A probléma

Női papok? Ez a nehéz kérdés egyre jobban megosztja a keresztényeket. Nézzük meg, mi erről a katolikus egyház tanítása. A római katolikus egyházban – és úgy tudom az ortodox egyházban is – a nők pappá szentelésének elutasítását bibliai okokkal magyarázzák: Jézus egyetlenegy nőt sem szentelt pappá, még Máriát sem. Az egyházi hagyomány mindig azt tartotta irányadónak, amit Jézus tett. Mindig ez volt a mérték. A nők pappá szentelése ellentmondana a bibliai menyasszony szimbólumnak: Krisztus a vőlegény, az egyház a menyasszony; az oltárnál a pap Krisztus.

Nézzük meg, hogyan vélekednek a nők felszentelésének támogatói. Az ő legfőbb érvük a női és a férfi egyenjogúság. Szent Pál azt mondja: ”nincs többé……sem férfi sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban” (Gal 3:28). A női és a férfi egyenjogúság: ez egy legalább olyan nyilvánvaló és szilárd ok, mint az ellentétes okok.

Sokak számára a nők pappá szentelésének megtagadása a nemek közti egyenjogúság feladását jelenti. Ellenkezőleg, a nők pappá szentelésének támogatásával feladjuk a férfi pappá szentelés különlegességét, amelyet a krisztusi tradíció alátámaszt.

Ma szeretnék bemutatni egy harmadik megoldást, amely a nők pappá szentelésének elutasítását jelenti a nemek közötti egyenjogúság nevében. A tét nagy: egységet teremteni azok között, akik a nők pappá szentelése mellett állnak, mert ők őszintén védik az egyenjogúságot, és meg tudják majd tenni ezt azzal együtt, hogy a férfi papság kizárólagosságát védik; és azok között, akik a kizárólagos férfi papság elvét hirdetik, amit meg tudnak majd tenni anélkül, hogy a nőgyűlölet vádja érné őket. Nézzük meg, hogyan tudjuk elutasítani a nők pappá szentelését anélkül, hogy a nemek közötti egyenjogúságot feladnánk. Rövid beszédemben alapvetően a józan észre és mindannyiunk emberi tapasztalatára szeretnék hivatkozni.


A férfi nemz, a nő fogan

Tegyünk fel egy alapvető kérdést: Mi is a nő? Mi is a férfi? A különböző nemekkel rendelkező emberi lény magához hasonló lényt tud világra hozni. A férfi és a nő tulajdonságainak meghatározása érdekében tekintsünk meg először egy hasonlatot: egy dob hangjának a megszólaltatását egy zenekarban. (Ez csak egy hasonlat, de kifejező.) A hang létrehozásához dobverőre van szükség, amelyet a dobra feszített bőrhöz érintünk. A létrehozott hang egy új gyümölcs. (A gyümölcs szót átvitt értelemben használom, azt értem alatta, hogy a hang valójában a hangszerből jön, mint a gyümölcs a fáról, és hogy a hang az, amiért a hangszert megalkották.) Nem nehéz rájönni, hogy a dobverő a férfi alapelv. A dob érintésével a dobverő hanghatást hoz létre, változást a dob bőrének állapotában. A dob maga a női alapelv. A dob bőre fogadja az ütést, és hangot bocsát ki. Ez a hang a gyümölcs, a termék, a dobverő és a dob találkozásának gyermeke. A dob teste lehetővé teszi a hang harmonikus fejlődését, ez a gyermek anyaméhbeli fejlődésének kilenc hónapja.

A férfi megkülönböztető jellemvonása a változás előidézése, valami új megalkotása, a kezdet. Egyszóval a férfi az alkotó, a létrehozó. A nő megkülönböztető jellemvonása a változás befogadása, kibontakoztatása, kiteljesítése, egyszóval a fogantatás. Létrehozni egy dolgot, az elkezdeni azt, megfoganni, az kiteljesíteni azt. A férfi nemz, a nő fogan. A Webster értelmező szótár szerint a nemzés létrehozást jelent, a megfoganás a létezés befogadását. Az egyik elképzelhetetlen a másik nélkül. Fogd a dobverőt, és ütögesd vele a levegőt. Ebből nem lesz semmiféle hang. Szükség van egy dobra, amely felfogja az ütést, ahogy a dob sem tud hangot adni a dobverő ütése nélkül. Nincs nemzés fogantatás nélkül, nincs fogantatás nemzés nélkül. Mindkettő egyformán fontos.

