HOME INDEX
URALKODNI FOGOK ELLENSÉGEIM AKARATA ELLENÉRE IS


1987. november 24

Vassula, elolvastatom veled azokat a szavakat, amelyeket Margit Máriának mondtam. Azt mondtam, hogy uralkodni fogok ellenségeim és mindazok akarata ellenére is, akik megpróbálnak szembeszegülni velem, - ezért bizakodjatok kedveseim. 1 Vassula, szeretném, ha még egyszer lerajzolnád, hogy milyen a Szentháromság!

Igen, Uram 1


Egyik a másikból ered Ez egy fénylátomás volt. Egyik fény a másikból kilépve alkot hármat. Amikor a Fiú az Atyában van, akkor Ók egyek. A Szentháromság EGY és ugyanaz. Lehetnek hárman, de mindhárom eggyé is lehet. Az eredmény: egyetlen Isten.


1 egy látomás szerint, amelyet egyszer az Úr adott nekem, amikor nehézségeim voltak a megértésben.

previous index next