HOME INDEX
EGYHÁZAM ZŰRZAVARBAN URALKODIK


1987. december 12.



Istenem! bizonyára hallottad, hogy most mivel vádolnak. Ez a harmadik alkalom, hogy Jehova tanúi megvádolnak. Két alkalommal mondták 1 hogy ez az ördög műve. Most azt mondják, hogy az egykori bukott angyalok leszármazottja vagyok! Uram, miért? Miért különböznek a keresztények ennyire egymástól, mi romlott meg?

Egyházam még sohasem volt ilyen zűrzavarban. Emlékezz Szent Édesanyád szavaira: "A garabandali 2 zűrzavar jelképül adatott, hogy megmutassa, milyen zűrzavar van ma az Egyházban - az Egyház zűrzavarban uralkodik."

Istenem, szomorú vagyok, olyan szomorú vagyok, Uram.

Azért bánkódsz, mert engem érzel, kezdesz megismerni. Mennyire örülök, amikor felismered, hogy mitől szenvedek. Vassula, őket is 3 szeretem, de a Sátán annyira félrevezette őket! Elvakította és vakként más ösvényre vezette őket. Tévedésükben nemcsak Édesanyámat nem ismerik el, mint a mennyország Királynőjét, de Péteremet sem, és hatalmát sem, amelyet én magam adtam neki összes bárányom felett. Üldözik virágaimat, és elítélik minden mai, mennyei müvemet is. A Sátán rávette őket, hogy mindent megvessenek, amit nem értenek, és ezzel akadályozza meg, hogy felismerjék az igazságot. Tanításuk közétek is beszivárgott, szeretteim, ők azok, akiktől óvtalak. 4 Gyermekeimnek adott kegyelmeimet szeretik a "Sátán művének" nevezni - visszautasítva Szent Édesanyádat. Vassula; nem a te dolgod, hogy vádold őket, helyette tanuld meg azt mondani: "Ítélje meg őket az Úr és javítsa meg őket." Kedvesem, közel van az idők vége! Azt mondtam, hogy jeleket és figyelmeztetéseket fogok adni nektek. Szenvedek attól, hogy alapításomat 5 gúnyolják 6 és csak saját tanításukat követik. Káinok ők, és veszélyt jelentenek ábeleim számára. Akadályt jelentenek azoknak, akik az én házamban akarnak növekedni. Tévútra vezető fáklyák, félrevezetik népemet. Megkeményedett sziklák, akik alapításom ellen lázadtak. Miképpen ajánljak nekik földi királyságot, amikor lelkükben olyan tanokat fogadtak el, amelyek Káintól származnak?
Fel foglak támasztani, és lelked hozzám jön, az én karjaimba. Átsuhanó árnyék vagy csupán a Földön, kis porszem, amelyet az első esőcsepp elmos. Nem én magam mondtam-e, hogy sok hely van Atyám házában, és számotokra is készítek, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is? Hozzám, az én házamba jönnek el a lelkek! 7
Vassula, alapításom ellen szítanak összeesküvést. Tönkre akarják tenni tulajdonomat. Szeretlek! Ne sírj, virágom! 8 Fejedre teszem töviskoronámat: ... És a tövisek között van a lándzsa is. Összeesküsznek házam ellen, egyik gyűlést a másik után hívják össze hogy elhallgattassák Pétert!


Ó Istenem, nem! Nem, Uram!

Fogjatok össze szeretteim, erősítsétek meg Egyházamat! Egyesüljetek szeretteim, jöjjetek újra össze - legyetek eggyé! Virágom, légy éber! A Szeretet megment benneteket kedveseim. Jöjj virágom, nyílj ki, nyílj ki, hadd árasszam rád erőmet, amely felemel, megerősít és képessé tesz arra, hogy eltipord ellenségeimet. Ne feledd, hogy én, az Úr Jézus Krisztus vagyok előtted! 9


Vágyom arra, hogy meghallják, sürgős!


1 anélkül, hogy elolvasták volna az írást
2 jelentést követő
3 Jehova tanúit
4 a hamis vallásoktól
5 a Római Egyházat
6 Jehova tanúi
7 Jehova tanúi tévesen hiszik, hogy örökké itt élhetünk a földi Paradicsomban, és hogy lelkünk is meghal, amikor meghalunk.
8 Amikor megérzem, hogy Jézus szomorú, én is szomorú leszek.
9 Ez az üzenet nagyon megriasztott.

previous index next