Íme, egy másik példa. Egy gyógypedagógus táborozni megy szociális problémákkal küszködő gyermekekkel. Amint megérkeznek, a fiúk nekiállnak felállítani a sátrakat, leverik a cövekeket, fölállítják a rudakat, ráhúzzák a sátrat, stb. Ezalatt a lányok kellő távolságból figyelik a fiúk munkáját. Amint a sátrak állnak, és a fiúk érdeklődése alábbhagyott, a lányok látnak munkához, hogy befejezzék, amit a fiúk elkezdtek: elrendezik a sátrak belsejét, elhelyezik a hálózsákokat, feltekerik a bejárati kis függönyöket, a szúnyoghálót, egyéb kis díszítést alkalmaznak, stb, egyszóval lakályossá teszik azt, amit a fiúk lakhatóvá tettek. Ebben a valóságból vett példából is láthatjuk, hogy a fiúk elkezdtek, létrehoztak valamit összhangban a férfi természettel. A lányok beteljesítették, befejezték, tökéletesítették azt, összhangban női természetükkel.

A férfi nemz, a nő fogan. Ez az elv érvényesül a női és hímivarsejtek kialakulásában is. Egy nőben születésekor már ott van minden egyes petesejt. Egyetlen egy újat sem hoz létre egész élete során. Mindegyik adott. Pubertást követően minden hónapban éretté, megtermékenyíthetővé válik ezekből egy. Ez a peteérés. Ekkor a női természet egy rendkívüli teljesítményt nyújt, kiteljesít valamit, de nem hoz létre újat.

A férfiak esetében mindez másképpen van. Ők hímivarsejtek nélkül születnek. A pubertás időszakában jelennek meg az elsők. Nemcsak megérleli őket, hanem a semmiből teremti meg őket. A petesejtekkel ellentétben a hímivarsejtek nem léteztek korábban. A férfi természetet alapvetően a létrehozás és nem a fogantatás jellemzi. A különbség tehát férfi és nő között nagyon mélyreható, és ezt figyelembe kell vennünk, amikor a kereszténységet a megtestesülés vallásának nevezzük.

A túlzott egyszerűsítés elkerülése érdekében azonban rögtön leszögezhetjük, hogy minden nőben rejlik valamennyi „férfi” természet, és minden férfiban rejlik valamennyi „női” jelleg. Vannak olyan nők, akik sokkal férfiasabban viselkednek, mint néhány férfi és fordítva. Keresztes Szent János pl. olyan szelídségről tett tanúbizonyságot, amilyen sok nőből hiányzik, Avilai Szent Teréz viszont sokkal férfiasabb volt, mint számos férfi. Ezek szerint mégsem igaz „a férfi nemz”, „a nő fogan” tétel? (Nem.) De igen. Olyan ez, mint egy fa. A fa esetében is a törzse az, amin az ágak nyugszanak, és nem fordítva. A férfi esetében a „férfias” rész a törzs, és a „nőies” rész az ág. A női rész támaszkodik a férfias részre. A nőben viszont a „nőies” elem a törzs, és a „férfias” elem az ág. A férfias elem nyugszik a nőies részen.

A Makkabeusok második könyvében az anya, aki a mártírság vállalására buzdítja fiait, a nőies férfiasság kivételes példájáról tesz tanubizonyságot. „Bölcsességgel telve, mindegyiküket a saját nyelvén lelkesen buzdította, az asszonyi lelkülettel a férfias bátorságot egyesítve” (2Ma 7:21). Nem érvel úgy, mint egy férfi, nem akar úgy tenni, mint egy férfi, de férfias a nőiességében.

A férfi nemz, a nő fogan. A nők és a férfiak közötti különbség nem járulékos, ahogy Simone de Beauvoir állítja: „…az ember nem nőnek születik, hanem azzá válik.” Eszerint először embernek születünk, és csak azután leszünk nők vagy férfiak. Nem, az emberi lény férfi vagy nő, vagy egyik sem.


A pap megszentel

Végiggondoltuk, hogy mi is egy férfi illetve egy nő. De mi a pap? A Biblia szerint nem más, mint az áldozat bemutatója. Néhány protestáns Biblia – legalábbis a francia nyelvben - a főpapot a zsidókhoz írt levélben a „legfőbb áldozatbemutatónak” fordítja. Ábrahám áldozata jut eszünkbe. Az áldozat rituális bemutatása elsősorban férfias cselekedet, mert tudnunk kell, hogy egy állat meggyilkolása inkább a férfi, mint a női természethez áll közelebb. Etnológusok és antropológusok megfigyelték, hogy a primitív törzseknél a vadászat a férfiak feladata, a gyűjtögetés pedig a nőké. Ezekben a törzsekben a nők nem pusztítanak el állatokat, ez a férfiak, a vadászok feladata. Nyíllal vagy más tárggyal, amely brutálisan áthatol az állat testén ölik meg őket. Az állat feláldozása során a vadász az élő állatot a holtak sorába küldi a törzs javára. Ezzel olyan alapvető változást idéz elő, amely a nemzés tényével azonos, nem a fogantatáséval. A nők nem vadásznak. Abban a néhány törzsben – elsősorban Ausztráliában - , ahol a nők mégis megölnek állatokat, a halált okozó fegyver vagy kalapács, vagy valamilyen tompa tárgy, amely nem hatol bele az állat testébe, és nem ont vért.

