A Hittani Kongregáció válasza az alábbi párbeszédre ...

A Hittani Kongregáció egy idő óta behatóan foglalkozik az „Igaz élet Istenben” (IÉI) üzenetekkel. E tárgyban felmerült kérdéseiket tanácsadójuk révén juttatták el Vassulához, majd később arra kérték, hogy következő köteteiben tegye közzé a kérdéseket válaszaival együtt, amelyek azonban még csak egy részét képezik a folyamatban lévő eljárásnak. Ratzinger bíboros úr hivatala csak a későbbiekben fog végleges állást foglalni a számukra megküldött válaszokkal kapcsolatban. Az „Igaz élet Istenben” üzenetek XIV. kötete tartalmazza az eddig rendelkezésre bocsátott vizsgálati anyagot. Vassula újból és újból imáinkat kéri az eljárás kedvező kimeneteléért.

A Kiadó

*        *        *        *        *

Kedves Olvasók!

Az a megtiszteltetés ért, hogy a 2000. esztendő óta kapcsolatban lehetek Joseph Ratzinger bíborossal, a Hittani Kongregáció prefektusával. 2000. július 6-án átnyújtottam neki alázatos kérésemet, hogy írásaimat vetesse további vizsgálat alá ugyanazon Kongregáció által, és adja meg nekem a lehetőséget, hogy válaszoljak az 1995. október 4-én kiadott Közleményben közölt fenntartásokra. Őeminenciája jóságosan megadta ezt az alkalmat, és Prosper Grech atyával 2002. április 4-én levelet küldött nekem, amely öt, hozzám intézett és megválaszolandó kérdést tartalmazott. E kérdésekre adott válaszaimat 2002. június 26-án nyújtottam be a Hittani Kongregációhoz. Ratzinger bíboros most arra kért, hogy hozzam nyilvánosságra a kérdéseket válaszaimmal együtt, és örülök, hogy ezt megoszthatom Önökkel mint hivatalos álláspontom kifejezését.

    Imádkozom, hogy a dokumentum közzététele az igazság és a szeretet párbeszédét szolgálja, ami nemcsak az ökumenizmus miatt olyan fontos, hanem azért is, hogy Isten kegyelmei gyümölcsözővé válhassanak az Egyházban.



      Isten áldja meg Önöket!

Vassula

Szent Mónika Kollégium,
Via Paolo VI, 25,
00193 Róma
2002. április 4.

Kedves Asszonyom!

         Ön 2000. július 6-án levelet küldött Őeminenciája, Ratzinger bíboros úrnak a Hittani Kongregáció „Közleményével” kapcsolatban, amely az Ön írásaival foglalkozott. Őeminenciája szívesen fogadta levelét, és munkatársaival együtt úgy döntött, hogy megadja Önnek a lehetőséget a kiadványaiban előforduló egyes kijelentések értelmének pontos tisztázására. Ezért kaptam megbízást arra, hogy lépjek személyes kapcsolatba Önnel szóban és írásban, hogy a Kongregáció világosabban lássa e kijelentések pontos értelmét. Már az elején tisztázni kívánom, hogy mivel Ön nem római katolikus vallású, nem tartozik a Kongregáció joghatósága alá, és hogy ez a vizsgálat nem az Ön személyére vonatkozik. Mivel azonban sok katolikus követi az „Igaz élet Istenben” üzenetet, joguk van tudni, miképpen viszonyuljanak ahhoz a tanításhoz és annak gyakorlati megvalósításához, amire az Ön írásai buzdítanak. Nekünk is tudomásunk van az Ön szeretetműveiről, annak érdekében kifejtett erőfeszítéséről, hogy minden keresztényt egységre vigyen Róma püspökével, valamint a Boldogságos Szűz Mária iránt tanúsított nagy tiszteletéről. Tudomásunk van arról, hogy Ön Istent mint a szeretet Istenét mutatja be még a nem keresztényeknek is, és hogy ellenzi a keresztények között a racionalizmust és a korrupciót. Úgy tűnik, hogy utóbbi könyveiben már nem fordulnak elő azok a félreérthető kifejezések, amelyek a korábbiakban szerepeltek. Mindazonáltal hálás lennék, ha a lehető legvilágosabban tudna válaszolni az alábbi kérdésekre, hogy segítsen a Kongregációnak pontosabb fogalmat alkotni az Ön tevékenységéről.

    1.) Ön igen jól tudja, hogy a katolikusoknak és a görögkeletieknek csak egy Kinyilatkoztatásuk van, Isten Kinyilatkoztatása Jézus Krisztusban, amit a Szentírás és a Szenthagyomány tartalmaz. Még a katolikus Egyházban elfogadott „magánkinyilatkoztatások”, mint a Lourdes-i vagy a fatimai sem tartoznak szigorúan véve a hit lényegéhez. Tehát Ön milyen értelemben tekinti írásait kinyilatkoztatásnak, és hogyan kell azokat hallgatóinak és olvasóinak elfogadniuk?

    2.) Ön görögkeleti vallású és gyakran buzdítja Egyházának papjait és püspökeit, hogy ismerjék el a pápát és kössenek békét a római katolikus Egyházzal. Sajnos ezért Önt nem látják szívesen bizonyos országokban, amelyekben a görögkeleti hívők vannak többségben. Miért vállalja Ön ezt a küldetést? Mi az Ön véleménye Róma püspökéről, és miképpen látja a keresztény egység jövőjét? Az Ön műveit olvasva némelykor az a benyomása az embernek, hogy Ön a két egyház felett áll anélkül, hogy elkötelezné magát valamelyikhez. Például úgy tűnik, hogy Ön a katolikus és a görögkeleti templomokban is részesül szentáldozásban, de házasságában az oikonomia* szokását követi. Miként már említettem, ezek a megállapítások nem tekinthetők cenzúrának, minthogy egyáltalán nincs jogunk megítélni az Ön lelkiismeretét, de megértheti, hogy aggódunk katolikus követői miatt, akik az Ön példáját alapul véve, abba a kísértésbe eshetnek, hogy ne vegyék komolyan saját egyházuk fegyelmét. (* a házastárs iránt való megértés, engedékenység)

    3.) Az Ön korábbi írásaiban, ahogy a „Közlemény” megállapítja, volt egyfajta zavar a Szentháromság Személyeit meghatározó kifejezésekben. Biztosak vagyunk abban, hogy Ön kötelezőnek érzi önmagára vonatkoztatva Egyháza tanítását. Segítene nekünk megmagyarázni e kifejezéseket? A hit kérdéseivel foglalkozva talán hasznos lenne a hivatalos katekizmus kifejezéseit használnunk, hogy ne zavarjuk meg az „Igaz élet Istenben” üzenet olvasóinak lelkét.

    4.) Nehézségek mutatkoztak a protológia és az eszkatológia kérdésében is. Milyen értelemben lehet a léleknek „Istenlátomása” mielőtt testet öltött volna? És hogyan látja Ön az új pünkösd helyét az üdvösség történetében a parúziával és a holtak feltámadásával kapcsolatban?

    5.) Valójában mi az „Igaz élet Istenben” mozgalom, és mit kíván követőitől? Milyen a felépítése?



    Kedves Asszonyom, sajnáljuk, hogy ezekkel a kérdésekkel zavarjuk, és a továbbiakban is biztos lehet abban, hogy értékeljük tevékenységét és szándékait. Az Ön - Ratzinger bíboroshoz intézett - levelére adott válaszunkban mégis kötelességünknek éreztük, hogy tisztázzunk néhány félreértést az Ön írásaiban, ami elkerülhette figyelmét. Tartozunk ezzel az Ön katolikus olvasóinak, akik lelki konfliktusba kerülhetnek, amennyiben követik az Ön írásait. Kérem, szakítson időt a válaszra, de még jobb lenne, ha írásbeli válasza előtt találkozhatnánk és elbeszélgethetnénk. Imádkozzék, hogy a Szentlélek világosítsa meg Önt, és kérjen tanácsot olyan lelki vezetőtől vagy teológustól, akiben megbízik. Biztosak vagyunk, hogy kérdéseink abban is segíteni fogják Önt, hogy megértse írásainak mélyebb értelmét, hogy ezáltal elfogadhatóbbak legyenek a katolikusok és a görögkeletiek számára egyaránt. A kifejezések jelentésének tisztázására én magam fogok az Ön rendelkezésére állni.

     Őeminenciája üdvözletét küldi és bízik abban, hogy Ön kielégítő választ fog adni, és ezáltal megkönnyíti [a bíboros úr] munkáját azokkal a kérésekkel kapcsolatban, amelyeket Ön levelében megemlített.



             Őszinte tisztelettel Krisztusban

Prosper Grech atya OSA
a Kongregáció tanácsadója

Róma 2002. június 26

Tárgy: Vassula Rydén válasza Prospero Grech atya levelére, amelyet Őeminenciája, Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusának nevében írt 2002. április 4-én



Kedves Grech atya!

Mindenekelőtt szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy válaszolhatok a kérdésekre, amelyeket Ön írásaimmal és tevékenységemmel kapcsolatban intézett hozzám, és oly tisztelettel juttatott kifejezésre 2002. április 4-én írt levelében, amelyben megismétlődnek az 1995-ben kiadott „Közleményben” felvetett vitatott pontok.

    Tudatában vagyok annak a feladatnak és felelősségnek, ami az Önök szent Kongregációjára hárul a „lelkek megvizsgálásában” (vö. 1Jn 4,1). Ezekben az években valamelyest megismertem a megkülönböztetés feladatának összetettségét, és hogy milyen kényes ez a feladat, minthogy utazásaim során magam is találkoztam olyan emberekkel, akik azt állították, hogy ők is részesültek istenélményekben, amelyeket összefüggésbe akartak hozni az enyémmel. Óvatosságból és felelősségérzetből elvemmé tettem, hogy figyelmen kívül hagyom őket. Éppen ezért értékelem nagyra az Önök munkáját, mely által meg akarják védeni a hívőket minden ártalomtól, meg akarják óvni a hitet a nem hiteles élményektől, ugyanakkor meg akarják őrizni az igazi karizmákat, amelyek az Egyház javát szolgálhatják.

    Hálás vagyok Önnek azért is, hogy megadja a lehetőséget olyan kifejezések tisztázására és megvilágosítására, amelyek homályosnak tűnhetnek, mivel hasonlatokkal, költői stílusban vagy jelképesen vannak leírva. Minthogy görögkeleti vagyok, tudatában vagyok annak is, hogy beszédmódom szokatlan a katolikus keresztények számára, de inkább legyen szokatlan, mint zavaros. Alázattal kívánom, hogy ez az írás legyen az én csekély hozzájárulásom a keresztény testvérek között fennálló nézetbeli különbség rendeződéséhez. És így a tőlem telhető legjobban fogok válaszolni azokra a nyílt és világos kérdésekre, amelyeket szíves volt átadni, biztosítva nagylelkűségéről, jóakaratáról és megértéséről azzal kapcsolatban, hogy az „Igaz élet Istenben” üzenet tizenkét kötete teljes bemutatásának korlátai vannak.

    Ön igen jól tudja, hogy a katolikusoknak és a görögkeletieknek csak egy Kinyilatkoztatásuk van, Isten Kinyilatkoztatása Jézus Krisztusban, amit a Szentírás és a Szenthagyomány tartalmaz. Még a katolikus Egyházban elfogadott „magánkinyilatkoztatások”, mint a lourdes-i vagy a fatimai sem tartoznak szigorúan véve a hit lényegéhez. Tehát Ön milyen értelemben tekinti írásait kinyilatkoztatásnak, és hogyan kell azokat hallgatóinak és olvasóinak elfogadniuk?

    Sohasem tanultam katekizmust, nem beszélve a teológiáról. Meghívásom és megtérésem kezdetén nem ismertem a fent említett teológiai árnyalatokat. A Szentlélek szelíden vezetve fokozatosan tanított meg a különbségekre. E meghívás legelején nagy zavart éreztem magamban és angyalom megnyilatkozása során ezt mondtam neki:

    „Nem tudom megérteni, miért van szükségünk üzenetekre, amikor van már Bibliánk.” Angyalom így válaszolt: „Tehát úgy érzed, hogy minden benne van a Bibliában?” Erre én: „Igen. Ezért nem látom az üzenetek értelmét. Úgy értem, hogy semmi új sincs benne.” Akkor angyalom szólt: „Isten akarja, hogy legyenek üzenetek.” Ezt kérdeztem: „Van-e különleges oka annak, hogy nekem adja?” Az angyal válasza: „Nincs. Isten mindannyiatokat szeret. Ezek az üzenetek csak emlékeztető üzenetek, hogy el ne feledd, miképpen vetette meg életed alapját.” (1986. augusztus 7.)

    Egy protestáns lelkész egyszer azt mondta nekem, semmi nem indokolja, hogy Isten beszélni akarna most velünk, mivel van Szent Bibliánk. Zavaromban ezt mondtam Krisztusnak: „Uram, van néhány szolga, aki nem akarja hallani vagy elhinni, hogy Te kinyilváníthatod magad, ahogy általában teszed. Azt mondják, hogy Te, Jézus elhoztad nekünk a teljes igazságot, és nincs másra szükségünk, csak a Szent Bibliára, más szavakkal mondva, ezek a művek hamisak.”

