezik.



Isten, aki kinyilatkoztatta magát Jézus Krisztus által, egy személyes Isten, három személy közössége. Ez azt jelenti, hogy Isten lényege a közösség, ami a Háromság. Ha Isten Háromság, azaz három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek egysége, akkor miért nincs egység azok között a hívek között, akik elfogadják és megvallják hitüket a Háromságos Istenben? Jézus Krisztus nem azért jött el közénk, hogy több egyházat hozzon létre a világon. Ő Pétert jelölte ki az Egyetemes Egyház egyetlen Fejévé, és neki adott hatalmat, hogy ezt az Egyházat kormányozza. (vö..Mt 16:13-20)

Jézus ezeket mondta Vassulának 1989. május 16-án:  

„Imádkozz Lelkem kedvese, papjaimért, püspökeimért, bíborosaimért, hogy felismerjék akaratomat: nekem, az Úrnak Szeretetre, Imádásra és Egységre van szükségem. Gyülekezzenek mindannyian együtt egyetlen tabernákulum köré! Ha az én érdekeimet keresnék, megértenék, hogy Szentséges Szívem mennyire kívánja ezt az egységet Péter fősége alatt, akinek magam adtam a mennyország kulcsait. Forrón imádkozzatok tehát mindannyian, hogy megértsék, én, az Úr szólítom őket egységre. Mindazokat hívom, akik Nevemet viselik, hogy térjenek vissza az igazi egységbe bárányaim Péterének vezetése alatt.“


Elfelejtkeztünk arról, hogy mi Jézusban élünk, és ezáltal kapcsolatban vagyunk a Háromság másik két személyével is,  mely új kapcsolatot létesít az emberekkel is. Ez az egység a keresztényeket az Atya fogadott gyermekeivé teszi. Az Ef. 1:3-5-ben ezt olvashatjuk: „Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint.”

Az örökbefogadás tehát összhangba hoz, és hasonlóvá tesz minket, mint Krisztus fiait és leányait. Szent Pál így ír erről a Róm 8:29-ben: „Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához.” Ugyancsak a Róm 8:15-17-ben pedig így beszél Pál: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk: ’Abba, Atyánk!’ Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.”

Ezért tehát a Krisztussal egyesült megkeresztelkedettek nem egy zárt egyéni exisztenciákból álló alaktalan összevisszaságot alkotnak, hanem egy egymást sok szálon átszövő kapcsolatokból álló élő organizmust. A hívők nem csak Krisztussal vannak egyéni belső kapcsolatban, mint a Misztikus Test Fejével, hanem a többi taggal is kölcsönös viszonyban vannak.  Szent Pál ezt írja az Ef. 4:7-ben:

„A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta.”
Ezért a Háromságos élettel való közösség alapján a keresztények egységben, közösségben élnek és megosztják javaikat (mivel mindannyian társörökösök), nemzetiségtől, fajtól, szociális viszonyoktól és nemtől függetlenül.



Egység az Újszövetség szerint:


A Gal 3:28-29-ben Pál kijelenti: „Nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök.”

Minden az Atyától származik, és mindent a Fiú teljesített be és tesz időszerűvé ma is a Szentlélek által. És ha fordítva nézzük a folyamatot: a Lélekben a Fiú által eljutunk az Atyához. Ezért is imádkozunk minden liturgikus imában így: „Őáltala, Ővele, és Őbenne, a Tied, Mindenható Atyaisten a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké. Ámen.”

Ha ez elfogadottan így igaz a világ valamennyi egyházának hívei számára, akkor meg kell békülnünk egymással, vissza kell térnünk, - magunk mögött hagyva a hitelvi különbözőségek miatt keletkezett múltbeli nézeteltéréseinket -, és egyesülnünk kell az Egynek a vezetése alatt, amint azt maga Jézus kívánja.

Ha a Jézus Krisztus által alapított Egyház EGY volt Szent Péter vezetése alatt, és egységes voltát évszázadokon át megőrizte a világ előtt az Evangélium hirdetésében, akkor ma is egységes lehetne, amíg az egész világ meg nem újul a Szentlélekben, és amíg el nem hiszi mindenki, hogy Jézus a világ egyetlen Ura és Üdvözítője, és hogy mi mindannyian testvérek vagyunk, igazi családtagokként.