Az áldozat bemutatása tehát elsősorban férfias aktus. A mai napig is papok mutatják be vér ontása nélkül azt az egyetlen áldozatot, amelyet Jézus ajánlott föl a kereszten. Amikor Jézus azt kéri az apostoloktól: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre”, nemcsak azt kéri, hogy pusztán emlékezzünk erre, hanem megerősíti, hogy ez a cselekedet a keresztény húsvét új emlékezete, egyszóval az új áldozat (egy valódi áldozat nemcsak szimbolikus). Ezt az áldozatot a szentmisében mutatjuk be. Krisztus a papot használja közvetítőként, hogy megjelenhessen a kenyér és a bor színében. Az átváltoztatás előtt csak kenyér és bor van jelen, utána maga Jézus.

Az átváltoztatás egy alapvető változás, egy radikális újítás bevezetése, „valami” új létrehozása. Természetében férfi jellegű. Így érthetővé válik, hogy miért a férfi és nem a nő alkalmas természete szerint ennek a változásnak a véghezvitelére, amely a megszenteléskor történik. A megszentelés létrehozás kérdése, nem fogantatásé.

A kereszténység a megtestesülés vallása. Az Isten magára öltötte/vállalta az emberi létformát. Tiszteli az emberi létformát. A pap Krisztus személyében cselekszik. Ez azt jelenti, hogy az adott pillanatban személyesen Jézus cselekszik, mert a pap személyét teljesen áthatja a korábbi megszentelés. Így Krisztus és a pap között teljes azonosság lép föl azokban a percekben olyannyira, hogy a pap azt mondja „ez az én testem”, noha Jézus testéről van szó, vagy „megbocsátom minden bűnödet”, noha valójában Jézus az, aki megbocsát (ez az azonosság természetesen csak misztikus úton történik, amely értelmünket meghaladja, hiszen a pap nem veszíti el saját személyiségét). Emiatt az azonosság miatt a pap személye és Krisztus között természetes, hogy az Isten figyelembe veszi a pap nemét, férfit választ ki erre a szerepre, hiszen a pap legfőbb tevékenysége a férfi természettel egyezik meg.

Amikor a katolikus és az ortodox egyház csak férfiakat választ az oltár körüli szolgálatra, akkor ők nem tesznek mást, mint követik ezt a tant. Aquinói Szent Tamás mondja, hogy a kegyelem előfeltételezi a természetet, és tökéletesíti azt, gratia supponit naturam.

A kegyelem nem a természet ellen cselekszik, hanem magára ölti/előfeltételezi azt. A férfi papság kizárólagossága egy példa erre.

Foglaljuk össze ezt a fontos kérdést. Az áldozat két dolgot mutat: 1) hogy az egy férfias tett; etnológusok tanulmányai megerősítik ezt; 2) hogy ez Krisztus személyében teljesült be; ez a pap és Krisztus titokzatos azonosságát mutatja. Ez a szentségi rítus kellő indokot szolgáltat arra, hogy miért legyen a pap férfi, először mint rítus, mert az egy áldozat, másodszor, mint szentség, mert az ember Jézus és a pap egyek….

Az ok, amiért a nők pappá szentelését elutasítjuk, mind a Bibliában mind a hagyományban egy antropológiai okban gyökerezik, azaz egy olyan okban, amely előtérbe helyezi az emberi lény mélyen rejlő természetét. A férfi nemz, a nő fogan. Ez a józan ész belátása, amelyet könnyen megérthetnek mindazok, akik szívükben megértették, hogy a kereszténység a megtestesülés vallása.