Krisztus válasza így hangzott:

    „Megmondtam nektek, hogy a Szószóló, a Szentlélek, akit az Atya az én nevemben fog elküldeni, mindenre megtanít benneteket, és emlékeztet mindarra, amit én már elmondtam nektek. Nem adok nektek semmilyen új tanítást, csak emlékeztetlek az Igazságra, és visszavezetem a teljes Igazságra azokat, akik szétszéledtek. Én, az Úr, figyelmeztetésekkel foglak ébren tartani benneteket, és Szentlelkem, a Szószóló, mindig úgy lesz közöttetek, mint aki az én Szavamra emlékeztet benneteket. Ne lepődjetek meg tehát, ha Szentlelkem szól hozzátok! Kegyelmem adja ezt, hogy megtérítsen és emlékeztessen benneteket az én utaimra.” (1988. december 20.)

    Tizenegy évvel később az Úr kért meg arra, hogy leírjam a következőket:

     „Ezek az üzenetek a magasságokból érkeznek, és én sugallom őket. Segítséget nyújtanak a tanításhoz és a tévedések elkerüléséhez. Útmutatást adnak ahhoz, hogyan juthat egységre az Egyház. Alkalmas arra, hogy az emberek életét irányítsa és megtanítsa, miként legyenek szentek. Azért kaptátok, hogy könnyebben megértsétek[1]  a nektek adott Kinyilatkoztatást[2]. Ez az üzenet a csodálatos kegyelmek kimeríthetetlen forrása számotokra, hogy megújuljatok.” (1999. július 30.)

    Hiszek abban, hogy csak egyetlen Kinyilatkoztatás van. Sohasem állítottam ennek ellenkezőjét, és ezt írásaimban sem lehet fellelni. Remélem, hogy az „Igaz élet Istenben” üzenet olvasói nem tartják többre az üzeneteket a Szentírásnál, és biztos vagyok abban, hogy semmi sincs az „Igaz élet Istenben” üzenet köteteiben, ami másféle gondolkodásra ösztönözné azokat, akik hallgatnak engem és olvassák írásaimat. A valóság az, hogy tanúságtételeimben mindenkor sok részt idézek a Szentírásból, időnként az üzeneteknél is többet. Az üzenetek világosan, folyamatosan és kitartóan irányítják figyelmünket a Szent Bibliára és az igazságait követő életre. Ezek az írások időszerűvé teszik és emlékezetünkbe idézik az egyetlen és egyedüli Kinyilatkoztatást Krisztusban, amelyet az Egyház közvetít, és a Szentírás és a Szenthagyomány őrzött meg. Ezek az üzenetek csak ráirányítják a figyelmet a Kinyilatkoztatásra. Valójában ezek az írások sohasem késztették az olvasókat arra, hogy azokat a Szentírás fölé helyezzék, viszont tanúbizonyságok igazolják, hogy sokakat segített Isten Szavának sokkal jobb megértésére. Tudjuk, hogy Isten - amikor szükségesnek tartja - Egyháza érdekében emlékeztethet minket áldott Szavára. Az ilyen kegyelmek, mert kegyelmek ezek, megvilágosítják vagy bebizonyítják a már megismert igazságot azáltal, hogy jobban megértetik velünk.

    Megkérdezhetik tehát, hogy miért hívott meg Isten egy ilyen korlátozott képességű és méltatlan, az egyházi ügyekben járatlan és tudatlan személyt arra, hogy „Szavára való figyelmeztetést” adjon neki? Nem a papok és a teológusok hivatottak erre? De igen, hiszem, hogy ők az elhivatottak, és én semmi módon soha nem igyekeztem versenyre kelni a papokkal és a teológusokkal, akiket Isten hívott meg szolgálatára, viszont tudom, hogy Isten váratlanul és közvetlen cselekedetével hívott meg engem.

    Nemrég tudtam meg, hogy a II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a laikusok részt vegyenek az Örömhír terjesztésében Isten különböző adományai által, amelyeket kiáraszt Egyházára. A Lumen Gentiumban a Zsinat világosan állítja, hogy a laikusok részesülnek Krisztus prófétai tisztségében, és hogy Krisztus „...betölti prófétai küldetését, nem csupán a Hierarchia által, mely az ő nevében és hatalmával tanít, hanem a világi hívek által is, akiket tanúnak állít, és a hit érzékével és a szó kegyelmével ellát...” (Lumen Gentium 35). Ezért minden laikus személynek részt kell vennie az Evangélium szolgálatában Istentől kapott karizmájának megfelelően, és ezeken az adományokon keresztül egyszerre lesz tanú és az Egyház küldetésének élő eszköze „Krisztus ajándékának mértéke szerint.”

    A katolikus fundamentális teológia legfontosabb művei különbséget tesznek a Kinyilatkoztatás (nagybetűvel) mint a visszatükrözés fogalma és a kinyilatkoztatás (kisbetűvel, gyakran többes számban) mint a megtapasztalás fogalma között. Amikor saját szerény tapasztalatomról mint kinyilatkoztatásról beszélek, akkor a kisbetűvel írt kinyilatkoztatásról tapasztalati szempontból beszélek.

    Tapasztalatomról mint kinyilatkoztatásról nem a tan szempontjából beszélek, és nem akarok semmilyen módon versenyre kelni a Kinyilatkoztatással. Írásaim éppen úgy nem tesznek hozzá semmit „a hit letéteményéhez”, ahogy más „magánkinyilatkoztatások” vagy „prófétai kinyilatkoztatások” sem tesznek hozzá. Istennek hozzám intézett felszólítása éppen a hit letéteményének teljes igazságára szándékozik rámutatni, hogy a mélyére hatoljunk és igazságából éljünk.

    A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű konstitúciója világossá tette, hogy a nyilvános Kinyilatkoztatás teljes és tökéletes, és hogy „már semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást nem kell várnunk a mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig” (Dei Verbum 4). Másrészt viszont a Dei Verbum arra is rávilágít, hogy Isten népének állandóan szüksége van eme igazság elmélyítésére:

    „Ez az apostoloktól származó hagyomány a Szentlélek segítségével az Egyházban kibontakozik: egyre teljesebb lesz az áthagyományozott dolgok és szavak megértése, részben a hívők elmélkedése és keresései folytán, akik szívükben el-elgondolkodnak rajtuk (vö. Lk 2,19-51); részben a tapasztalt lelki dolgok benső megértéséből; részben azok igehirdetéséből, akik a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos karizmáját is. Az Egyház ugyanis a századok folyamán állandóan az isteni igazság teljessége felé tart, míg csak be nem teljesednek benne Isten igéi.” (Dei Verbum 8)

    Őeminenciája, Joseph Ratzinger bíboros a keresztény prófécia és a Kinyilatkoztatás kapcsolatáról határozottan kijelentette, hogy félreértéseket okoz az a tézis, miszerint a prófécia véget ér a Krisztusban való teljes Kinyilatkoztatásban. Álláspontját a keresztény próféciáról adott interjújában, majd a harmadik fatimai titok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban világosan kifejtette. Hadd idézzek közvetlenül az interjúból:

    „A Kinyilatkoztatásban valójában az Isten adja nekünk önmagát, alakítja a történelmet velünk, összegyűjt és újból egyesít minket. A Kinyilatkoztatás olyan találkozás, amelynek van benső közlő ereje és ismertető jellege. Ez elősegíti a Kinyilatkoztatás igazságának megismerését. Helyesen értelmezve, a Kinyilatkoztatás elérte célját Krisztussal, mert - Keresztes Szent János gyönyörű szavaival - amikor Isten személyesen szól, akkor ahhoz nincs mit hozzátenni. Ennél többet nem lehet a Logosról mondani. A Logos tökéletes módon van velünk, és Isten nem adhat nagyobbat, nem mondhat többet nekünk, mint Önmagát. De Istennek ez a teljessége Önmaga átadásában - vagyis, hogy Ő, a Logos, jelen van testben - azt is jelenti, hogy nekünk egyre mélyebben bele kell hatolnunk ebbe a misztériumba. Ez visszavisz minket a reményhez. Krisztus eljövetele kezdete egy állandóan mélyülő tudásnak és fokozatos felfedezése annak, amit a Logos magában foglal. Így új mód nyílik arra, hogy az ember megismerje a teljes igazságot, ahogy Jézus mondja János evangéliumában, amikor a Szentlélek eljöveteléről beszél. Úgy vélem, hogy Jézus búcsúbeszédének szentlelkes krisztológiája témánkkal kapcsolatban igen fontos, mert Jézus azt magyarázza meg, hogy testben való eljövetele csupán az első lépés. A valóságos eljövetel akkor következik be, amikor Krisztus nem kötődik többé valamely helyhez vagy helyileg behatárolt testhez, hanem a Lélekben jön el mindannyiunkhoz mint a Feltámadott, ami azt jelenti, hogy az igazság megismerésének is mindjobban el kell mélyülnie. Mivel ez a pneumatikus krisztológia határozza meg az Egyház idejét, vagyis azt az időt, amikor Krisztus a Lélekben jön el hozzánk, számomra világos, hogy természetesen nem hiányozhat és nem homályosulhat el a prófétálás mint a remény és a felszólítás eleme.”   (A „30 nap” c. folyóirat 1999. januári számából.)

    Hasonlóképpen, nem állítom, hogy írásaim tekintélyben megközelítenék a Szentírást. A Szent Biblia tévedhetetlen módon lett sugalmazva. Alázattal azt gondolom, hogy az Úr közvetlen cselekedetével érintett meg lelkemben, hogy utazzak Vele. Támogatott engem, amikor írásra szólított, de ez nem ugyanolyan értelemben vett sugalmazás, mint amilyen a Szentírás, eredménye pedig nem a tévedhetetlenség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tanbeli tévedések lennének írásomban, jómagam bizonyos vagyok abban, hogy nincsenek benne tanbeli tévedések.

    Marie Eugéne atya: Az Egyház leánya vagyok c. művében arra emlékeztet minket, hogy Isten miként alkalmazkodik a lélekhez:

    „Isten közvetlen cselekedete, beleágyazva abba az emberbe, akit felhasznál, csodálatosan alkalmazkodik annak a léleknek az adottságaihoz. Hangsúlyozni kellene Istennek ezt az alkalmazkodását mint közbelépéseinek fontos jellemzőjét. Isten, aki emberi jelekkel beszél hozzánk, hogy világosságát adja nekünk, oly mértékben leereszkedik hozzánk, hogy alkalmazkodik vérmérsékletünkhöz és egyéni igényeinkhez e jelek kiválasztásában, hogy minél biztosabban elérjen minket. Ahhoz a hívő lélekhez, aki megőrizte tisztaságát és egyszerűségét, a külső csillogó jelek nyelvezetén fog szólni, ami megmozgatja a hitet. Ahhoz a hívő lélekhez, akit a racionalizmus óvatossá és kritikussá tett, inkább az értelem nyelvén fog szólni.”[3]

    Ratzinger bíboros szerint „a teremtmény, aki azt állítja, hogy benső kapcsolatban áll Istennel szavak vagy képek által - még a hiteles misztika esetében is -, mindig függ az emberi lélek lehetőségeitől és korlátaitól.” Isten Szavát én erőfeszítés nélkül fogadom, más szavakkal, anélkül, hogy bármivel előmozdítanám, egyszerűen csak megérkezik. E beszélgetéseket (belső szavakat) kétféle módon kapom. Egyáltalán nem akarom azt állítani, hogy tökéletesen tudom, miként írjam le e jelenséget, és azt, hogy Isten hogyan visz végbe ilyen dolgokat, de a következő magyarázatot legjobb tudásom szerint adom:

    1.) Belső szavak, vagyis lokúciók közvetítésével. A szavak, amelyeket hallok, határozott szavak, sokkal világosabban észlelem őket, mintha a fülemmel hallanám. Egyetlen szó a jelentések sokaságát foglalhatja magában, így jelentését sem lehet gyorsan átültetni emberi nyelvre. Egyetlen isteni szót vagy tanításomra adott magyarázatot sem kapok az iskolai tanítás módszerével, amit talán az idő behatároltsága miatt nem lehet azonnal teljesen megmagyarázni, emberi gyengeség miatt el lehet felejteni vagy nem lehet teljesen megérteni. Az isteni tanítást vagy a tanításomra adott szót pontosan annyi idő leforgása alatt kapom és oly módon rögződik elmémben, hogy nehéz legyen elfelejteni. A belőle áradó világosság olyan, mint az erős fényé, ami messzire hatol, és ez a világosság pillanatok alatt gazdag tudást ad, sokkal többet, mint a szó. Az  így  adott szó olyan, mint a széles folyó, amely kisebb patakokra ágazik szét, elvezet mindenhova, különböző helyekre, de ugyanabból a folyóból ered. Hónapokba telt volna, míg bármely szokásos iskolai tanítást elsajátítok. A szavakat ugyan igen határozottan tapasztalom, de tudatában vagyok annak, hogy az írott forma és a mód, ahogy a kapott szavakat formába öntöm, az én nyelvi és kifejező képességem határaitól függ.

    2.) Isten szavait a másik módon kimondott szavak nélkül, az értelmembe öntött megértés világossága által kapom. Mintha Isten áthelyezné gondolatait az én gondolataimba. Azonnal tudom, mit akar Isten, vagy mit kíván mondani. Ezután, ahogy tudom, saját szavaimmal le kell írnom ezt a „ki nem mondott” üzenetet.