A fenti kérdések megválaszolásánál gondoljunk csak arra, hogy az apostolok egyszerű halászok voltak tele emberi gyengeséggel, mint ahogy láttuk, Péter is, aki megvallotta hitét Jézusban, mint Messsiásban, az élő Isten Fiában, akinek el kellett jönnie közénk Mt 16:16 szavai szerint, és akinek Jézus odaígérte a mennyek országának kulcsait Mt. 16.18, és akinek Jézus a szenvedéséről és haláláról beszélt Mt. 26:31, Péter magabiztosan és szilárdan kijelentette Jézusnak, hogy „még ha meg is kell (veled együtt) halnom, akkor sem tagadlak meg téged.” – és ő lesz az, aki háromszor is megtagadja Jézust. Mt 26:69-75.

Júdás a főpapokkal kitervelten elárulja Őt 30 ezüstpénzért, amiért árulóvá lesz Mt. 26:48. A többi apostol pedig szerteszét szalad a saját életét mentve, egyedül hagyva Jézust a szenvedésben és a halálban Mt. 26:56. Aztán ott van Tamás, aki nem hitte el, hogy Jézus feltámadt a halálból, csak miután látta Őt Jn 20:24-25.

A fenti gondolatok megértetik velünk, hogy az apostolok gyengék voltak emberi természetüknél fogva, gyávák, hatalomért és pozícióért versengők, de Jézus megmondta nekik: „váljatok mindenki szolgájává. Amint az Emberfia sem azért jött, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon. Mt 18:1-5. A tanítványok lassan de biztosan megértették Jézus tanítását feltámadása és pünkösd után. Akkor mindannyian összegyűltek és hozzáfogtak küldetésükhöz az Ige hirdetéséhez és megalapították az Egyházat Péter vezetésével. Mindnyájan tökéletes szeretetben és harmóniában éltek egymással. Nem voltak hitelvi nézeteltérések közöttük. Ehelyett mindegyikük Jézus Krisztusról prédikált, akivel együtt éltek, akire hallgattak, és akiben a világ Üdvözítőjét vallották. Az Apostolok Cselekedetei kulcspélda a missziós munkával és az Egyház növekedésével kapcsolatos realitásokra és tényekre.

Ezért meg kell értenünk Jézus elképzelését és Küldetését, mi szerint létre kell hoznunk Isten Országát itt a földön egy szívvel és egy lélekkel, megértésben, egymással egyként egyesülve a Jézus Krisztusba vetett hit terén, aki a mi Urunk és Mesterünk, Péter és utódjai vezetése alatt.



A megosztottság a dogmatikus kérdések feletti vitával kezdődött:


Elvesztettük az Egység kegyelmét és sok egyházra osztódtunk. Néhány alapvető hitelvi kérdés miatt Krisztust csoportokra osztottuk! Ezzel kapcsolatban Szent Pál is figyelmezteti az egymással vitázó vezetőket a 1Kor 1:10-17-ben: „’Én Pálé vagyok’,’Én Apollóé’, ’Én Kéfásé’, ’Én pedig Krisztusé.’” Hát Pál volt az, aki meghalt érted a kereszten? Téged Pál követőjeként kereszteltek meg? IKor 10:13. „Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés oktalansága által üdvözítse a hívőket. Mert a zsidók jeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság, maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, mert Isten oktalansága bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél.” (1 Kor 1:21-25)

Ma ugyanilyen veszekedés folyik az Egyházban. Némelyek azt mondják „Mi a Római Katolikus Egyházhoz tartozunk”, némelyek: „mi a Metodista Egyházhoz”, némelyek: „mi a Görög Ortodox Egyházhoz”, némelyek: „mi az Anglikán Egyházhoz”, stb. Senki sem mondja azonban, hogy Isten egységre vitt minket Krisztussal, a mi bölcsességünkkel.  „Általa vagytok ti Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, igazságunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett, hogy amint írva van: ’Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!’ ” (1Kor 1:30-31)

