Néhány olyan témáról szeretnék beszélni, melyeket korábban már Vassula is érintett. Vassula arról beszélt, hogy istenekké* válhatunk, átisteniesülhetünk. Az ortodox Egyházban tegnap az egész világon az ortodoxia vasárnapját ünnepeltük (görögül “Kuriakh OrJodoxiaV”). Ez egy nagyon különleges és fontos nap a számunkra. A nagyböjt első vasárnapján tartjuk, mert ez volt az a nap, amikor ikonjainkat visszahelyezték a templomokba. Akik Önök közül ismerik egyházunk történetét, tudják, hogy a VIII. és a X. század között, azaz Kr. után 700 és 900 között kétszáz évig tartó üldöztetésben volt részünk, amikor nem lehettek ikonjaink, megtiltották kihelyezésüket. A bizánci uralkodó száműzte ikonjainkat, az emberek azonban megőrizték és továbbra is tisztelték őket és imádkoztak előttük. A nagyszabású üldöztetésnek az volt az oka, hogy az ikon Krisztus Megtestesülését jelképezi. Számunkra az ikon élő valóságot tükröz, az Isteni Megtestesülés történelmi tényét, azt, hogy az Isten valóban emberré lett, hogy átisteníthesse az embert, és hogy tökéletesebb állapotban vezethesse vissza őt Istenhez. Ez életünk rendje. Emberré lett az Isten, hogy az ember visszanyerhesse isteni állapotát.

Az ikon tagadása a Megtestesülés tagadása, a Megtestesülés tagadása pedig maga a Messiás, a Megváltó, Jézus Krisztus tagadása. Ez tehát egy nagyon fontos ünnep az ortodox keresztények számára, mert azt jelzi, hogy Istenünk meglátogatta népét és megígérte neki, hogy újra el fog jönni. Ezt az élő Istent Jézus Krisztus személyében és üzenetében ismerjük fel.

Sajnos a zsidó és muzulmán testvéreink - akik Ábrahám ugyanazon Istenében hisznek -, nem tapasztalhatják meg Őt, mivel nem fogadják el a Szentháromság második személyének, a Logosznak a Megtestesülését. Mi elismerjük Megtestesülését, és a mi Istenünk egy élő Isten, akit ismerünk, imádunk, és tisztelünk. Ugyanazt az Istent, ugyanazt a Jézust, egy Istent. És amint Krisztus, a Logosz sem választható el a Szentháromság egységétől, ugyanúgy az Ő Egyháza sem osztható meg.

Az Egyház nem megosztott. Az Egyház maga Krisztus. Nem az Egyház a megosztott, hanem a pásztorai és a juhászai váltak szét egymástól! Ez a nagy igazság!

Pásztor alatt az Egyház papjait és lelkészeit értem, juhász alatt pedig a püspököket. Az Egyház bármely vezetője őszintén azt fogja mondani nekünk, hogy az ő népe egységben van más népekkel abban a vonatkozásban, hogy mindnyájan azt keressük, miképpen elégítsük ki lelkünk szomját a munka, a béke és a megváltás terén. A különböző hitvalláshoz tartozó keresztény nép egy az isteni szeretetben. Egy a hitben. Egy híveinek kereső lelkülete miatt is. Sajnálatos módon néhány pásztor olyannyira elvakult, hogy nem látja meg ezt az egységet, mely pedig már szemmel láthatóan élénkülőben van Isten népe körében.

Vassula a második Pünkösdről, és a második eljövetelbe vetett reményről beszél. Ha felidézzük magunkban az első Pünkösdöt, emlékszünk, amikor az apostolok a felső teremben rejtőzködtek, hirtelen forgószél támadt, süvítő szél hallatszott, melynek mindenki hallotta a morajlását.

Most mi is tisztán halljuk ezt a hangot itt Jeruzsálemben. Érezzük ezt a szelet és tüzes örvénylését. Itt van közöttünk, felkavar minket, és arra buzdít, tárjuk ki felső termünk ablakát és ajtaját, és engedjük meg a Szentléleknek, hogy beléphessen lakóhelyünkre, és bennünk lakhasson.