    Rómában később elmondták nekem, hogy svédországi Szent Brigitta is hasonlóképpen írta le üzeneteit.

    Hogy üzeneteinek leírására miért választotta az Úr ezt a különös formát, amelyben még a kezemet is fogja? Valójában nem tudom. Az Úr csak ennyit mondott kérdésemre: „Mert ily módon tetszik nekem.” Ezért nem tudom, hogyan történik. Megjegyezném még, hogy grafológiában is jártas teológusok, akik megvizsgálták az írást és „hieratikusnak” nevezték, több alapvető különbséget találtak az én írásmódom és az úgynevezett automatikus írás között. Később jutott tudomásomra, hogy ismert misztikusok - mint például Avilai Szent Teréz megtapasztalták testüknek vagy testük egy részének elragadását. Úgy gondolom, hogy kezem elragadása enyhébb formája az elragadásnak, és bízom benne, hogy az Úrnak megvan a saját célja ezzel.

Ön görögkeleti vallású és gyakran buzdítja Egyházának papjait és püspökeit, hogy ismerjék el a pápát és kössenek békét a római katolikus Egyházzal. Sajnos ezért Önt nem látják szívesen bizonyos országokban, amelyekben a görögkeleti hívők vannak többségben. Miért vállalja Ön ezt a küldetést? Mi az Ön véleménye Róma püspökéről, és miképpen látja a keresztény egység jövőjét? Az Ön műveit olvasva némelykor az a benyomása az embernek, hogy Ön a két egyház felett áll anélkül, hogy elkötelezné magát valamelyikhez. Például úgy tűnik, hogy Ön a katolikus és a görögkeleti templomokban is részesül szentáldozásban, de házasságában az oikonomia szokását követi. Miként már említettem, ezek a megállapítások nem tekinthetők cenzúrának, minthogy egyáltalán nincs jogunk megítélni az Ön lelkiismeretét, de megértheti, hogy aggódunk katolikus követői miatt, akik az Ön példáját alapul véve abba a kísértésbe eshetnek, hogy ne vegyék komolyan saját egyházuk fegyelmét.


Okok, amelyek miatt elvállaltam az egység e művét

    Nem hiszem, hogy valaha is lett volna bennem annyi bátorság vagy buzgóság, hogy kiálljak a görögkeletiek elé és megértessem velük, hogy az Úr kiengesztelődést kér tőlük, ha meg nem tapasztalom Urunk jelenlétét, és nehezen viseltem volna el az ellenvetéseket, a kritikát és az üldözést, amit tőlük kaptam. Amikor Isten először meglátogatott engem, teljesen össze voltam zavarva, és attól féltem, hogy megtévesztés áldozata vagyok. Ez a bizonytalanság volt a legnagyobb kereszt számomra, mivel azelőtt soha nem hallottam, hogy Isten valóban kinyilváníthatja magát az embereknek a mi időnkben, és senkim sem volt, akit erről megkérdezhettem volna. Ezért igyekeztem küzdeni ellene, de az (isten)élmény nem akart elhagyni. Lassan, az idő múlásával megnyugodtam és bízni kezdtem abban, hogy mindez csakis Isten műve lehet, mert kezdtem benne észrevenni Isten kezét. Nem féltem  többé szembenézni az ellenvetésekkel és a kritikával. Teljes bizalmam van az Úrban, hiszen hiányosságaimat Ő mindig kipótolja elégtelenségem ellenére, és az Ő műve mindig dicsőségesen végződik.

    Ahogy az Úr egyik üzenetében mondja, nem könnyű feladat megszólítani a görögkeleti papokat, szerzeteseket és püspököket, hogy ismerjék el a pápát és őszintén engesztelődjenek ki a római katolikus Egyházzal. Olyan ez, mintha erős sodrással szemben próbálnánk meg úszni. Mivel azonban láttam, hogy Urunk mennyire szenved megosztottságunk miatt, nem utasíthattam vissza kérését, hogy hordozzam ezt a keresztet. Ezért vállaltam el tehát ezt a küldetést, annak ellenére, hogy sok tűzön kellett (és kell most is) átkelnem.

    Ön azt kérdezte: „Miért vállalja Ön ezt a küldetést?” Válaszom: Azért, mert Isten megszólított, én pedig hittem és válaszoltam Neki. Ezért akarom megtenni Isten akaratát. Krisztus első szavai közül az egyik így hangzott: „Melyik ház a fontosabb, a te házad vagy az én házam?” Azt válaszoltam: „a Te házad, Uram.” Ere így szólt: „Keltsd újból életre házamat, tedd széppé házamat és egyesítsd házamat!”

    A görögkeleti egyházi hierarchiából néhányan engem teljesen visszautasítanak[4] elsősorban azért, mert nem hisznek nekem, másodszor azért, mert nő vagyok, és harmadszor azért, mert a nők ne beszéljenek.

    Néhány szerzetes gyanakvással tekint rám mondván, hogy valószínűleg én is trójai ló vagyok, akit a pápa küldött és fizetett meg vagy hogy én is (görög katolikus vallású és) a római katolikus Egyházzal egyesült vagyok. Sokan hallani sem akarnak kiengesztelődésről vagy ökumenizmusról. Eretnekségnek tartják, ha a római katolikusokkal együtt imádkozom. Ezért gondolják, hogy a két egyház felett állok anélkül, hogy valamelyikhez elkötelezném magam. Én teljesen elköteleztem magam Egyházamhoz, de az még nem eretnekség és nem bűn, ha ökumenikus módon élek és imádkozom más keresztényekkel azért, hogy az egység ügyét előmozdítsam. Az egység kulcsa, ahogy Urunk az írásokban rámutat, az alázat és a szeretet. Sokaknak nincs meg ez a kulcsa a különféle egyházakban. A görögkeleti hívek közül, sőt az egyszerű papok vagy a távoli monostorban élő szerzetesek közül is sokan mind a mai napig eretneknek és veszélyesnek tartják a római katolikus Egyházat. Születésük óta arra tanították őket, hogy ezt higgyék, és ez nem helyes. Mégis úgy gondolom, hogy merevségüket feloldhatja a bűnbánat és a hívek imája, a Szentlélek hatalma pedig meg fogja hajlítani őket. Összejöveteleinken a szíveknek ezért a megváltozásáért imádkozunk Istenhez.

    Ez azonban nemcsak az ő „meghajlásuk” kérdése. Mindenkinek meg kell hajolnia alázatban és szeretetben. Valamennyi egyház tagjainak készen kellene állniuk, hogy meghaljanak saját énjüknek és merevségüknek, és akkor az alázaton és az igazsághoz való engedelmességükön keresztül fel fog ragyogni bennük Krisztus jelenléte. Hiszem, hogy az alázat e cselekedetei lemossák az egyházak múltbeli és jelenlegi hibáit, és létrejön az egység. Sohasem veszítem el reményemet, ezért közeledem a görögkeletiekhez és ezért térek mindig vissza hozzájuk, hogy tanúságot tegyek előttük. Tanúságételeimben emlékeztetem őket Urunk szavaira: „...legyenek egy ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21). Az akadályok ellenére így alakult meg néhány ökumenikus imacsoport - tagjaik között görögkeleti papokkal - Athénben és Rhodos szigetén. Ezek az imacsoportok a rózsafüzér imádkozásával kezdik az összejövetelt, majd más imákat mondanak. A görögkeleti hierarchiától a fent említett okok miatt azonban nemcsak visszautasítást kapok, hiszen az Úr szép számban adott nekem barátot is közülük.


Róma püspöke

    Az Úr látomást adott nekem három vasrúdról - amelyek a három nagy keresztény közösséget, a katolikusokat, a görögkeletieket és a protestáns keresztényeket jelképezik -, felszólítván vezetőiket, hogy találkozzanak a meghajlás által, vagyis a találkozáshoz meg kelljen hajolniuk. Ez a rész arról a magatartásról szól, ami szükséges az egységhez, melyre azóta vágyódik az Úr, hogy így imádkozott Atyjához: „...hogy mindnyájan legyenek egy.” Az egyházak vezetői azonban nem tartanak igényt arra, hogy az egységről ontológiai szinten beszéljenek. Azt állítják, hogy nincs közöttük olyan nagy különbség, hiszen a különböző keresztény csoportok megőrizték az igazságot, amit Krisztus adományozott Egyházának.

    És véleményem szerint nem igaz, hogy pánkeresztény egységtörekvést foglal magában az, ha a keresztény testvéreket felszólítják az alázat gyakorlására, és hogy az egységet az igazság alkuba bocsátásával (a kereskedéshez hasonló adásvétellel) kellene előbbre vinni, ami az igazság megváltoztatásához és viszonylagosságához vezetne. Ellenkezőleg, gyakran beszéltem arról, hogy milyen fontos hűségesnek lenni az igazsághoz, és beszédeimnél is jobban rámutat erre az üzenet, ami nem más, mint felszólítás az igazságot, az Evangéliumot és Krisztus egyetlen Kinyilatkoztatását követő életre, ahogy fentebb kifejtettem. Az írások sok figyelmeztetést foglalnak magukban egészen odáig, hogy a hamis ökumenizmust mint trójai falovat ábrázolják, amely Krisztusról élettelen képet ad:

    „Ez az össze nem illő színekkel kimázolt alak, amelyet ezek a kufárok megpróbálnak veletek tiszteltetni és követtetni, ez nem én vagyok. Ez csupán a romlott emberi ügyesség találmánya, hogy lealacsonyítsa a Szentségemről és Istenségemről alkotott képet. Ez hamis ökumenizmus. Ez kihívás minden ellen, ami szent. Szenvedek e kufárok bűne miatt.” (1990. október 22.)

    Az egységről szóló üzenetek közül több is együtt tárgyalja az ökumenizmus két lényeges szempontját: azt a lelki magatartást, ami magában foglalja a többi keresztény testvér iránt tanúsított alázatot és szeretetet, valamint Krisztus igazságának megalkuvást nem tűrő keresését. Például az a rész, amelyben Szűz Mária beszél az egység mibenlétéről:

    „Isten országa nemcsak ajkakról elhangzó szavakból áll. Isten országa a szívekben lévő szeretet, béke, egység és hit. Az az Úr Egyháza, amely a ti szívetekben válik eggyé. Az egység kulcsa a szeretet és az alázat. Jézus sohasem bíztatott arra, hogy legyetek megosztottak. Az Egyházban lévő megosztottság nem az Ő kívánsága.” (1991. szeptember 23.)

    Ugyanebben a részben Jézus az igazságról beszél:

    „Mindhalálig védelmezd az igazságot! Időről időre bántalmazni fognak, de csak olyan mértékben fogom megengedni, hogy lelked tiszta és készséges maradjon.”
(E téma ismétlése: 1992. június 5., 1997. szeptember 25., 1998. június 22., stb.)

    Találkoztam néhányszor - az Egyesült Államokban, Hollandiában és különösen Svájcban - a katolikus klérus olyan tagjaival, akik igen liberálisak és pápa ellenesek voltak. Meg kellett védenem Péter székét és tőlem telő magyarázatot adnom, valamint Jézus hatalmat sugárzó üzenetein keresztül rámutatnom, hogy mennyire összezavarodott a gondolkodásuk. Beszédem végén e papok közül sokan odajöttek hozzám, és elmondták, milyen értékesek számukra e megvilágosítások. Volt közöttük mégis egy vagy kettő, aki nem értett egyet velem, mondván, hogy katolikusabb vagyok a katolikusoknál... Bár az üzenetekben sok rész szól az egyházak között lévő egységről, de ugyanannyi szól kifejezetten a katolikus papokhoz, akik a pápa ellen lázadnak, hogy visszavezesse őket a pápa iránti hűséghez. Íme egy korai példa:

    „Én, az Úr, semmiféle megosztottságot nem akarok Egyházamban! Az én kedvemért fogtok egyesülni, és az én Nevemben fogtok engem szeretni, ahogy én szeretlek benneteket. Egyesülni fogtok, és egyetlen nyáj lesztek, egyetlen pásztor (a pápa) vezetésével. Ahogy mindannyian tudjátok, Pétert választottam, és neki adtam a hatalmat. Ahogy mindannyian tudjátok, neki adtam a mennyország kulcsait. Azt kértem Pétertől, hogy táplálja juhaimat és bárányaimat és őrizze őket. (vö. Jn 21,17.) Én adtam a hatalmat. Nem én kívántam, hogy megváltoztassátok akaratomat!” (1988. március 19.)

    Egy másik rész, amely az eljövendő egységről beszél, még világosabban mondja:

    „Akkor vaspálcát adok Péter kezébe, és azzal fogja juhaimat őrizni. Azoknak pedig, akik még nem értik, és még mindig azt kérdezik: Miért van szükségünk vezetőre? - azt válaszolom: Hallottatok olyan juhnyájról, amelynek nem volt pásztora? Én vagyok isteni Pásztorotok, és én választottam Pétert, hogy őrizze bárányaimat, amíg vissza nem térek. Én adtam neki a felelősséget, mire valók hát ezek a viták? Mire valók ezek a felesleges érvek? Akik még nem ismerik Szavaimat, olvassák el az Írásokban, megtalálhatók János tanítványom tanúságtételében. (vö. Jn 21,15-17.) Azután egyesíteni fogom Egyházamat, és két karommal átölelve egy nyájjá teszlek benneteket. Mert szétszéledtetek, túl sok közösséggé, elszakadt résszé osztódtatok. Széttéptétek Testemet, és ez NEM MARADHAT ÍGY! Egyesíteni foglak benneteket.” (1988. május 16.)