A nemek egyenlősége

Most beszéljünk a nemek egyenlőségéről. A modern időkben a materializmus egyre inkább arra késztet minket, hogy azt tartsuk valósnak, ami látható, mérhető, mennyiségben kifejezhető, hasznot hozó, és minden más örökre félrerakható. Ez a materialista mentalitás egyre jobban áttevődik az egyházra: mivel az ima, a megváltó szenvedés, önmagunk felajánlása nem látható dolgok, ezért többé nem igazi értékük szerint ítéljük meg őket. A cselekvés elsődleges eszköze a hívő vagy egyházi testület számára az ima, minden más ebből következik. A gyermek Jézus szent Teréze a missziók védőszentje annak ellenére, hogy egész életében sohasem hagyta el a zárdát. Szűz Mária szüntelenül emlékeztet minket az ima elsődlegességére Lourdes-ban, Fatimában, Medjugorjeban, stb. Amennyiben az egyház ma romokban hever, vajon nem azért van-e, mert túl sok szívben az ima már nem a törzs helyét foglalja el, hanem az ágét, nem azért-e, mert az ima és a böjt választhatóvá váltak, mint az elektromos ablakemelő egy kocsiban? Nem elég csak imádkozni, szükséges, hogy hitünkben az ima legyen cselekedeteink első számú mozgatója.

Hogyan jelenik meg ez a fajta materializmus elsősorban a nőkkel kapcsolatosan? Egy kormányhivatalban egy alkalmazott megkérdezett egy nőt: „Mi a foglalkozása? – Háztartásbeli. – Szóval nincs foglalkozása!” Ez a női munka alábecsülése. A nők munkáját gyakran észre sem veszik. Ez az anyasággal is kapcsolatos mind fizikai, mind szellemi értelemben.

Fizikai értelemben egy nő jobban függ a testétől, mint egy férfi. Különösen a ciklusai miatt, és a terhesség időszakában. Nemi szervei is ezt mutatják, hiszen ezek teljesen belsők. Teste az orvostudomány szerint törékenyebb és finomabb. Egy hívő számára ez könnyen érthető, hiszen tudjuk, hogy Éva Ádám testéből származik, míg Ádámot Isten agyagból formálta. A férfi tehát durvább eredetű. Az iparosított országok eltökélten ki akarják egyenlíteni a nemek közti különbségeket, ami észrevehető a szülés utáni szabadsággal kapcsolatos törvényeken is: egy bizonyos időre a nőket kötelezik arra, hogy a háttérben maradjanak.

Szellemi szinten az egyház története mutatja, hogy a nők a háttérben tevékenykednek, mert ”jó érzékük van a belső világ dolgaira”. Imádságukon keresztül az anyaságot gyakorolják Máriához hasonlóan, aki „pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk a szívében” (Lukács 2:19), Szent Mónikához, Szent Ágoston édesanyjához, és sok máshoz hasonlóan. De a nők a férfiak előtt járnak az önfelajánlásban, a szenvedés elfogadásában, stb. Ez a nagy misztikuma a fogantatás imájának, amely a nőiességhez illik, szemben a létrehozás/alkotás imájával, amely a férfiassághoz illik, mint pl. a fel/megszentelés imája.

Az ima felkészíti azoknak a szívét, akiket Isten megérint; kegyelmet szerez. Nem számít, hogy János vagy Pál az, aki az első a rangban, ha az apostolságát nem ima vagy felajánlás hatja át, nem lesz megtérés vagy csoda. Mondjuk ki nyíltan: Jézus evangelizálta Palesztinát, és nem Mária, de Jézus Mária nélkül nem Jézus. Ebben láthatjuk, hogy a fogantatás, ami törzsként női jellemvonás, nemcsak annak befejezéséből, kiteljesítéséből áll, amit a férfi létrehozott, hanem az előkészítéséből is. (Szerintem itt félreérthető: mert az előző mondat miatt Jézus fogantatására lehet vonatkoztatni, ami Szentlélektől van. Gyöngyi)

Ha megérint(het) minket a materializmus, akkor mindaz, ami nem látható és mérhető, értéktelen lesz, és a nők munkáját nem tudjuk valódi értéke szerint megítélni.

A modern kor előtt a nők szerepét a teremtésben / nemzésben teljesen elhanyagolták. Addig úgy tekintették, hogy a férfi adta az ő magját, a nő hozzájárulása, a petesejt, teljesen mellőzött volt. A férfiak önzése arra használta ezt a helyzetet, hogy jól lebecsülje a nőket, és azt higgye, hogy a férfi tehet a gyermek érkezéséről, ráadásul még a nőt okolta azért, ha lánygyermeket hozott a világra.