Ezért mindnyájunknak keresnie kell az igazi Egységet, mert mindnyájunknak ugyanaz a Jézus Krisztusa van, aki meghalt értünk a kereszten, hogy megváltson bűneinktől és kiengeszteljen minket egymással előítéletek nélkül. És éppen ezért választotta ki Jézus Vassulát ma arra, hogy az Egység hírnöke legyen a világ egyházai között. Ahhoz, hogy ezt a küldetést hűségesen teljesíteni tudja, testének, szellemének és lelkének meg kellett tisztulnia, amint arról ő maga is beszámol könyvében, melynek címét: Igaz Élet Istenben maga Jézus adta meg. Ebben 1987. május 20-án ezt mondja Jézus: Egyesíteni kívánom minden papomat. Azt kívánom tőlük, hogy jobban szeressenek engem. Tisztaságot, buzgóságot, hűséget kívánok tőlük. A papoknak meg kell érteniük, hogy az egység megerősíti a szeretetet, az egység megalapozza a szeretetet. Meddig lesz még széthúzás köztük? A szeretet egységet jelent. Szeretetem egyesíti őket velem. Egyházam az ő széthúzásuk miatt gyenge. Az én vágyam az egység. Azt kívánom, hogy Egyházam legyen egy. Egyházam a megoszlás miatt gyengült meg. Hallatlanul meggyengült. Hogyan működhet a test, ha egy vagy két tagja megbénult, megsérült vagy leszakadt? Vajon ugyanolyan képességű és erejű lesz, mint az egészséges? Egyházam az én Testem. Hogyan működhet Testem, ha ők megbénítják?



Három alapvető célkitűzés Isten Országáért:


Amikor Isten Országáról beszélünk, az alábbi három alapvető célt kell szem előtt tartanunk:

    1.  Keresztény egység

    2.   Tanúságtétel az Evangélium mellett az evangéliumi értékek szerinti keresztény életmód által

    3.   Annak hirdetése, hogy Jézus Krisztus a világ Megváltója.

E három feladat szorosan összefügg egymással. Ha nincs keresztény Egység az egyházak között, nem lehet hiteles igaz tanúságtételről sem beszélni. Keresztény tanúságtétel nélkül pedig a missziós tevékenység veszti el a célját és vitalitását.



JÉZUS AZ EGYSÉGÉRT IMÁDKOZOTT:


Jézus azért imádkozott, hogy „legyenek egyek, ahogy te és én egy vagyunk.” Jn 17:22. Az Atya és a Fiú közötti egység az alapja és példaképe az egyházak közötti egységnek. Az egyházak közötti megosztottság hitelvi különbözőségek és az autoritás gyakorlata miatt vannak. Ez Krisztus akarata ellen van, a világ előtt botrány és a Krisztus mellett való tanúságtétel ellen hat. Az Egyház az egész emberiség Egységének Jele és Szentsége. Az egész emberiség Megváltásának a Jele.

A II. Vatikáni Zsinat megállapítja: Krisztussal való kapcsolata által az Egyház szakramentum, azaz bensőséges egyesülés Istennel egységben egéssz emberiséggel. (Lumen Gentium I. 48)

Isten, az Atya, a mennynek és földnek Teremtője Jézusban fejezte ki emberiség iránti tökéletes Szeretetét. Jn 3:14. Jézus küldetése olyan volt, mint a föld sója, a világ világossága. És Ő átadta ezt a sót és világosságot nekünk, akik hiszünk Benne. Ezért mondta apostolának Jézus: „ti vagytok a föld sója és a világ világossága” (Mt. 5:13-14).

Világos tehát, hogy amíg a keresztények megosztottak, súlyosan akadályozva vannak abban, hogy hitelesen hirdessék a Szeretet és az Egység Evangéliumát. A hitbeni teljes közösség keresése és a szentségi élet ezért döntő fontosságú a hatékony keresztényi tanúságtétel szempontjából.