    Más üzenetek úgy beszélnek a pápáról mint Krisztus helyetteséről vagy az Egyház kormányzójáról:

    „Imádkozzatok az egész Egyházért! Legyetek Egyházam tömjéne, vagyis imádkozzatok azokért, akik Szavamat hirdetik, az engem képviselő helyettesemtől kezdve napjaitok apostolaiért és prófétáiért! Imádkozzatok a papi és szerzetesi lelkekért és a világiakért, hogy megértsék: egyetlen Test, az én Testem tagjai vagytok mindannyian, akiket felsoroltam.” (1990. január 10.)
(További vonatkozások a következő üzenetekben: 1989. június l., 1990. március 2., 1990. október 10., 1991. március 18., 1993. április 20., 1993. december 20., 1996. április 15., 1996. október 22., 1996. december 20.)

    Az írások nem tartalmaznak utalásokat arra vonatkozóan, hogy milyen lesz a viszony Péter szerepe és a különböző pátriárkák szerepe között, és ezért nem tudok erről beszélni. Tudom azonban, hogy a pápa az „Ut unum sint” kezdetű enciklikájában erről szóló vitát kezdeményez:

    „Mindazonáltal jelentős és bátorító az a tény, hogy Róma püspöke primátusának kérdése közvetlenül vagy közvetve tanulmányozás tárgya lett. Az is jelentős és bátorító, hogy ez a téma lényeges kérdésként van jelen nem csupán azokban a teológiai dialógusokban, melyeket a katolikus Egyház a többi egyházakkal és egyházi közösségekkel folytat, hanem általánosabban, az egész ökumenikus mozgalomban is. Legutóbb az Egyházak Ökumenikus Tanácsa »Hit és egyházalkotmány« bizottságának ötödik világtalálkozóján, melyet Santiago de Compostelában tartottak, a résztvevők azt ajánlották, hogy a bizottság »kezdeményezze a keresztény egység egyetemes szolgálata kérdésének új tanulmányozását.« Évszázadok elkeseredett vitái után a többi egyházak és egyházi közösségek egyre inkább új szemmel vizsgálják az egység szolgálatát.” (II. János Pál pápa: „Ut unum sint” kezdetű enciklikája  az ökumenikus törekvésekről 89.)

    Ugyanez az enciklika megerősíti, hogy mennyire szükséges a Kelet és a Nyugat újraegyesülése, megengedve különbségeket a két közösség között, amelyek azonban teljes egységben vannak:

    „A katolikus Egyház nem akar mást, mint a teljes egységet Kelet és Nyugat között. Az első évezred tapasztalata erre indít. Abban a korszakban ugyanis »az egyházi élet különböző megtapasztalásának fejlődése nem akadályozta, hogy a kölcsönös kapcsolatok révén a keresztények továbbra is saját otthonuknak érezzék bármelyik egyházat, mert mindegyikből a nyelvek és a hangnemek csodálatos változatosságában az egyetlen Atya dicsérete szállt az ég felé Krisztus által a Szentlélekben. Valamennyien az Eucharisztia ünneplésére gyűltek össze, mely a közösség szíve és modellje, nem csupán lelkiség vagy erkölcsi élet, hanem az Egyház struktúrája tekintetében is az apostolutód püspök vezetése alatt a szolgák és szolgálatok gazdag változatossága. Az első zsinatok beszédes tanúi ennek a különbözőségben fennmaradó egységnek.«” (II. János Pál pápa: „Ut unum sint” kezdetű enciklikája az ökumenikus törekvésekről 61, mely hivatkozik az „Orientale lumen” kezdetű, 1995-ben kiadott apostoli levélre 24.)

    Bár az írások Kelet és Nyugat viszonyában nem beszélnek szerkezeti kérdésekről, igen sok az utalás a keleti egyház fontosságára. A későbbi üzenetekben általuk egyesül Péter szerepének megalkuvás nélkül való hangsúlyozása azzal a gondolattal, hogy a lelki megújulást valóban sugallhatná a keleti egyház. Ezáltal válik még nyilvánvalóbbá, hogy Krisztus Testének miért kell mindkét fél tüdejével - az Egyház nyugati és keleti jelenlétével - lélegeznie.

    „Nyugat háza, Szentlelkem világosságánál felismerted, hogy a testnek szüksége van egész tüdejére, hogy szabadon lélegezzék, és hogy csupán fél tüdővel Testem tökéletlen. Imádkozz, hogy életadó Lelkem egyesítsen benneteket! De mennyit kell még addig szenvednem!”[5] (1996. november 27.)

    És íme egy másik hasonló üzenet:

    „Imádkozz a Kelet és a Nyugat házáért, hogy fogjanak össze mint két imára kulcsolódó kéz, mint két, egymáshoz hasonló kéz, amelyek akkor szépek, amikor imádságban összekulcsolódva az ég felé mutatnak. Dolgozzon együtt e két kéz, amely ugyanahhoz a testhez tartozik, és osszák meg egymással képességeiket és tartalékaikat! Ó, mikor fog engem Testem két keze együtt az oltár fölé emelni, és együtt felmutatni?” (1995. június 15.)

    A következő üzenet Kelet szerepéről beszél, amint Krisztus, Testét egyesítve újból eggyé teszi a két házat:

    „Figyelj és írd! Dicsőség ragyog fel a keleti partról. Ezért mondom a nyugati háznak: fordítsd szemedet Kelet felé! Ne sírj oly keservesen a hitehagyás és házad lerombolása miatt! Ne ess kétségbe, mert holnap együtt fogsz enni és inni keleti partról származó hajtásommal. Lelkem fog benneteket egyesíteni. Nem hallottad, hogy egy országgá lesz a Kelet és a Nyugat? Nem hallottad, hogy meg fogom valósítani az egyetlen dátumot?”[6]

    „Ki fogom nyújtani kezemet, és e szavakat vésem egy botra: Nyugati part, Péter háza és mindazok, akik hozzá hűségesek. Majd a másik botra ezt vésem: Keleti part, Pál háza mindazokkal együtt, akik hozzá hűségesek. És amikor a két ház lakói megkérdezik: »Uram, mondd meg nekünk, most mi a szándékod?« Így válaszolok nekik: »Megfogom a botot, amelyre Pál és mindazok nevét véstem, akik hozzá hűségesek, hozzáillesztem Péter botjához, amelyen a hozzá hűségesek neve áll, és egyesítem a kettőt. Egy botot csinálok a kettőből, és egyként fogom a kezemben tartani. Új Nevemmel fogom összekötni őket. Ez lesz a híd Kelet és Nyugat között. Szent Nevem fogja összekötni a hidat, úgy hogy e hídon keresztül fogjátok kicserélni mindazt, amitek van.« A továbbiakban nem egyedül fognak munkálkodni, hanem együtt, és én fogok felettük uralkodni. Amit elterveztem, az meg fog történni, és ha  az emberek azt mondanák neked, leányom, hogy e jelek nem tőlem valók, mondd nekik: »Ne féljetek! Nem hallottátok, hogy Ő nemcsak a Szentély, hanem a botlás köve is? Hogy Ő az a Szikla, amely lerombolhatja a két házat, de újból fel is építheti egyetlen házzá?«” (1994. október 24.)

    Ez az üzenet nem vesz el semmit Péter szerepéből és tekintélyéből, hanem rávilágít annak fontosságára, hogy azért kell egyesülnie Krisztus Teste keleti és nyugati részének, hogy higgyen a világ.


A keresztény egység jövője

    Bár az üzenet megerősíti Péternek, Róma püspökének elsőségét, amit ismerünk a görögkeleti és a katolikus hagyományból, nem beszél a hatáskör kérdéséről. Arra nem kaptam felszólítást, hagy erről beszéljek, ezért tartózkodom tőle.

    Isten felszólított, hogy hangsúlyozzam a pápa szerepének fontosságát, védjem meg székét és figyelmeztessem mindazokat, akik vele szemben engedetlenségre hajlanak, lázadnak ellene, valamint mozdítsam elő és erősítsem meg az egység belső szerkezetét. Az a feladatom, hogy az egységet elsődlegesen lelki síkon közelítsem meg. Az üzenet egységre szólít intra nos és extra nos (közöttünk és rajtunk kívül), felszólít az egység lelki hatóerejének erősítésére az egyes egyházakban és azok között is.

    Nem tudom, milyen lesz az egyesült Egyház felépítése, mivel az Úrnak úgy tetszett, hogy ne beszéljen erről, és nem kegyeskedett nekem világosságot adni ebben, de azt hiszem, hogy lelki úton fog bekövetkezni. A különböző ökumenikus találkozókon az Úr kegyesen előre megízleltette velem az eljövendő egység kegyelmét.

    2000 márciusában az Úr megengedte imacsoportunknak, hogy az Ő szülőföldjén, Betlehemben találkozzunk. Négyszázötvenen jöttek közelből és távolból. Igen, több mint ötvenöt országból és tizenkét különböző egyházból érkeztek a résztvevők a béke és az egység nemzetközi imatalálkozójára. Egyetlen családként gyűltünk össze. Hetvenöt pap volt velünk, szintén tizenkét különböző egyházból, de voltak papok a Szentföldről is, akik hallottak az imatalálkozóról és csatlakoztak hozzánk. Ezt az ökumenikus eseményt néhány zsidó és palesztin ember szervezte meg, akiket megérintett az „Igaz élet Istenben” üzenet. Hittek Krisztus feltámadásában, napjainkra vonatkozó megmentő tervében, és önként vállalkoztak arra, hogy megszervezik ezt a találkozót. Ismeretes, hogy napjainkban a palesztinok és a zsidók miként harcolnak egymás ellen. Az ő kiengesztelődésük a Szentlélek hatalmának a jele, aki segített a két nemzetnek, hogy a béketalálkozóért közösen munkálkodjanak a megosztott keresztények között. Ahogy a Szentírás mondja:

    „Amikor a békeszerzők a békéért dolgoznak, olyan magot vetnek el, amely szentségben fog termést hozni.” (vö. Jak 3,18).
(Az angol Szentírás szövegének fordítása.)

    Megéltük és előre megízleltük, milyen lesz majd az egység a keresztények között. Meghallgattuk a különböző egyházak papjainak előadását az egységről. Úgy beszéltek, mintha egy hangon és egy lélekből szólnának. Beszédeik alatt mindannyian nagy vágyat éreztünk arra, hogy egyek legyünk. Láttuk és megfigyeltük a laikusok és a papok szomjúságát az egységre. Ugyanakkor azt is éreztük, mekkora külső sebeket ejtett megosztottságunk Krisztus Misztikus Testén.

    Szinte mindannyian belefáradtunk ebbe a megosztottságba, mert nem egyezik Urunk szeretettörvényével. Krisztus még ennél is fáradtabb, látva megosztottságunkat. A találkozón résztvevő nemzetek képviselőinek derűje és a keresztények teljes egysége mellett felhangzó örömkiáltásai bizonyították, hogy ez a megosztottság nemcsak bűn, hanem egyben tanúságtétel is az egység ellen. A legnagyobb bűn az egység ellen azonban az, hogy húsvét dátumai nem egyeznek. Milyen jó lesz, ha mindannyian egy hangon és ugyanazon a napon együtt kiáltjuk: „Christos anesti!” Ha majd mindannyian így imádkozunk: „Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a Földön is...” Jézus Krisztus saját Vére árán egyesített minket, hogyan tagadhatjuk meg mi ezt az egységet?

    „Ő a mi békességünk, aki a kettőt egyesítette, és a közbeeső válaszfalat ledöntötte. Megszüntette az ellenségeskedést azzal, hogy a törvényt parancsaival és rendeleteivel saját testében érvénytelenítette.” (Ef 2,14-I5.)

    Miképpen mondhatunk „nemet” Istennek, ha azt akarja, hogy egyesüljünk? Talán azért, mert megkeményedett a szívünk? Elfelejtettük talán a Szentatya szavait:

    „Sokkal több a bennünket összekötő, mint a szétválasztó ok.” Vegyük tehát számba ezeket az okokat, és használjuk a teljes egységre vezető út egyengetésére!


Az Oltáriszentség és a szentáldozás

    A Katolikus Egyház Katekizmusában Szent Ágostonra hivatkozva a következőket olvashatjuk az Oltáriszentségről:

    „E misztérium (az Oltáriszentség) nagysága előtt Szent Ágoston így kiáltott föl: Ó, irgalom szentsége! Ó, egység jele! Ó, szeretet köteléke! Minél fájdalmasabban érződnek az egyházszakadások, amelyek megtörik az Úr lakomájában történő közös részvételt, annál sürgetőbben szállnak az imádságok az Úrhoz, hogy mindazok teljes egysége, akik benne hisznek, végre beköszöntsön.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa 1398.)

