HOME INDEX
IMÁDKOZZATOK AZOKÉRT, AKIK EGYSÉGRŐL BESZÉLNEK UGYAN,
DE HÁLÓT FESZÍTENEK AZOK ÚTJÁBA, AKIK MEGVALÓSÍTJÁK


Rhodos, 1991. augusztus 4.

Uram, eljöveteled idején vajon készek leszünk-e? Senki sem ismeri rejtett dolgaidat, mégis hányan üldözik továbbra is üzeneteidet. Kiforgatják, amit mondasz. Minden igyekezetükkel be akarják bizonyítani a világnak, hogy ezek ördögi üzenetek, New Age 1 üzenetek, vagy a gonosz lélektől valók. De Jahvém, akit imádok, a Te erőddel
"hálaáldozatot mutatok be Neked,
mert életemet kiragadtad a halálból,
hogy az élők világosságában
járjak Isten előtt." 2
Én illatom, támaszkodj rám! Hallgass meg! Kiálts! Félelem nélkül kiálts a nemzeteknek! Bánjátok meg bűneiteket, mert az irgalom ideje majdnem lejárt! Változtassátok meg életeteket, és éljetek szentül! Hozzatok áldozatokat, és javítsátok meg életeteket az Úr eljövetele előtt! Imádkozzatok azokért, akik egységről beszélnek ugyan, de hálót feszítenek azok útjába, akik megvalósítják! Számadást kérek tőlük majd az ítélet napján, mert hívtam őket, de nem akartak válaszolni. Nyíltan beszéltem, de senki sem figyelt. Lebontják azt a házat, amelyet szent vértanúim vére árán építek újjá. Imádkozz házam békéjéért, a testvérek közötti békéért, szívbéli őszinteségért, alázatért és szeretetért, akkor... kivirágzik minden szívben az egység... és szent városom, Jeruzsálem egységes egészként fog dicsőíteni engem.

Ó Vassula, semmi sincs hiába! Művem, mely ébren tart téged késő éjjeleken, nem vész el. Szavam eljut a világ minden részébe. Légy bizonyos benne, gyermekem! Én, Jézus Krisztus és a te Édesanyád, a szentek és az őrangyalok, mind melletted vannak. Ne félj, Abbád a te erőd és védelmeződ. Nagyon drága vagy nekem, gyermekem.


1 szektás
2 Zsolt 56,13-14.

previous index next