HOME INDEX
GYERMEKEIM MEGNYÍLTAK A KÍSÉRTÉSEK FELÉ


1999. január 20.

Az Úr látomást adott nekem: Néhány nyolc-tíz éves fiút láttam, akik igen veszélyes és esztelen játékba fogtak. Egy hétemeletes ház tetejét szegélyező párkány szélén járkáltak. Néhányan elbújtak a vízvezeték csövei mögé, mintha bújócskát játszanának, de mindez az épületen kívül történt és a tátongó mélység felett. Mások meg kiugrottak az ablakon és éppenhogy elérték a szomszéd ház ablakát. Becsuktam a szemem, és alig bírtam elviselni a gondolatot, hogy látnom kelljen, amint egyikük eltéveszti a lépést, elcsúszik és lezuhan. Figyelembe véve a magasságot, az esés halálos lett volna. Féltettem őket, és nem értettem, miért kockáztatják ennyire életüket ezzel a veszélyes játékkal. Majd rádöbbentem, hogy azért viselkedtek így, mert vakok. Minthogy nem láttak, nem ismerték fel a veszélyt.

Vassula, az én békémet adom neked az egység hetében. Én, az Isten, békés életre hívtalak meg. Mit láttál leányom? Mit figyeltél meg? Nem hallottad már e szavakat tőlem: "Ne félj azoktól, akik megölik a testet, de nem tudják megölni a lelket! Inkább azoktól félj, akik tönkretehetik a testet és a lelket, és mindkettőt a pokolra vethetik." Felfedem előtted a látomás értelmét: a fiúk, akiket láttál 1, azokat a személyeket jelképezik, akik körülötted vannak mind a mai napig. A Szentlélek indította őket arra, hogy kövessék üzeneteimet, és ők felajánlották segítségüket.

A Sátán most megrostálja és olyan veszélyes játékra indítja őket, amit nem fontoltak meg. Ha elbuknak, lelkük végzetes módon megsérül, de ha hallgatnak Lelkemre, és felhagynak gonosz tetteikkel, élni fognak. Érted? Melyik a főparancsolat, amit a Szentírásban adtam nektek? "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!" Akiket a látomásban láttál, azokról mind a mai napig azt gondoltad, hogy becsületes emberek, de ha valóban azok, akkor bizonyítsák be jóakaratukkal, alázatukkal, kíméletes cselekedeteikkel és egymás iránti szeretetükkel! 2 Közülük egyesek nem mutattak tiszteletet a szegényebbek és azon személy iránt, akit én választottam arra, hogy hordozza Szavaimat 3 és képviselje érdekeimet. És miként a látomásból megértetted, hiába figyelmeztetnéd őket, mert nem hallgatnának rád... és közben én is úgy reszketek a félelemtől, ahogy te a látomás alatt, mert bukásuk végzetes lehet!

Az én gyermekeim, akiket a Lélek hívott és indított, azóta megnyíltak a kísértések felé, pedig ha engednék, hogy Szentlelkem legyen a Vezetőjük, nem kerülnének veszélybe. Ezért kellene hozzám jönniük és bűnbánatot tartaniuk! Nem kellene visszaélniük jóságommal és türelmemmel, hanem figyelmeztetésemet megfogadva meg kellene bánniuk bűneiket! Akkor bocsánatot nyernének, és nem veszítenék el a Szívemet.

Ezért, aki elhatározza, hogy jót tesz, megadja nekem a tiszteletet, békét köt velem és felebarátaival, annak megígérem, hogy elnyeri a békét és felismeri, hogy gyengesége miatt, és mivel aludt, félre lett vezetve.
Azt akarom, hogy senki ne okozzon több bajt! Senki ne áltassa magát többé azzal, hogy neki van igaza. Megismétlem figyelmeztetésemet: ne áltassátok magatokat azzal, hogy nektek van igazatok!
Ha valaki nekem dolgozik, vagy elhatározta, hogy nekem fog dolgozni, annak az én lábnyomaimat kell követnie! Teljes szívvel, tisztelettel és örömmel kell hordoznia keresztemet! Ha ezt jóakarattal megteszi, megfelelő jutalmat kap mindazért a munkáért, amit az én nevemben jól elvégzett. Senki ne legyen társának mestere! 4
Én vagyok az egyedüli Mester. Sürgetem őket, bánják meg bűneiket, forduljanak hozzám, és bizonyítsák be nekem jóakaratukat! Bármikor kérhetsz tőlem tanácsot, Vassula. Én válaszolok neked. Megáldalak. Ragaszkodj a Reményhez! 5 Bátorság, leányom! IC


(Ezt az üzenetet két különböző "Igaz élet Istenben" Társulathoz intézte az Úr. Nekem személy szerint nem volt tudomásom arról. hogy nézeteltéréseik és vitáik voltak. A látomás alatt megtudtam, hogy kiknek szól a figyelmeztetés. Az Úr értésemre adta, hogy kik azok. Volt valaki közöttük, akit különösen elragadott a "főnöki szerep''. Jézus nem volt vele elégedett, de a többiekkel sem. Végzetes bukást kockáztattak, és ezért lépett közbe végtelen jóságában.)


1  az Úr név szerint megismertetett velük
2  Az Úr név szerint megmondta, kikről beszél.
3  az "Igaz élet Istenben" üzenetet
4  Jézus arra utal, hogy senki ne vegye fel a diktátor szerepét abban a csoportban, amelyik Isten ügyéért dolgozik. Ne utasítson rendre másokat és ne "rostáljon" meg mindent.
5  Ez azt jelenti, hogy "Ragaszkodj hozzám!"

previous index next