    Az Úr sürget, hogy engesztelődjünk ki és egyesüljünk. Ahogy egy ismert katolikus bíboros mondta New York-i görögkeleti pap barátomnak, aki részt vett a bíboros miséjén Rómában: „Az én meggyőződésem is az, hogy kell lennie olyan lehetőségnek, hogy a katolikusok és a görögkeletiek ismét egységben legyenek az Úr asztala körül, minthogy ugyanazokban a szentségekben részesülnek, és tulajdonképpen ugyanaz a hitük, bár egymástól eltérő hitbeli kifejezésekbe és istentiszteleti formákba van öltöztetve.” Urunk lángoló szeretetéből megtapasztaltam kívánsága mélységét Teste teljes egységével kapcsolatban, és azt hiszem, nagyon fáj Neki szeretetünk és egységünk hiánya. Ezért nincs forróbb kívánságom, mint újból egyesülve látni Testét, és azt gondolom, hogy nekünk, keresztényeknek, ha valójában szeretjük Jézus Krisztust, minden lehetőt meg kell tennünk, hogy Krisztus Testének szétválasztott tagjai kiengesztelődjenek egymással.

    Ugyanakkor tudom, hogy ez az egység nem fog könnyen létrejönni, hanem csak Urunk csodája által. Nekünk azonban mindent meg kell tennünk, amit az egység előmozdításáért megtehetünk. Jézus megígérte, hogy meg fogja adni nekünk azt az egységet, ami a Szentlélek műve lesz, mert ahogy egyszer még 1992-ben mondtam, olyan gyorsan fog bekövetkezni, mint a berlini fal leomlása:

    „Az irgalom és az igazságosság olyan csodákat művel, amilyenek azelőtt sohasem történtek nemzedékeken keresztül... és úgy virrad rátok az egység, mint a hajnal, és olyan hirtelen, mint a kommunizmus bukása. Istentől jön, és a nemzetek úgy emlegetik majd, mint a nagy csodát, mint történelmetek boldog napját.” (1990. január 10.)

    Krisztus Egyháza egy abban az értelemben, ahogy Krisztus egy és csak egyetlen Szent Teste van. Az Egyház népe az, ami megosztott. Ha a keresztények képesek felülemelkedni azokon az akadályokon, amelyek elválasztják őket, és amelyek a Szentírás szerint meghiúsítják a hit, a szeretet és Isten imádásának megvalósulását közöttünk, akkor az Atya meg fogja hallgatni isteni Fia egykor elmondott imáját:

    „Amint te, Atyám bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is egy mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21).

    E kegyelemre várakozva követem a jelenlegi helyzetben érvényes elveket, és meggyőződésem, hogy nem sértem meg egyik egyház tagjainak a lelkivilágát sem.

    A 2. kérdésben továbbá ez áll: „Az Ön műveit olvasva némelykor az a benyomása az embernek, hogy Ön a két egyház felett áll anélkül, hogy elkötelezné magát valamelyikhez.”

    Írásaim nem adnak okot arra, hogy az olvasó azt gondolja, én mindkét egyház felett állok. Ahogy Ön is írja, ez inkább a gyakorlatban van így.

    Ami hitem gyakorlását illeti, görögkeleti vallású vagyok és teljesen elköteleztem magamat Egyházamhoz. Amennyiben van a közelben görögkeleti templom, sohasem mulasztom el a vasárnapi szentmisét, kivéve, amikor nincs templom a közelben, mint például Dhakában, Bangladeshben, ahol azelőtt éltem. Mielőtt Rómába jöttem, ahol most lakom, tizenegy évig éltem Svájcban. Minden vasárnap elmentem görögkeleti templomunkba, és erre Lausanne görögkeleti papja, Alexander Iossifides a tanúm, valamint a hívek a templomban, akik rendszeresen láttak, kivéve persze, ha utaztam. Külföldi útjaim során, amikor olyan programot állítottak össze részemre, amelyben tanúságot tettem, néha - és szeretném hangsúlyozni, hogy igen ritkán - előfordult, hogy amikor a helybeli katolikus pap vagy püspök, aki meghívott beszélni, nyilvános szentmisét mutatott be ugyanott, ahol beszéltem, velük maradtam a szentmise alatt, mivel az a program része volt, és akkor ott részesültem a szentáldozásban.

    Itt, Rómában messze lakom a központtól, és igen messze a görögkeleti templomtól, amely Róma központjában van. Tre Fontanében van egy szláv orthodox templom, ahová járok, de nem értem a nyelvüket. És néha, hiszen időm felét otthonomtól távol töltöm, az Isteni Szeretet Anyja szentélyében, amely három kilométer távolságra van tőlünk, szentáldozáshoz járulok.

    Azt hiszem, hogy a II. Vatikáni Zsinat ezt megengedi nekem, hiszen a Katolikus Egyház Katekizmusa ismételten kimondja: Bizonyos közösség in sacris, tehát az Eucharisztiában is „nemcsak lehetséges, hanem ajánlatos kedvező körülmények közepette és egyházi jóváhagyással.” (K.E.K. 1399)

    Az Orientalium Ecclesiarum c. határozatában a II. Vatikáni Zsinat kimondja:

    „Az említett elvek alapján szabad kiszolgáltatni a bűnbánat szentségét, az Oltáriszentséget és a betegek kenetét azoknak a keletieknek, akik jóhiszeműen élnek a katolikus Egyháztól különválva, ha önként kérik és kellőképp fel vannak készülve...” (27.)

    A katolikus Egyház kánonjoga szerint:

    „A katolikus szentségkiszolgáltatók megengedetten szolgáltathatják ki a bűnbánat szentségét, az eucharisztiát és a betegek kenetét a katolikus Egyházzal teljes közösségben nem lévő keleti egyházak tagjainak, ha önként kérik, és kellően fel vannak készülve; ez érvényes más olyan egyházak tagjaira is, amelyek helyzete az apostoli Szentszék megítélése szerint a szentségek tekintetében megegyezik az említett keleti egyházakéval.” (Canon 844.3)

    II. János Pál pápa „Ut unum sint” kezdetű enciklikájában folytatja ezeket a kijelentéseket az „Orientalium Ecclesiarumra” hivatkozva:

    A katolikus Egyház és az orthodox egyházak között meglévő nagyon szoros szentségi kötelékek alapján a keleti egyházakról szóló Orientalium Ecclesiarum nyilatkozat kiemelte:

    „A lelkipásztori gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy keleti testvéreinket illetően tekintetbe lehet, sőt kell is venni különféle egyéni eseteket, melyekben sem az Egyház egysége nem károsodik, sem egyéb elkerülendő veszély nem fenyeget, ellenben sürgetően jelentkezik az üdvösséghez szükséges eszközök és az emberek lelki java biztosításának igénye. Ezért a katolikus Egyház az egyes koroknak, helyeknek és egyéni körülményeknek megfelelően engedékenyebben járt el és jár el, mindenkinek megadva az üdvösség eszközeit és a keresztények közti szeretet bizonyságát azzal, hogy részesíti őket a szentségekben és más szent cselekményekben vagy dolgokban.” (Ut unum sint 58.)

    Ami a protestáns egyházakkal való kapcsolatot illeti, a probléma összetettebb. Sok protestáns neveltetésű ember, aki olvasta az „Igaz élet Istenben” üzenetet, szabad döntése szerint katolizált elsősorban az Oltáriszentséggel foglalkozó részek hatására. Az üzenetekben Jézus nem beszél a protestánsok szentségeinek érvényességéről, de ismételten arra biztatja őket, hogy szeressék Jézus Anyját, és ismerjék el Péter szerepét:

    „Vassula, elérkezett az idő, hogy egyesítsem Egyházamat. Jöjjetek össze újból, kedves, jöjjetek és építsétek újjá ezeket a régi romokat! Építsétek újjá régi alapításomat, azt az alapítást, amelyet saját kezemmel raktam le. Úgy tiszteljétek Édesanyámat, ahogyan én, aki az Ige vagyok, mindenek felett tisztelem őt. Nem kívánhatom-e tőletek, akik por és hamu vagytok, hogy tiszteljétek és ismerjétek el őt mint a mennyország Királynőjét? Szomorú vagyok, hogy látom, mennyire nem ismeri fel teremtésem az ő jelentőségét. Akik Luther nevében különültek el, és akik teljesen különváltak, térjenek vissza Péterhez!” (1987. december 22.)

    Egy másik üzenetben Krisztus elmarasztalja azokat a keresztényeket, akik nem látják meg az Oltáriszentség misztériumának nagyságát és benne Krisztus isteni jelenlétét:

    „Azoknak az egyházaknak pedig, amelyek papsága még nem fogadta el misztériumomat, a következőket mondom: »Térjetek magatokhoz, és komolyan keressetek engem! Emelkedjetek felül nehezteléseteken, azon is, amit Édesanyámmal szemben éreztek! Tudjon minden ember arról, hogy Édesanyámtól származik az én Testem és az én Vérem. Igen, az én Vérem a Szentséges Szűztől, tiszta vérből származik. Áldott legyen az ő neve!«
A Földön élő, alázatos emberek megmentésére, akik magukhoz vesznek engem, és hogy romolhatatlan életet adjak nekik, Kenyérré lettem, hogy nektek adjam magamat. E szentáldozáson keresztül megszentelem mindazokat, akik magukhoz vesznek engem, átisteniesítem őket, hogy test legyenek az én testemből és csont az én csontomból (...) Istenségemen keresztül átisteniesítem az embereket.(...) Most emberek ítélkeznek felettem. A Ruházatot (Krisztus jelképes neve), amely képes betakarni benneteket, amely fenségesen felékesít, átváltoztat, átisteniesít titeket, visszautasítják azok az egyházak, amelyek nem tudják megérteni az én misztériumomat... Ma újból így kiáltok a mennyből: „Testvéreim, miért ássátok alá istenségemet? Ha azt állítjátok, hogy tudjátok, mi a helyes, akkor miért fosztjátok ki Egyházamat? Meghívlak benneteket (...), hogy mutassátok be a szentmisét és részesüljetek az isteni misztériumban oly módon, ahogyan valójában megalapítottam.” (...) Királyi és dicsőséges módon hirdetnek engem (...), tanúsítják hatalmamat, hirdetik félelmetes erőmet, dicséreteket énekelnek nekem, elismerik mindenhatóságomat és nagy csodáimat, de a botlás kövévé válok, amikor arra kerül a sor, hogy megmérjék istenségem és Oltáriszentségemben való jelenlétem magasztosságát.” (2000. október 16.)


Házassági állapotom

    Azzal kapcsolatban, hogy időnként római katolikus templomban járulok szentáldozáshoz, Ön ezt írja: „megértheti, hogy aggódunk katolikus követői miatt, akik az Ön példáját alapul véve, abba a kísértésbe eshetnek, hogy ne vegyék komolyan saját egyházuk fegyelmét.” Ha a kánonjog, amit feljebb idéztem, azt mondja ki, hogy teljes egyetértésben vagyok a katolikus Egyház kánonjogával, akkor nem látok okot arra, hogy a katolikusok az én példám miatt ne vennék komolyan saját egyházuk fegyelmét.

    Nem vagyok a válás híve, és nem kívánom a katolikusok között terjeszteni azt a felfogást, hogy meg kellene engedni az elváltak újraházasodását. Válásom és újabb polgári házasságkötésem még megtérésem előtt történt. Megtérésem után és az „Igaz élet Istenben” üzenetek világosságában felismertem, hogy házassági állapotom rendezetlen. Bár rajtam kívül senki sem tudott erről a helyzetről, magam döntöttem a nyilvános bűnbánat mellett. Feltártam helyzetemet, holott valóban senki sem tudott róla. Tévedésemet felismerve, Lausanne-ban felkerestem Egyházam elöljáróit, akik eljárás alá vontak, melynek során mindent rendeztek a görögkeleti vallás házassági szabályai szerint. Így olyan görögkeleti keresztény vagyok, aki más görögkeletiekhez hasonlóan békében van Egyházával és annak rendelkezéseivel, és mint ilyennek meg van engedve, hogy részesüljek a szentáldozásban saját Egyházamban és a katolikus Egyházban is, a fent említett elvek szerint. Semmilyen módon nem bírálom a katolikus Egyház házassági szabályait.

    Tájékoztatásukra csatolom házasságlevelemet (1. sz. melléklet).

Az Ön korábbi írásaiban, ahogy a „Közlemény” megállapítja, volt egyfajta zavar a Szentháromság Személyeit meghatározó kifejezésekben. Biztosak vagyunk abban, hogy Ön kötelezőnek érzi önmagára vonatkoztatva Egyháza tanítását. Segítene nekünk megmagyarázni e kifejezéseket? A hit kérdéseivel foglalkozva talán hasznos lenne a hivatalos katekizmus kifejezéseit használnunk, hogy ne zavarjuk meg az „Igaz élet Istenben” üzenet olvasóinak lelkét.

    Megpróbálom a lehető legjobban kifejteni a nyelvi kétségeket, emlékeztetve Önt arra, hogy nem vagyok teológus, aki szakszerű módon tudja magát kifejezni, aki felsőbb helyekről kap hivatalosan elfogadott kifejezéseket. Természetes, hogy az Úr oly módon fejezte ki magát, hogy megértsem, és alkalmazkodott hozzám, hogy elérjen. Velem nem a skolasztikus teológia nyelvén beszél, mint ahogy akkor sem úgy beszélt, amikor a Földön volt, és így szólt: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30), és Szent Pál sem úgy beszélt, amikor ezt írta: „Az Úr ugyanis Lélek” (2Kor 3,17). Bernadette-tel Lourdes-ban Szűz Mária a helyi tájszólásban beszélt, ami nem a hivatalos francia nyelv. Megtudtam, hogy még a Szentírás sugalmazott könyveiben is észrevehető különbség van Szent Lukács kifinomult és Szent Márk egyszerű görög nyelvezete között. Sziénai Szent Katalin egyszer így szólt az Úrhoz: „Te vagy az én Teremtőm, örök Szentháromság, és én a Te teremtményed. Fiad Vérében tettél engem új teremtéssé.” (Sziénai Szent Katalin: Dialógusok 167.) Krisztust a Szentháromság Fiának nevezni tévedésnek hangzik, de igyekszünk ezt a részt a lehető legjobb értelemben fogadni...