Ökumenikus Mozgalom a megbékélésért 1910 óta:


A misszionáriusok azt tapasztalták, hogy az Evangélium melletti tanúskodásuknak a megosztottság az egyik legnagyobb akadálya. Ez vezetett az 1910-ben Edinburghban megtartott konferenciához. A következő három fontos mozgalom született az edinburghi konferencia nyomán:

   1.   International Missionary Council (Nemzetközi Misszionárius Tanács - 1921)

   2.   Life and Work Movement (Élet és Munka Mozgalom) – 1925

   3.   Faith and Order Movement (Hit és Rend Mozgalom – 1927)

E két utóbbi mozgalom tapasztalatai vezettek aztán az Egyházak Világtanácsa (W.C.C) megalapításához 1948-ban. A Hit és Rend Mozgalom feladatait a W.C.C.-én belül egy Bizottság látta el, és az Élet és Munka Mozgalom pedig a W.C.C. dinamikus hajtóerejévé vált. Eddig a W.C.C nyolc gyűlést tartott, az utolsót Harare-ben (Zimbabwe) 1998-ban.



A Római Katolikus Egyház és az Ökumenizmus:


A római katolikus egyház párbeszédet folytat az ortodox és a keleti egyházakkal. 1994. november 11-én közös Krisztológiai Nyilatkozatot bocsátott ki és írt alá a Szentatya, II. János Pál és IV. Mar Dinkha, a keleti asszír egyház pátriárkája. Ezt követően a két egyházfő közös bizottságot hozott létre a teológiai párbeszéd folytatására. 1988 óta nemzetközi bizottság működik a katolikus egyház és a malankarai ortodox szír egyház között.

A bizottság katolikus része a szír ortodox egyházzal is párbeszédet folytat.

A római katolikus egyház az Evangéikusok Világszövetségével (Lutheran World Federation, L.W.F.) is párbeszédet folytat 1967 óta. Ennek célja az érzékelhető egység elérése. E párbeszéd négy szakaszban zajlott:

    1.   1967-1972 – Megokolás és szentírási hagyomány

    2.   1973-1984 – Eucharisztia és szolgálat

    3.   1986-1993 – Az egyház és a megigazulás közötti kapcsolat elemzése

    4.    1995 – fő tárgyalási témakörök:

        a) Az egyház apostoli munkája, beleértve a püspökséget, továbbá a keresztény egyház         egyetemes szolgálata.

        b) Az eddig elértek összehangolása az Eucharisztia szentségéről folytatott megbeszélések         alapján.

        c) Bizonyos etikai kérdések tanulmányozása.

A római katolikus egyház és a Református Egyházak Világszövetsége (World Alliance of Reformed Churches (WARC) között zajló párbeszédnek nem a látható egység elérése a célja, hanem közös alapok felkutatása a különbözőségek tisztázására és együttműködési formák megállapítása a közös tanúságtétel érdekében.

Az első Anglikán – Római Katolikus Nemzetközi Bizottság (Anglican-Roman Catholic International Oral Commission, ARCIOC, 1970-1981) fő témája az Eucharisztia, a papszentelés és az egyházon belüli autoritás volt.

Az ARCIOC II. (1988) fő témája az üdvözülés és az egyház volt.

1991-ben tárgyalt téma: Az egyház mint közösség

1994-ben tárgyalt téma: „Élet Krisztusban” – erkölcsi kérdésekről

1999-ben tárgyalt téma: Az autoritás ajándéka – autoritás az egyházban



Az ökumenével kapcsolatos speciális okmányok:


1. Az Unitatis Redintegratio (UR) méltányolja, hogy az ökumenikus mozgalom már a katolikus egyház kötelékein kívül is létrejött a Szentlélek munkája eredményeként. Együttműködést indítványoz az emberi tevékenységek minden területén.

A keresztények közötti egység előmozdítására XXIII. János 1960-ban titkárságot hozott létre, melynek 1988-ban a keresztény egységet előmozdító Pápai Tanács (Pontifical Council) nevet adta. Ezen túlmenően Közös Munkacsoport (Joint Working Group, JWG) is létrejött a római katolikus egyház és a W.C.C. között 1965-ben az Egységgel kapcsolatos sajátos kérdések tanulmányozására.