Arra vagyunk elhívva, hogy váljunk istenivé, váljunk Istenhez hasonlóvá, és hogy térjünk vissza az isteni forráshoz, azaz Istenhez. Hozzá, akitől elindultunk, és akihez vissza is kell térnünk. Elkerülhetetlenül arra vagyunk rendelve, hogy Trónja elé álljunk, ahol Ő majd szétválasztja a bárányokat a kecskéktől, a jókat a rosszaktól, a hívőket a hitetlenektől. Még akkor is lesznek olyanok, akik megpróbálnak ellenállni. Mielőtt ide érkezünk, szóba kell állnunk azonban a “kenwsiV”-al (kenózis), önmagunk “kiüresítésével”, hogy helyt adjunk magunkban a Theozis-nak (“QeosiV”,  azaz az Istenhez hasonlóvá válás), az Istennel való közösség örömének. Nem az kéretik tőlünk, hogy váljunk új teremtményekké, hanem az, hogy újuljunk meg a Teremtő óhaja és isteni akarata szerint.

Vassula arról is beszélt, hogy váljunk Krisztus rabszolgáivá “Cristodouleia”, (Christodoulia, végső alázatosság Krisztusért). Ily módon alázkodott meg Urunk is “Akra TapeinwsiV” (Akra Tapinosi, rendkívüli alázatosságában görögül). Krisztus, az Isten, a megtestesült Ige elfogadta, hogy keresztre feszítsék. Elfogadta, hogy keresztre feszítsék! Ez abszolút alázatos önátadást jelentett.  Ő, a bűntelen, magára vállalta a világ bűneit. Isten “tapeinoV“ (tapinos, alázatos görögül), ami kisebbé válást jelent. Nem kevesebbre vagyunk elhívva, mint hogy kövessük ezt az egyedülálló isteni példát. Ezt viszont csak úgy lehet vállalni, ha az ember örömmel és önként átadja magát Isten akaratának és isteni tervének az emberiséggel kapcsolatban.

A különböző keresztény felekezetek körülbelül 50-60 évvel ezelőtt kezdték átadni magukat Isten akaratának egy nagyszabású ökumenikus mozgalom keretében, melyet az Egyházak Világtanácsa és az Egyházak Nemzeti Tanácsa példáz. Ezekben a keresztény szervek egymással egyenlőkként vesznek részt a testvériség, az elkötelezettség és a hit terén. Ez jó kezdet volt, mivel felismertük, hogy közös a hivatásunk a hit, a remény és a küldetés terén.

Most egy újabb millenium realitásaival kell szembenéznünk, új és sürgető feladatokat kell megoldanunk. Nem várhatunk tovább egy újabb milleniumig, nem járhatunk tovább a lassú fejlődés útján. Az új kezdet első jele 1997. márciusában mutatkozott meg itt a Közel-Keleten, a szíriai Aleppoban, amikor azért gyűltek össze a keleti és a nyugati Egyház képviselői, hogy megvizsgálják, miként lehetne megoldani azt a nagy szégyent, hogy a keleti és a nyugati Egyház külön ünnepli a húsvétot. Ez a találkozó nagyszerű előrelépés volt.

Az a szándékunk, hogy pontosabban számítsuk ki húsvét dátumát, oly módon, hogy ne sértsük meg sem a kelet, sem a nyugat hagyományait, de semmiképpen ne kössük azt egy fix dátumhoz, mely történelmileg mesterkélt lenne. Ehelyett inkább az apostoli hagyomány alapján kívánjuk kiszámítani húsvét tényleges dátumát, melyet úgy határoztak meg, hogy a tavasz első vasárnapjára essen, az első tavaszi telihold és a zsidó húsvét után.  Ezt a dátumot pontos modern asztronómiai meghatározás alapján fogják kiszámítani, mégpedig a Jeruzsálemtől való földrajzi elhelyezkedésből kiindulva, mivel ez az a történelmi hely, ahol Jézus meghalt, feltámadt és megdicsőülten felment a mennyekbe.

Milyen csodálatos látvány is lesz, amikor majd az egész világ, Kelet- és Nyugat-Európa, Afrika, Dél-Amerika, Ázsia, és a világ többi része  a Pászka ugyanazon éjszakáján emeli majd magasra égő gyertyáját, ujjongva és büszkén, egyhangúan “Feltámadt Krisztust!” kiáltva ( görögül “Christos Anesti” , “CristoV Anesth”) “Valóban feltámadott!” (görögül “Alithos Anesti” ,  “AlhJwV Anesth”)!