    Így tehát teljesen érthető, ha kezdetben Krisztus inkább az én szókincsemet használta, mint valamely teológusét. Előfordult, hogy Istenről szerzett tapasztalatom alapján fejeztem ki magam, azt mondtam ki, amit éreztem, és olyan kifejezésekkel, amelyek maguktól adódtak annak megfontolása nélkül, hogy mások hogyan értik meg, vagy talán félre is értik. Így is éppen elég nehéznek tűnt számomra az isteni misztériumok kifejezése, és még nehezebb volt úgy kifejezni ezeket az isteni misztériumokat, hogy megegyezzenek a hagyományos nyelvezettel. Ezzel szemben a teológusok olyan kifejezéseket használnak, amelyek évszázados viták alatt csiszolódtak ki.

    Nem tudom pontosan, hogy a kérdés a korábbi írások melyik részére utal, talán arra, amikor Krisztust „Atya” névvel illeti. Krisztus az Atya Fia. A kinyilatkoztatás e részében az írások nem utalnak ontológiai vagy tanbeli módon Krisztus Személyére. Ez inkább szeretetteljes és atyai nyelvezet, ugyanaz, amit Jézus használt apostolait megszólítva: „Gyermekeim...” (Jn 13,33). Már Izajás is úgy írta le a Messiást, mint aki „Csodálatos, Tanácsadó, Erős, Isten, Örök Atya” (vö. Iz 9,5).

    A kezdetektől fogva sohasem tévesztettem össze egymással az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Krisztus jelenléte (magatartása) velem kapcsolatban át volt hatva az atyai szeretettől. Az egyik részben azért neveztem Jézust „Atyának”, mert atyaian beszélt velem. Mint amikor az apák valamit türelmesen tanítanak vagy magyaráznak gyermekeiknek növekedésük és fejlődésük érdekében. Íme egy példa Krisztus szavai közül:

    „Növekedj lélekben, Vassula, növekedj, mert a te feladatod, hogy minden üzenetet továbbíts, amelyet én és Atyám adunk neked. A Bölcsesség tanítani fog téged.”

    Erre így válaszoltam: „Igen, Atyám!”

    Jézus így szólt: „Olyan jó hallanom, hogy Atyának nevezel. Vágytam arra, hogy ajkadról halljam e szót: Atya.” (1987. február 16.)

    Jézus Szent Nevének litániája Jézust „a jövő élet Atyjának” nevezi. A pünkösdi mise szekvenciája a Szentlelket „a szegények Atyjának” nevezi.

    További példaként Szent Symeont, a teológust választottam, aki igen kedves és fontos személy a mi orthodox hagyományunkban. Ő ezt mondja: „Azok számára, akiket elválasztottak (az anyatejtől), Ő (Krisztus) a szerető Atya szerepét játssza, aki őrködik gyermekei növekedése és fejlődése felett.” (Teológiai és erkölcsi beszédek 4. 269-270.)

    Az Ön kritikája esetleg egy bizonyos üzenetre vonatkozik a kezdeti időkből, amikor az Úr a Szentháromság egységére akart tanítani engem. Az üzenet, amely szóba jöhet, így szól:

    „Én vagyok az Atya és a Fiú, most már érted? Egy vagyok. Minden vagyok az egyben.” (1987. március 2.)

    Urunk itt meg akarta értetni velem a Szentháromság tökéletes és ontológiai egységét; hogy a három isteni Személy elválaszthatatlan és természetben tökéletesen egy. Ahogy Szent Symeon mondja Himnuszában (45. 7-21):

    „Három az egyben és egy a háromban... Hogyan tudhattam volna, Uram, hogy ilyen Istenem van, aki Mester és Védelmező, Atya, Testvér és Király... ?”

    Idővel valamennyi nem hivatalos meghatározás kikristályosodott, így ha valakiben okoztak is zavart, később világossá váltak.

    Ne feledjük, mit mondott egykor XIV. Benedek pápa az egyházatyák és szentek írásaiban megkérdőjelezhető fejezetekről:

    „...amit elmondtak, azt a lehető legjobb értelemben kell fogadni... a szöveg homályos pontjait másképpen is ki kell fejteni világosabb szövegek segítségével... a szerző gondolatát ne egy kiragadott mondatból, hanem az egész mű szövegkörnyezetéből igyekezzünk megérteni; jóakaratnak kell a szigorúsághoz kapcsolódnia; ha valamivel nem értünk egyet, a kritikát nem az elvek alapján kell megfogalmazni, hanem a tan valószínűsége szerint.” (Az Index bevezetésének konstitúciójából)

    Az egyik legkorábbi üzenetben elmondom, hogy Jézus arra kért, „rajzoljam le, milyen a Szentháromság”. Leírom, hogy a fény látomásában részesülök. Akkor kilép belőle egy fény, azután egy másik, és hárman lesznek. Ezt így magyaráztam:

    „Amikor a Fiú az Atyában van, akkor Ők egyek. A Szentháromság egy és ugyanolyan. Lehetnek hárman, de mindhárom eggyé is lehet. Az eredmény: egyetlen Isten.” (1987. november 24. )

    Ez a magyarázat, ahogy később megtudtam, olyan hasonlatot használ fel, ami a niceai hitvalláshoz vezet vissza, amely kijelentette: a Fiú az Atyától származik „mint világosság a világosságtól.” Ez a kép azóta klasszikussá vált a keresztény gondolkodásban. Symeon, a teológus például így ír:

    „... az Egy, aki kezdetben volt, minden idők előtt, az Atya szülötte, és a Lélekkel Isten és Ige, háromszoros az egységben, de egy világosság a háromban.” (Himnusz 12. 14-18.)

    Isten, az Atya is beszél esetenként, és minden olvasó előtt nyilvánvaló, aki ismeri a Szentírást, hogy valóban az Atya az, aki beszél, mivel ilyeneket mond: „Fiam, Jézus” stb. Előfordulhat azonban, hogy ugyanazon a napon Jézus többször is hív, hogy folytassam az üzenetet, és újból szól hozzám. Az olvasó, aki ismeri a Szentírást, megérti, hogy Krisztus beszél, mert Sebeiről vagy keresztjéről van szó. Azokban az üzenetekben, amelyekben például az Atya kezd beszélni, majd később a Fiú veszi át a szót, általában megtalálható az erre utaló „később” jelölés. Ha nem tettem ki a jelölést az olvasó segítségére, az azért történt, mert számomra nyilvánvaló volt az elhangzott szavakból, hogy éppen ki beszélt. Ezért úgy hagytam, ahogy volt. A sok ezer olvasótól még sohasem kaptam olyan levelet, amelyben erről kérnek felvilágosítást, és senki sem mondta, hogy összetévesztette a Személyeket. Csupán két pap az Egyesült Államokban értelmezte helytelenül az üzeneteket a Személyek szempontjából. Nézeteiket folyóiratokban közlik újból és újból anélkül, hogy valaha találkoztak volna velem.

    Az „Igaz élet Istenben” üzenetek egyik fejezetében így szól Krisztus: „Én vagyok a Szentháromság.” Itt Krisztus azonosítja magát a Szentháromság isteni természetével, ami egy. Krisztus egy a Háromságból. Krisztus mint istenség beszél, mivel egy a természetük, amit a három Személy közül mindegyik közöl.

    Az „Igaz élet Istenben” üzenet másik részében Krisztus így szólt: „Légy áldott, gyermekem, én, a te Szent Atyád, szeretlek. Én vagyok a Szentháromság.” Majd hozzátette: „Helyesen ismerted fel.” Amikor Jézus azt mondta, hogy „...én vagyok a te Szent Atyád…”, akkor „háromszoros” Jézust láttam, mint azokon az egy személyről készült sejtelmes képeken, amelyeken egy és mégis három személy látható, egyik a másikból lép elő, egymáshoz hasonlóak és mindhárom ugyanolyan. „Én vagyok a Szentháromság, mindhárom az Egyben.” (1988. április 11.) (Egyedüli, osztatlan, egylényegű.) Ha valaki csak az első állítást olvassa el, amit Jézusnak tulajdonítunk, akkor elgondolkozhat azon, hogy Jézus nem azonosítja-e magát az Atyával, majd az egész Szentháromsággal? De ha tovább olvassa, világossá válik, hogy nem teszi ezt.

    Krisztus megpróbált engem a Szentháromság egységére megtanítani, hogy megtudjam, miként osztatlan a három Személy és miként teljesen egy. A Szentháromság egysége nem abból a tényből derül ki elsősorban, hogy a három Személy (mint az elválaszthatatlan barátok) osztatlan, hanem abból a tényből, hogy mindegyiküknek ugyanolyan isteni természete van, és csak egymáshoz való viszonyuk különbözteti meg Őket.

    Az „Igaz élet Istenben” üzenet egy másik részében Krisztus arra tanít, miként lehet a Szentháromságot felismerni mindegyikükben mint az egy és ugyanolyan lényeget:

    „Ne féljetek, kicsinyeim, hiszen jóságos vagyok, én vagyok a Magasságbeli. Bízzatok tehát, mert Atyátok karjaiban vagytok. Én, a Szentháromság Egy és ugyanolyan (lényeg) vagyok...” (1989. július 25.)

    Annak érdekében, hogy ezt a görögkeleti Egyház hagyományos módján fejezzük ki, célszerű lenne ismét Basil Krivoscheine Szent Symeonról írt könyvéhez fordulni. Abban ugyanis a szavak jobban kifejezik (a gondolatokat), mint az én fogalmazásomban.

    „Isten felülemelkedik a neveken. Ő Háromság, és mégis Egy, akinek egységét nem lehet kifejezni” (284. o.)

    Szent Symeon így ír:

    „Bármilyen változatos nevekkel illetünk Téged, Te egyetlen lény vagy... Ez az egyetlen lény egyetlen természet három Személyben. Egy Istenség, egy Isten. Ez egyetlen Háromság, nem három lény. És az Egy mégis három a személyek szerint. Közös a természetük, az egyik természet összhangban van a másikkal, teljesen ugyanolyan a hatalmuk, ugyanolyan a lényegük, zavar nélkül egyesülten oly módon, ami meghaladja a mi értelmünket. És mégis különbözőek, különállók különválás nélkül, három az egyben és egy a háromban.” (Himnusz 45.7-21.)

    Az „Igaz élet Istenben” üzenet egy másik részében Krisztus isteni egységüket hangsúlyozza:

    „Én vagyok az, aki megment, én vagyok a ti Megváltótok. Én vagyok a Szentháromság, mindhárom az Egyben. Én vagyok a kegyelem Lelke...” (1989. július 28.)

    Ebben a részben Jézus megmondta nekem, hogy Ő az Atyában van a Lélekkel együtt, és hasonlóképpen van az Atya és Ő a Lélekben. Ő, a Fiú most és mindenkor együtt örök az Atyában a Szentlélekkel együtt. Visszaemlékezhetünk Krisztus szavaira:

    „Lélek az Isten: akik imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk” (Jn 4,24).

    Nagyon fontosak Szent Pál szavai is:

    „Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17).

    Sohasem látjuk az Atyát különválasztva a Fiútól vagy a Lélektől, sem a Fiút különválasztva az Atyától és a Lélektől, és a Lélek sincs kizárva az Eggyel való közösségből, akitől származik. Ezt támasztja alá a következő kijelentés: „Én vagyok a Szentháromság, mindhárom az Egyben.” és más kijelentések az írásokban, amelyek ehhez hasonlóak. Az „Igaz élet Istenben” üzenet másik részében így magyaráztam: „Amikor a Fiú az Atyában van, akkor Ők egyek. A Szentháromság egy és ugyanolyan. Lehetnek hárman, de mindhárom eggyé is lehet. Az eredmény egyetlen Isten.” (1987. november 24.)

    Különösen a következő két kijelentést szeretném megmagyarázni, amelyek gyakran előfordulnak az „Igaz élet Istenben” üzenetekben. Krisztus mondja: „...legyetek eggyé, ahogy a Szentháromság egy és ugyanolyan.” (1989. október 10.) Vagy egy másik kijelentésben: „Imádkozzatok, hogy nyájam éppúgy egy legyen, ahogyan az Atya és én Egy és ugyanolyan vagyunk.” (1989. március 29.)

    Meg kell említenem egy igen fontos tényt, amikor Krisztus az „ugyanaz” szót használja, az mást jelent, mint amit az olasz vagy a francia fordításban használnak, ahol megváltozott az értelme. Szeretném hangsúlyozni, hogy a fordításoknak vannak gyenge pontjai, amelyekért nem vállalhatok felelősséget. Angolul, (ami az üzenetek eredeti nyelve) nem azt jelenti, hogy „ugyanaz a Személy”, hanem azt, hogy „egyenlő” a „lényeg egységében”.

