HOME INDEX
NE LÉGY OLYAN, MINT A CIRENEI EMBER! AZ EGYSÉG

Dhaka, 1987. június 17.

Tudomásomra hoztad bűnösségemet, azt, hogy bűneim ellenére közeledsz hozzám, hogy egyáltalán semmi érdemem sincs abban, hogy ily kegyelmeket adtál nekem. A szentekhez viszonyítva magam, ez egészen nyilvánvaló. Ugye megérted, miért lepnek el a "kétkedés hullámai"? Éppen emiatt, az én méltatlanságom miatt. Emlékezz rá, hogy kezdettől fogva tanítottál mindenre, és emlékezz arra, hogy kezdetben hogyan utasítottalak vissza, amikor megtudtam, hogy Te vagy az. Érted mire gondolok? Amikor a "kétkedés hullámai " ellepnek a fenti okok miatt, tudom, hogy megbántalak és megsértelek, ahogy egyszer mondtad. "Megbántasz, amikor elfelejted, ki mentett ki téged a sötétségből."

Másrészt lelkem szinte szédül, amikor meg akarja érteni, miért jössz ilyen lélekhez, mint én, hogy ilyen fontos küldetést adj nekem, akinek a Szentírás tanulásában a startvonalról kell indulnia, és aki 150%-os bűnös!

Minél inkább terjed az üzenet, annál több csoda történik. Meggyőződéses ateisták hajoltak meg. De hiszen Te áldottad meg művedet Uram, így nem kell meglepődnöm. Egymás után térnek vissza Hozzád a hitetlenek, miután elolvasták. Olyan is, aki azt mondta nekem: "Ön SOHASEM fog velem egyetlen oldalt sem elolvastatni mindebből, nem hiszek másban, csak abban, ami kézzelfogható: a pénzben, az üzletben..". E szavak még fülemben csengenek, most pedig ez az ember buzgóbb, mint a felesége 2 Lelki vezetésednek minden kötetét el akarja olvasni. Azt mondja, hogy ez rendkívüli békét ad neki. Én sohasem beszéltem vele, mivel nem erősségem a "beszéd". Egyszerűen csak megtörtént. Jézusom, igazán csodálatos vagy!

Én vagyok az, Jézus, Isten szeretett Fia, én küldtem neked mindazokat a könyveket, hogy higgy természetfeletti műveimben. Kenyeremmel tápláltalak, sohase kételkedj műveimben! Azt akarom, hogy részletesen ismerd meg kegyelmeimet, és állj készen minden új megnyilatkozásomra! Mind tőlemfog jönni.

A kereszt szinte agyonnyomott. 3

Jézus?

Én vagyok. Emeld fel! Emeld! El ne ess, közeledben vagyok, hogy segítsek neked. Emeld fel keresztemet, ne légy olyan, mint a cirenei ember, légy készséges! Jöjj kedves! Lehet, hogy göröngyös az út, de mindig közeledben vagyok, és megosztom veled keresztemet.Vassula, nézz rám!

Ránéztem. Oly szánalmas módon kapaszkodott a fal sarkába. Töviskoronáját viselte, és vérrel volt átitatva ruhája, amely félig fedetlenül hagyta Testét. Izzadság és vér borította, sokősok vér mindenütt... a korbácsolás nyomán.

Megérdemlem ezt?

Nem! Istenem!

Tisztelj engem leányom!

Ki tette ezt Veled Uram?

Ki tette? A lelkek, Vassula, ők tették, Szodoma replikái. 4

Később:

Leányom, egységre vágyom Egyházamban, EGYSÉGRE!

Jézus megingathatatlan volt, és hangosan mondta e szavakat.


2 aki kezdetben sikertelenül próbálta őt meggyőzni
3 A "kereszt" Isten üzenete.
4 "Replika" másolatot jelent

previous index next