Természetesen folytatnunk kell a helyi szintű párbeszédet is egymással – templom a templommal -, plébánia a plébániával – szemtől-szembe. Bár ez nagyon fontos, a párbeszéden kívül a közös imát is el kell kezdenünk. Életbevágóan fontos az együtt elmondott buzgó ima! Minden jó szándékunk kárba vész, ha nem szánjuk rá magunkat az aktív közös imára, Urunk szavait megvalósítva, mely szerint egy testté kell válnunk a feltámadt Krisztusban!

Valamennyi keresztény felekezet hívei egyek Krisztus örök Életet illető ígéretében. Eltérő hagyományaikat, szokásaikat és szertartásaikat megtartva egy és ugyanazon feltámadt Urat szemlélnek, egy és ugyanazon Megváltóra összpontosítanak, Reá, aki az egész Isten népének a Megváltója. Az Egyház állandó mozgásban van, változik, növekszik, erősödik vitalitásában, ami a Szentlélek műve. E felettébb mozgalmas időben az ökumenizmus, a megújulás, a kiengesztelődés és a keresztény egységhez való odafordulás napjait éljük.

Amint elmondhatjuk, hogy az Ószövetség az Isten, az Atya, a kozmosz Teremtőjének korszaka, az Újszövetség pedig Jézus Krisztus korszaka, aki közbenjárásával megváltotta az emberiséget, úgy most egy harmadik korszaknak, a keros-nak, a (keros, “ kairoV” azaz idő) a Szentlélek idejének vagyunk a tanúi (görögül “keros tou Agiou Pnevmatos” , “kairoV tou Agiou PneumatoV”).

Ne akadályozzuk a Szentlelket, ne fojtsuk el hatékony munkáját közöttünk!

Én egyszerűen azt a jó hírt hoztam el Önöknek, hogy elérkezett a Szentlélek ideje, Ő közöttünk jár már. Mindnyájan részei vagyunk az Ő tervének. Mi vagyunk a kovász, mely megkeleszti a kenyeret, és az Krisztus Testévé válik. Nincs szükségünk sok kovászra, csak egy csipetnyire, mely elegendő ahhoz, hogy nagyszerű dolgokat tudjunk véghezvinni. Miért választott ki téged Isten? Miért választotta ki Vassulát? És miért szól hozzám Isten ily módon? Én nem kutatom Isten motivációit, inkább eleget teszek hívásának. Elhívottságom alázatot ébreszt bennem és lelkesít. De a Szentlélek egyformán szól mindnyájunkhoz, hozzád is és hozzám is, és arra késztet minket, hogy vessük alá magunkat hívásának alázatosan és engedelmesen.

Isten arra indított minket, hogy jöjjünk el ide, Jeruzsálembe. Isten sarkalt, vonzott ide minket, hogy tanuljunk egymástól és osszuk meg egymással azt, ami a mienk. Most visszaküld majd minket saját közösségünkbe, ahhoz a nyájhoz, melyet gondozunk. Ne tartsuk titokban a Szentlélek hívását, Aki papjait és püspökeit azzal bízza meg, hogy legyenek a keresztény egység hírnökei. Mondjanak el mindent, amit csak itt, Jeruzsálemben láttak. Mondják el, hogy “mindenféle méretű, alakú és színű papot és püspököt láttak itt, akik saját nagyszerű hagyományaikat őrző ruhát, keresztet és ékszert viseltek, és akik itt egymással találkoztak, és kisgyermekekként álltak együtt Jézus előtt, közösen imádkozva Hozzá a Szentlélek vezetése által.”

A keresztény egység, szolidaritás és apostolkodás izgalmas idejének kezdetét éljük. A kapu szélesre van tárva, lépjünk hát be rajta és örüljünk annak, hogy keresztény testvéreinkkel együtt utazunk a Theosis felé!

Eugene Pappas görögkeleti archimandrita

Vassula        *        Pappas Archimandrita (otodox)       *        Luigi Accogli érsek (katolikus)