    Vannak részek, amelyekben viszont a Szentháromság beszél személyesen. De így is egyértelmű, például a következő részben:

    „Rémült kiáltásod áttört a mennyen, és eljutott a Szentháromság elé... Gyermekem!” (Az Atya hangja örömmel visszhangzott az egész mennyben.)

    Majd a Fiú szólt: „Ó... most be fog térni Sebeimbe, enni fogja Testemet és inni fogja Véremet. Eljegyzem magamnak, és enyém lesz az örökkévalóságra. Felfedem előtte iránta való szeretetemet, ajka attól kezdve utánam fog szomjazni, és szíve lesz fejem pihenőhelye.”

    Ezután azonnal a Szentlélek szólt: „És én, a Szentlélek, leszállok rá, hogy felfedjem előtte az igazságot és mélységünket. Általa fogom a világot figyelmeztetni, hogy a szeretet a legnagyobb az adományok között.”

    Akkor a Szentháromság szólt: „Ünnepeljünk! Az egész menny ünnepeljen!” (1990. december 22.)

    A keresztény hit egyik legnagyobb misztériuma a Szentháromság misztériuma: a három Személy egysége mindegyikük különböző vonásaival együtt, és a köztük lévő kapcsolat. Az a tény, hogy a Szentháromság ilyen végtelen misztérium, ne riasszon el minket attól, hogy dicsőítsük csodáit és beszéljünk Róla, bár az emberi nyelv sohasem lesz képes kifejezni az „Egy és mégis Három” szépségét és nagyságát. Mert a Szentháromság misztériuma hitünknek annyira központi igazsága, hogy a hit más misztériumai fölött áll és megvilágosítja azokat. Erre igen világosan rámutat a Katolikus Egyház Katekizmusa:

    „A Szentháromság misztériuma hitünk és keresztény életünk központi misztériuma. Magának az Istennek a misztériuma. Hitünk minden más misztériumának forrása és fénye, amely a többit megvilágosítja. »A hit igazságának hierarchiájában« a leglényegesebb és a legalapvetőbb tanítás. »Az egész üdvtörténet nem más, mint annak az útnak és azon eszközöknek a történelme, melyeken keresztül az egy és igaz Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek magát kinyilatkoztatja, kibékül és egyesül azokkal az emberekkel, akik bűneiktől megválnak.«” (K.E.K. 234.)

Nehézségek mutatkoztak a protológia és az eszkatológia kérdésében is. Milyen értelemben lehet a léleknek „Isten-látomása” mielőtt testet öltött volna? És hogyan látja Ön az új pünkösd helyét az üdvösség történetében a parúziával[7]  és a holtak feltámadásával kapcsolatban?


Protológia[8]:

    Nem hiszek a reinkarnáció semmilyen formájában sem. Ellenkezőleg, írásaim a reinkarnáció és a New Age ellen beszélnek:

    „A Sátán tanai azt tanítják, hogy higgyetek a lélekvándorlásban, pedig nincs lélekvándorlás. Gyermekem, ők a vallás külső látszatát keltik, de elvetik belső erejét, a Szentlelket és a szentáldozást.” (1992. április 19.)

    Az a rész, amelyre Ön utal, talán a következő lehet:

    „Majd lelked a ragyogó fény közepette meg fogja látni azt, amit egykor a pillanatnak abban a töredékében, teremtésed pillanatában látott... Meglátja Őt, aki elsőként tartott kezében, a szempárt, amely elsőként látott téged... Meglátja a gyengéd Atyát, a ti Teremtőtöket...” (1991. szeptember 15.)

    E rész nyelvezete költői és misztikus. A fentiek semmiképpen sem vonatkoznak a lélek pre-egzisztenciájára. Inkább arra, hogy Isten miként áld meg és szeret minden lelket teremtésétől kezdve. Én hiszem, hogy Isten minket saját képére teremtett, lelkünk közepébe tette pecsétjét, és emiatt él az emberekben természetes vágyakozás Teremtőjük után, amit csak Ő tud kielégíteni, ahogy Szent Ágoston mondja: „A lélek Isten számára van teremtve, nem pihenhet meg mindaddig, míg Istenben meg nem pihen.” E mondaton keresztül próbáltam meg kifejezni azt a fontos dolgot, hogy Isten képét fogantatásunktól kezdve hordozzuk lényünk belsejében.


Eszkatológia[9]:

    Azt mondják rólam, hogy a millenarizmus[10] rossz változatát támogatom, új rendet akarok kialakítani, egy anyagi „új Eget és új Földet” Krisztus második eljövetele előtt. Ez nem igaz, és az üzenetekben sem található sehol sem. Tudatában vagyok annak, hogy a katolikus Egyház elítéli az ilyen fajta millenarizmust, ahogy a Katolikus Egyház Katekizmusa írja:

    „Ez az antikrisztusi csalás már kirajzolódik a világban, azon események révén, valahányszor föltételezik, hogy a történelemben meg lehet valósítani a messiási reménységet, amely nem benne tud teljesedni, hanem csak felette, az eszkatológikus ítéleten keresztül. Az Egyház elvetette Isten országának szelídebb alakban jelentkező meghamisítását is, mikor az a millenarizmus neve alatt fellépett, főként az evilági messianizmus[11] politikai formájában, ami »belső lényegénél fogva eltévelyedés«”. (K.E.K. 676.)

    Az „Igaz élet Istenben” üzenetekben sokszor szerepelnek ilyen kifejezések: „új Ég és új Föld”, valamint a „második pünkösd” vagy esetenként az „új pünkösd”, de ezeket jelképes értelemben kell felfogni, nem pedig úgy, hogy még Krisztus második eljövetele előtt megvalósulna egy második gazdasági rend.

    E szavak azt a nagy reményt fejezik ki, hogy Krisztus bensőnkben fog megújítani minket a Szentlélek erejében. A hit újjáéledésére és az Egyház megújulására vágyunk. És a gyümölcs, amit ettől a megújulástól remélünk, az Krisztus megosztott Teste sebének gyógyulása. Már XXIII. János pápa is előre látott ilyen megújulást, amikor a második pünkösdért imádkozott: „Ó, isteni Lélek... újítsd meg napjainkban a második pünkösd csodáit!” És jelenlegi pápánk, II. János Pál is használta különböző esetekben e kifejezést, mint például Joseph Chalmers atyának, a „Kármel hegyi Boldogságos Szűz Mária testvérei” szerzetesrend prior generálisának írt levelében 2001. szeptember 8-án: „ ... az isteni kegyelem bőségéért imádkozom az Ön számára. Szálljon le Önre a Szentlélek mint egy második pünkösd, és világosítsa meg Önt, hogy felismerje irgalmas mennyei Atyánk akaratát! Így lesz Ön képes a férfiakhoz és a nőkhöz olyan formában szólni, ami számukra érthető és hatékony.” (Acts 2:1-13.)

    Az én írásaim is hasonló jelképes nyelven beszélnek a hit feléledéséről, hogy az Úr felállíthassa trónját és felépíthesse országát a mi lelkünkben:

    „Jöjjetek és értsétek meg! Akkor jön el az új Ég és az új Föld, amikor elhelyezem bennetek trónomat, mert ingyen fogok vizet adni az élet forrásából mindenkinek, aki szomjazik.” (1995. április 3., vö. Jel 21,6.)

    Azt hiszem, a megígért megújulás már elkezdődött, és csak kegyelemből van felettünk Isten irgalma, hogy az egész emberiségre kiárassza Lelkét, mint azelőtt még sohasem a történelem folyamán, és Lelke folytonosan növekedni fog, ahogy a kegyelem napsugaraként ránk ragyog napjainkban, hogy meggyógyítson minket.

    Az Úr megtisztelt azzal, hogy megmutatta nekem, milyen állapotban van napjainkban a keresztények hite. Siralmas állapotban, ez a legkevesebb, amit mondhatok róla. Sok üzenet írja le szomorúan a hitehagyást, ami rátelepedett a keresztény világra. Az Úr azonban reményt nyújt nekünk, elmondja, hogy lesz (és van is) megújulás, átváltozás és újjáéledés a Szentlélek segítségével. A Szentlélek kegyelme szomjúságot kelt Isten után. Íme néhány részlet:

    „Szentlelkem kiemel benneteket nagy hitehagyásotokból, hogy egybekeljen veletek. Lehullik rólatok korszakotok nyomorúsága, mert saját kezemmel veszem le rólatok halotti lepleteket, hogy menyegzős köntösbe öltöztesselek.” (1990. október 20.)

    „Meg fogom újítani az egész teremtést, mindannyiatokat meg foglak újítani Szentlelkemmel.” (1991. június 27.)

    Írásaim nem beszélnek arról, hogy az Úr mikor vagy milyen mértékben fogja felépíteni országát, amit mindannyian remélünk és amiért imádkozunk az Úr imájában: „Jöjjön el a te országod!” Azt hiszem, már el is kezdődött bennünk, és növekedése mindig magában foglalja együttműködésünket és jóakaratunkat. Azt hiszem, hogy a megújulás már megindult, lassanként itt lesz mint a tenger áradása, amit senki sem tud megállítani.

    Az új pünkösd vagy második pünkösd - megújulásunk reménysége. A Szentlélek kiáradása meg fogja újítani a teremtést. Isten ezt az „Igaz élet Istenben” üzenetben a Jelenések könyve 21. fejezetéhez hasonlítja: Íme egy részlet:

    „Jöjjetek és értsétek meg! Akkor jön el az új Ég és az új Föld, amikor elhelyezem bennetek trónomat, mert ingyen fogok vizet adni az élet forrásából mindenkinek, aki szomjazik. (vö. Jel 21,6.) Engedjétek meg ezért Szentlelkemnek, hogy országomba és az örök életbe vigyen benneteket. A gonosznak ne legyen többé hatalma fölöttetek, nehogy meghaljatok!... Engedjétek, hogy Szentlelkem megművelje talajotokat, és földi Édent készítsen bennetek! Szenttelkem alkosson új Földet, hogy virágba borítsa bennetek földeteket, hogy megsemmisüljön első Földetek, amely az ördög birtoka volt. Akkor ismét fel fog ragyogni dicsőségem bennetek, és isteni világosságomban ki fog hajtani és fel fog növekedni minden isteni mag, amelyet Szentlelkem hintett el bennetek... engedjétek ezért, hogy Szentlelkem új Paradicsommá, új Földdé tegye lelketeket, amelyben otthont készíthetünk magunknak (a Szentháromságnak)!”

    (Az én kérdésem): És mi lesz az új Éggel, Uram?

    „Az új Éggel? Az is bennetek lesz, amikor Szentlelkem szentségben fog uralkodni felettetek. Szentlelkem, aki velem együtt ül trónomon, fel fog ragyogni sötétségetekben mint ragyogó Nap az égbolton, mert meg fogjátok kapni a Szót, hogy úgy tudjátok kifejezni gondolataitokat és úgy beszéljetek, ahogyan én szeretném. Amit kimondotok, az egyetértésben lesz az én képmásommal és az én gondolatommal. Amit tesztek, azt hozzám hasonlóan fogjátok tenni, mert Atyátok Lelke fog bennetek beszélni. És a ti új világotok együtt kel útra Szentlelkemmel, hogy meghódítsa az én dicsőségemre a csillagok maradékát (az emberek maradékát) és azokat, akik nem tisztelték törvényemet, akik múló árnyékként teljesen belesodródtak a sötétségbe, akik sohasem ismerték meg a reményt és a szentséget, amelyet a ti időtök számára tartottam fenn.

    Az új Ég akkor jön el, amikor Szentlelkem kiárad mindannyiatokra a magasságokból, a legmagasabb égből. Igen, elfogom küldeni Szentlelkemet nektek, hogy új Éggé tegye lelketeket, hogy ebben az új Égben háromszorosan megdicsőüljek. És miként kiegyenesedik azok ösvénye, akik megkapták Szentlelkemet, az ő sötétségük és homályuk is kivilágosodik. Felépülve lángoló csillagokká lesznek, amelyek mindörökre megvilágítják sötétségünket. Hamarosan el fog tűnni ez a Föld és ez az ég, mert trónom ragyogó dicsősége fog bennetek felragyogni.” (1995. április 3.)

    Ahogy Ön is bizonyára látja, ez jelképes és költői nyelvezet a megújulás vagy az új pünkösd leírására. Folyamatosan magyarázom az embereknek, hogy ne várjanak Istentől rendkívüli eseményeket, mert Isten inkább rejtett módon munkálkodik, bár nyelvezete olykor kifejező és erőteljes. Az új pünkösdöt nem úgy kell várni, hogy majd lángok jelennek meg a fejünk felett. Amikor Isten cselekszik, akkor azt oly csendesen, olyan rejtett módon teszi, hogy akik szenzációs eseményeket várnak, észre sem veszik azonnal.

Valójában mi az „Igaz élet Istenben” mozgalom, és mit kíván követőitől? Milyen a felépítése?