2. Ut Unum Sint: ez volt a legelső pápai enciklika az ökumenizmusról. Ebben II. János Pál pápa konkrét javaslatokat tesz az Egység megvalósítása érdekében, mely az ökumenikus mozgalom végső célja. A Lélek komoly lelkiismeretvizsgálatra hívja a katolikusokat, és arra, hogy kezdjék el a „tárgyalásos párbeszédet”, mely az ökumenikus párbeszéd spirituális alapját képezi.

A legutóbbi okmány az ’Ecclesia in Asia’ is hangsúlyozza az ökumenikus együttműködést nemzeti, regionális és helyi szinten annak érdekében, hogy mi keresztények hatékonyan tudjunk tanúskodni a világ előtt, és hogy fel tudjuk építeni Isten Országát.



Záró következtetések:


Mindnyájunk számára itt az ideje, hogy egységre jussunk egymással, Jézus boldogmondásaira emlékezve, a tízparancsolat megtartásával, valamint a saját és ősapáink bűneinek megbánásával, akik az Egyház egységének megbomlását okozták, továbbá meg kell békülnünk egymással magunk mögött hagyva az előítéleteinket és hitelvi különbözőségeinket. Krisztus Teste eleget szenvedet már az elmúlt századok folyamán, el kell végre temetnünk különbözőségeinket és Isten Országának megvalósításán kell munkálkodnunk, ahogy azt Jézus Krisztus elvárja tőlünk. Halljuk meg végre a Remény és az Élet Üzenetét: „Rázzuk le a port, amely beborít minket és keljünk fel halottainkból!”. Az Euacharisztia életben tart majd minket és utánunk a Szeretet és a Béke korszaka következik” Isten Országa itt van ajtónk előtt. Mert Isten mindnyájunkat meg akar menteni.” vö. Róm 10:12-85)

A megosztottság bűnét és a Krisztus Testén ejtett sebeket nagyon gyakran a hűség, az alázat és a kölcsönös Szeretet hiánya okozza. Rivalizálás és versengés a földi hatalomért, egoizmus és kevélység nem tud Egységet létrehozni. Akik azon fáradoznak, hogy egybegyűjtsék Krisztus szétszóródott nyáját, ’le kell halkítaniuk a hangjukat’, hogy meg tudják hallani az Úr hangját, és ’meg kell hajolniuk’, hogy elnyerjék az Egyház Fejének, Jézus Krisztusnak az áldását. Akkor majd Ő mindenkit felemel és magához vonz. „Boldogok, akik nem tesznek különbséget egymás között” Krisztus Szent Nevében.

Tartsuk emlékezetünkben, hogy az ’Egység kulcsa a Szeretet és az Alázat’. Az igazi Egység mindig is a Szívben jött létre, nem a betűk, hanem a Lélek által. Az Egység Isten ajándéka, de emberi elkötelezettséget és erőfeszítést is megkíván. „Ahol széthúzás, adj Békét és Szeretetet, ahol zűrzavar, kérj Világosságot”.

Az Egység úgy érkezik el, akár a hajnal – Istentől jön, és nemzedékünk Nagy Csodának, Áldott Napnak nevezi majd, melynek az egész mennyország örvendezni fog. „Íme, mekkora lesz örömöm, ha majd az Egy körül jöttök össze… és együtt fogtok dicsérni engem. Ismerjétek el hibáitokat, bánjátok meg lázadásotokat és emlékezzetek irántatok érzett Szeretetemre.” Isten terve, hogy „egyesítse az összes nemzetet, a Keletet és a Nyugatot, az Északot és a Délt.

Imádkozzunk ezért:

Mennyei Atyánk,

lobbantsd lángra szívünkben a Szentlélek tűzét!

Add nekünk a bölcsesség, a hűség, a bátorság, a türelem,

az alázat, az állhatatosság, a Szeretet és a bűnbánat Lelkét.

Ámen.


Fr. Stephen Raphael
(Calcutta)








vissza a honlapra