De a mai korban a dolgok jelentősen megváltoztak. A feminizmussal a nők jogosan formálnak igényt az egyenjogúságra. Sajnos, a feminizmus azt a típusú nőt kedveli, aki a férfiszerepet játssza. Ezzel még jobban alábecsüli a nőiességet. Ez igazi becsapás. A fogamzásgátló tabletták feltalálása nem segít a helyzeten. Ez az ördögi találmány, amelynek a kutatását a szabadkőművesség támogatta, ha igaz az, amit hallottam, gyakran tompítja a nők érzékenységét. A nőiességre jellemző érzékenységtől megfosztva a nemek közti különbség eltörlésének vágya magasabb lesz, és megérthetjük, hogy a nők miért akarnak egyenlők lenni a férfiakkal.

Manapság ez a feminista mentalitás egyre jobban áthatja az egyházakat. VI. Pál mondta, hogy „néhány repedésen keresztül a Sátán füstje behatol Isten templomába”. Helyet követelünk a nők számára, ami igazságos. De mivel megfeledkezünk az egyház láthatatlan részéről azzal, hogy nem adjuk meg neki az őt illető törzs rangot, az egyházi feminizmus, az egyházi szabadkőművesség kistestvére, kénytelen beérni az egyház szellemi életének a látható részével: a pap tevékenységével az oltárnál. Elfelejtik, hogy „az imádság ereje Isten felett is győzedelmeskedik”, és hogy a nő természete szerint különleges szerepet tölt be szellemi anyasága miatt.

Hát akkor hogyan magyarázhatjuk meg, hogy a nők pappá szentelését a nemek egyenjogúságának nevében mégis elutasítjuk? Azzal, hogy nem azonos, hanem arányos egyenjogúságot követelünk. „Igaz azonban, hogy az Úrban sem asszony nincs férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül.” (1Kor 11:11). Ez azt jelenti, hogy nincs fogantatás nemzés nélkül, a férfiak és a nők teljesen egyenlők. De ez az egyenlőség arányos: a férfi a férfiasságban első (ő nemz), a nő a nőiességben első (ő fogan). Ezért igenis lehetünk a női pappá szentelés ellen a nemek közötti egyenjogúság szellemében, azzal a feltétellel, hogy arányos egyenjogúságról beszélünk, amiben mindenkinek megvan a maga helye. Ezt az egyenjogúságot utánozza a Sátán, amikor teljesen azonos egyenjogúságot követel. Hűen az általa alkalmazott technikákhoz, a Sátán egy igaz elvet (egyenjogúság) használ fel arra, hogy a mérget (uniformitás) beadagolja.

Amennyiben a nők szellemi és csendes fogantatásának megadjuk a teljes tiszteletet, akkor ők megtalálják helyüket az egyházban. Mint Szűz Mária, minden nő Jézus papnője lesz. Nem lesz többé szüksége arra, hogy a pap szerepét próbálja eljátszani, hogy megtalálja önazonosságának ellentétét, hogy hiába próbáljon fel egy olyan cipőt, aminek a mérete nem megfelelő az ő számára. Így lehetővé válik, hogy a nők pappá szentelését úgy utasítsuk el, hogy egyszersmind megadjuk, illetve visszaadjuk nekik az őket megillető igaz helyet: Máriáét.

Szent Pál írja: „nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő, mert mindnyájan egy vagytok Jézus Krisztusban” (Gal 3:28). Mindannyian egyek vagyunk Krisztusban a kegyelem szerint, de ez nem jelenti azt, hogy elveszítjük férfi vagy női természetünket. A szabadkőműves ökumenizmus által hírdetett "különbözőségek egysége" szakadáshoz, Jézus ökumenizmusa - különbözőség az egységben - viszont a harmoniához vezet.

A női pappá szentelés elutasítása alapvetően a pap, mint pap elsődleges cselekedetéhez kapcsolódik: a megszenteléshez. Azoknak a keresztény felekezeteknek, ahol ez még nem létezik, következésképpen nincs semmi kifogásuk a női lelkipásztor ellen.


Összegzés

Ez a néhány, szűk keretek közé szorított gondolat fontos elvek tisztázását, sőt helyesbítését kívánja meg. Manapság, amikor egyre többen hagyják el hitüket, ezek a gondolatok mindössze Szent Péter követőjének, II. János Pál pápa tanításának mélyebb megértését szeretnék szorgalmazni. Ő azt mondja: „a keresztények egyenlősége, ami a kereszténység egyik legnagyobb megerősítése, megkülönböztetett testben létezik, amelyben a férfiaknak és a nőknek olyan szerepük van, ami nem pusztán funkcionális, hanem mélyen gyökerezik a keresztény antropológiában és a szentségekben. Ez a szerepek közötti megkülönböztetés semmiképpen nem jelenti egyik magasabbrendűségét sem”.

Fr. Friedjan Deluz