Az „Igaz élet Istenben” üzenet nem mozgalom, hanem apostoli felszólítás

    Az „Igaz élet Istenben” üzenet nem mozgalom, és hivatala sincs. Egyszerűen csak mindenkit meghív a kiengesztelődésre és az egységre, tekintet nélkül arra, hogy kiről van szó. A felszólítás nemcsak a keresztényekre vonatkozik, hanem azokra is, akik nem keresztények, azért, hogy kereszténnyé váljanak. Az „Igaz élet Istenben” üzenet sugalmazott írásait olvasva megkeresztelkedett néhány zsidó, mohamedán, buddhista és hindu vallású személy annak ellenére, hogy az írások lelkisége szentháromságos szemlélődő lelkiség, és teljesen bele van ágyazódva a kereszténységbe. Ezért imádkozott Krisztus az Atyához: „...nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak bennem.” (Jn 17,20.) Így a kegyelem által Isten sok kaput kinyit. Így például már az írások kezdetén megmondta nekem Isten, hogy ez az apostoli mű életre fog kelni.

    „Isten meg fogja adni neked az Ő békéjét és az Ő erejét, amikor elérkezik annak ideje, hogy megmutasd az üzeneteket. Isten azt akarja, hogy add tovább az embereknek az üzeneteket...” (Őrangyalom szavai, 1986. augusztus 7.)

    „Ha majd elteltél Szentlelkemmel, képes leszel másokat is hozzám vezetni, és sokan lesztek.” (Jézus szavai, 1986. szeptember 5.)

    „Azáltal, hogy téged ilyen módon hívlak, másokat is vezetni akarok, azokat, akik elhagytak és nem hallgatnak rám. Emiatt van ez írott formában.” (Az Atya szavai, 1986. november 18.)

    A hirosimai buddhista szerzetesek is tudomást szereztek az üzenetekről, és meghívtak, hogy beszéljek templomukban. A katolikus püspök is jelen volt. Az atombomba ledobásának emléknapjára gyűltek össze. Teljesen keresztény volt az üzenet, amit bemutattam nekik. Majd megajándékoztam őket egy igen nagy rózsafüzérrel, amelyet felakasztottak a falra, hogy mellette meditáljanak. Felkínáltam nekik továbbá egy fatimai Szűzanya szobrot, amelyet a templom udvarában helyeztek el.

    Az „Igaz élet Istenben” üzenetek zsidó olvasói kérték a keresztséget, és egyikük lefordította az üzenetek első kötetét héber nyelvre. Most a kiadónál van és megjelenésre vár. Ezek a zsidó emberek mindannyian Izraelben élnek.

    Nemrég Bangladeshben kértek meg arra, hogy szóljak az emberekhez Dhakában szabad ég alatt. A rendezők meghívták az imámot a mecsetből, aki elfogadta kérésüket, hogy imájával nyissa meg az imatalálkozót, amelyen sok mohamedán vett részt. Voltak továbbá hinduk és buddhisták is, és eljöttek katolikus papok is. Az üzenetek, amelyeket felolvastam, ismét teljesen keresztény lelkületűek voltak (az „Igaz élet Istenben” üzenet sugalmazott írásaiból). A leglényegesebb felolvasott üzenet arról szólt, hogy fedezzék fel Istent mint Szeretetet. Kössenek békét Istennel és felebarátjukkal, engesztelődjenek ki egymással és tanulják meg tisztelni egymást. A találkozó befejeztével két mohamedán ember akart kereszténnyé válni és a keresztséget felvenni.

    „Azt akarom, hogy minden nemzet hallja meg Szavamat! Én foglak tanítani, és megmutatom a követendő utat.” (Az Atya szavai, 1987. január 10.)


Szemlélődő tanítások

    A sugalmazott írások megtanítják az olvasókat arra, hogy megismerjék és megértsék Istent. Sokan hisznek Istenben, de nem ismerik Őt. Az írások arra buzdítanak, hogy legyünk bensőséges kapcsolatban Istennel, ami Vele egyesült életre vezet. A Szentlélek által Jézusban egyesülve a hívők megkapják a lehetőséget, hogy ők is ugyanazt az életet éljék, a krisztusi életet. A Szentírás mondja:

    „Ne a bölcsességével dicsekedjék a bölcs, sem az erejével az erős, és a gazdag se a gazdagságával dicsekedjék, hanem aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy van benne értő lélek és ismer engem.” (Jer 9,23-24.)


Imacsoportok alakítása

    Az „Igaz élet Istenben” üzenet arra tanít, hogy gyakoroljuk a szív egyszerű imáját, és életünket alakítsuk szüntelen imádsággá, ami azt jelenti, hogy állandóan Istenben élünk és Isten pedig mibennünk. Határozott felszólítás is van benne az imacsoportok megalakítására az egész világon. Eddig több mint hatvan országban rendeztek találkozókat, amit én tanúsítók. Ezekben az országokban imacsoportok is alakultak. Több is alakult országonként. Franciaországban jelenleg negyvennyolc ökumenikus csoport van, amelyeket az „Igaz élet Istenben” üzenet lelkisége hatja át. Brazíliában, amely nagyobb ország, több mint háromszáz csoport van. Minden imacsoport a rózsafüzérrel kezdi az imatalálkozót, akár katolikus, görögkeleti, lutheránus, anglikán vagy baptista.

    „Mennyire vágyom arra a napra! Arra a napra, amikor elküldelek az egész emberiséghez. Megtanulnak engem szeretni és jobban megérteni. A Bölcsesség az egész emberiséggel meg fogja osztani gazdagságát.” (Jézus szavai, 1987. január 25.)


Buzdítás az Egyház tanításához való hűségre

    Az írásokat olvasva megtanulhatjuk, miként maradjunk hűségesek az Egyházhoz. Azt szoktam mondani az embereknek, hogy „még ha kidobnak is titeket a templomból, akkor is menjetek vissza az ablakon keresztül, de soha ne hagyjátok el a templomot!” Az üzenetek arra tanítanak, hogy látogassuk az Oltáriszentséget, és töltsük Jézussal az időt imádásban. Arra tanítanak, hogy tanuljuk meg magunkat megtagadni, bűnbánatot tartani, böjtölni és különösen a bűnbánat szentségéhez járulni. Arra buzdítanak, hogy vágyva vágyjunk szentmisét hallgatni, ha lehet naponta. Felhívják a figyelmet az Oltáriszentség fontosságára.

    „E szentáldozáson keresztül megszentelem mindazokat, akik magukhoz vesznek engem, átisteniesítem őket, hogy test legyenek az én testemből és csont az én csontomból. Miközben részesültök belőlem, aki Isten vagyok, ti és én egy testté leszünk, mert én istenekké tehetlek benneteket a részesedés által. Istenségemen keresztül átisteniesítem az embereket...” (Jézus szavai, 2000. október 16.)


Tevékenységek: A felebaráti szeretet házai, amelyeket az „Igaz élet Istenben” üzenet olvasói tartanak fenn

    Még 1997-ben, miután a kegyelem által Boldogságos Anyánk látomásában részesültem, mialatt kint álltam a betlehemi Születés téren, hallottam szavait is, hogy nem elégséges a lelki táplálék, hanem gondolni kell a szegényekre is és táplálni kell őket. Amikor ezt elmondtam imacsoportunknak, sokan azonnal és önként jelentkeztek, hogy segítsenek nekem szeretetházakat nyitni a szegények táplálására. Beth Myriam (Mária háza) a nevük. Egy van Bangladeshben, négy Venezuelában, három Brazíliában, kettő a Fülöp szigeteken, egy árvaház van Kenyában. Hamarosan megnyílik egy Beth Myriam otthon Puerto Ricóban, egy Indiában, egy Romániában és egy árvaház Ukrajnában. Ehhez információkat is csatolok. (2. melléklet.) Minden munka önkéntes alapon történik. A Beth Myriam otthonok adományokból működnek. Helyi kezdeményezések, helybeli házakban, csatlakozó szervezet nélkül. Önfenntartók. Az imacsoportok tartják fenn és szolgálják ki saját maguk a szegényeket. Igyekeznek az étkezésen kívül orvosi ellátást, ruhát, és a gyerekeknek nevelést is adni. Az állandó imádság lelkületében élnek, és ökumenikus alapon működnek.

    „Alapítsd meg Beth Myriamunkat mindenütt, ahol csak tudod! Emeld fel az elnyomottat és segítsd az árvát, védelmezz engem, ments meg a nyomortól, óvj és táplálj, vedd át terhemet és fáradságomat, támogass és bátoríts! Mindaz, amit legkisebb testvéreimnek teszel, azt nekem teszed. Megáldom életem támogatóit, maradjanak erényesek és szeretetteljesek! Veled vagyok.” (Jézus szavai, 2002. március 27.)


Felszólítás az evangelizációra

    Az olvasók között vannak olyanok, akiket annyira megérintett az „Igaz élet Istenben” üzenet, hogy úgy érezték, tanúvá lehetnek az egész világon és segíthetnek terjeszteni a jó hírt. Készséges eszközeivé lettek a Szentléleknek, aki megadta nekik a szó kegyelmét és a hit értelmét. Mára már el tudnak menni tanúságot tenni szerte a világban. Felszólítják az embereket az imádságos életre és megtanítják őket, hogyan alakítsanak imacsoportokat. A cél az, hogy rávegyék őket életük megváltoztatására és a szüntelen imára. A dhakai imacsoportból például néhányan kijárnak a falvakba (a mohamedánokhoz) és felolvassák nekik az üzeneteket. Sokan hisznek nekik és keresztényekké akarnak válni.

    „A szeretet tűzhelyének égő fáklyáivá akarom tenni őket. Tisztelj engem és hirdesd az Evangéliumot szeretettel a szeretetért!” (Jézus szavai, 1989. január 27.)


Szűz Mária tisztelete

    Az „Igaz élet Istenben” üzenet rávezet, hogy legyünk Isten Anyjának gyermekei, mert az ő Szeplőtelen Szíve elválaszthatatlan Jézus Szentséges Szívétől és teljes egységben van vele. Édesanyánk segít minket, és mi tudjuk ezt. Mindenki, aki az imacsoportokhoz csatlakozik, akár protestáns vagy más vallású, tanítást kap arról, hogy tisztelje Szűzanyánkat, szentjeinket és imádkozzon hozzájuk.

    „Nem vetted észre, hogy Szívem mennyire meghatódik, és mennyire kedvez az ő Szívének? Hogyan tagadhatnék meg bármely kérést e Szívtől, amely Királyotokat e világra hozta? Áldja minden hívő az ő Szívét. Ha az ő Szívét áldjátok, azáltal engem áldotok.” (Jézus szavai, 1996. március 25.)


„Igaz élet Istenben” társulatok

    Egyes országokban vannak „Igaz élet Istenben” társulatok, amelyek hivatalos ügyek intézésére alakultak: segítik ezt az evangelizációs művet és a könyvek kiadását. Más helyeken azért hoztunk létre „Igaz élet Istenben” társulatokat, hogy eleget tegyünk az ország helyi törvényeinek. Egy példa erre, hogy postafiókot lehessen nyitni „Igaz élet Istenben” néven. Sohasem gondoltam azonban mozgalom szervezésére. A könyveket már harmincnyolc nyelvre lefordították, és én sehonnan sem kaptam tiszteletdíjat, kivéve a Parvis kiadót, mert náluk ez így szabályos. Ezt az összeget a szeretetművek megsegítésére, a könyvkiadásra, valamint az útiköltség fedezésére fordítjuk, amikor a harmadik világ országaiba hívnak tanúságot tenni, de a vendéglátók nem tudják kifizetni az útiköltséget.


Más tevékenységek

    Az imacsoportok önkéntesei minden második évben segítenek nekem megszervezni az ökumenizmussal foglalkozó nemzetközi szimpóziumot. Ez egyben zarándoklat. Eddig négy ilyen alkalom volt. A legnagyobb a 2000. évben, a Szentföldön lett megtartva (amikor a Szentatya ott tartózkodott), amelyre négyszázötven résztvevő érkezett ötvennyolc országból. Hetvenöt pap volt velünk tizenkét különböző egyházból. Ebben az évben, 2002-ben Egyiptomba készülünk.

    Mindent összegezve, szeretem az Úr házát és mindenekfelett szeretem az Istent. Adósa vagyok azért a kegyelemért, amit adott nekem. Egyszer így szólt hozzám: „Ingyen adtam neked, ingyen is add tovább!” Ezt próbálom tenni. Ingyen adom tovább Szavait mindenkinek, aki meg akarja hallgatni.

    Újból megköszönöm Önnek, hogy megengedte az írásaimmal és tevékenységemmel kapcsolatban feltett kérdések tisztázását. A web oldalon www.tlig.org címen több információ is található. Nagyon kérem Önt, üdvözölje nevemben Őeminenciája, Joseph Ratzinger bíborost, Őeminenciája, Monsignore Tarcisio Bertonét és Monsignore Gianfranco Girottit, valamint a Hittani Kongregáció tanácsának kiváló tagjait, újból megköszönve nekik a lehetőséget, hogy beszámolhattam munkámról. Készséggel válaszolok szóban és írásban is további kérdéseikre, amennyiben felmerülnek. Készséggel elfogadom tanácsaikat, amelyek világosabbá tehetik az „Igaz élet Istenben” üzenetben található egyes kifejezéseket. Ha szükséges, könyveim újabb kiadásaihoz hozzáfűzhetek ilyen magyarázatokat.

    Fogadja jókívánságaimat és szívélyes üdvözletemet, az Ön őszinte híve Krisztusban

Vassula Rydén