HOME MESSAGES

Tavasz az Egyházban




"... óriási erőforrást nyújtottak Jézus szavai."





   K. Józsefné és családja, Aldebrő 2002. január 28.



Kedves Igaz élet Istenben Testvérek!



Megpróbálunk eleget tenni kérésüknek, bár nehéz szavakba önteni, amit az ember megél.

Amikor férjemmel elolvastuk az első köteteket, fokozatosan próbáltuk aszerint alakítani az életünket. Bár hívő keresztényként éltünk addig is, óriási erőforrást nyújtottak Jézus szavai. Különösen az a szeretet, amellyel lehajol hozzánk itt az évezred küszöbén, hogy minél több embert át tudjon menteni az Ő országába.

Szerettük volna kikiabálni a háztetőről, hogy Jézus ma is szól hozzánk közvetlen, érthető szavakkal, de sajnos minduntalan meg-nem-értésbe, vagy eltaszításba ütköztünk. Nagyon sok ember azt hiszi, hogy Istennek nincs joga újra és újra megszólítani az embert, akiért kereszthalált halt, mintha a Biblia megírásával befejeződött volna minden kapcsolatfelvétel Isten és ember között.

Konkrét gyümölcsként tudnám említeni, hogy szeretettel tudtuk elfogadni mind a négy gyermekünk érkezését, az egészségi és családi problémáktól eltekintve. Imaéletünkbe és anyósom ápolásába is rengeteg fény került, ahogy Jézus által nevünkön lettünk szólítva. S végül az örökség elosztásában volt egy olyan felemás helyzet, amit az üzenetek elolvasása nélkül egészen biztos, hogy nagyon rosszul toleráltunk volna, családi örök-haragot provokálva – így pedig, hála legyen az Úrnak! – megbékéltünk abban a gondolatban, hogy ne az ideigvalókat keressük, hanem az Örök Életet.

Szeretettel az Igaz élet Istenben Kistestvérei






vissza a honlapra