HOME MESSAGES

Tavasz az Egyházban




"... kicsi házikóban, egyedül."





   A. Julianna, Felsőgöd 2002. február 1.



Tanúságtétel szeretettel!



Én, A. Julianna, 74 éves egyszerű asszony vagyok, kisnyugdíjas. Vidéken lakom, Felsőgödön, kicsi házikóban, egyedül. A jó Isten prófétája, Vassula, volt hazánkban; elhozta Urunk, Jézus Krisztus és szent Szűzanyánk üzenetét. Barátnőm, Erzsébet gondolt rám és hozta nékem a füzetet, a jó Isten és szent Szűzanyánk első szent üzenetét 1995-ben, és azóta is olvasom (már az Igaz élet Istenben üzenetek 12-ik kötetét) és imádkozom. Egy este el kezdtem olvasni a szent üzeneteket, és nagy illat lett az egész lakásban. Kezdtem keresni, hogy honnét árad ez a nagy illat és megnyugodtam. Minden nap olvastam és imádkoztam a szent üzenetekből. Egyszer, amint imádkoztam, szent Szűzanyánk (szobra?) megmozdult. Jelét adta, hogy jelen van velem. Később – ezután – Urunk, Jézus Krisztus csodálatosan megjelent (1996-ban húsvét előtt), és azóta is, most is, jelen van velem. Gyönyörű a mi Urunk, Jézus Krisztus! Gyönyörű a mi szent Szűzanyánk. 1999. január 8-án hajnalban megjelent látomásban a Szentlélek, a szent Család a pásztorokkal, gyönyörű volt. A kicsi szent Jézuska csak nézett-nézett rám, meglepetésemben csak annyit tudtam mondani: Uram, de gyönyörű vagy, gyönyörű! A mi szenvedő Jézus Krisztusunk mosolyog rám, szeret engem, viszem, hordozom a szent keresztjét, mert szeretem és imádom Őt. Csodálatosan szép a mi Urunknak, Istenünknek a Teremtése! Szent alkotása, szent műve az egész világ: a láthatatlan világ, a mennyország, a tisztító tűz, a pokol, az élő lelkek. Ha meghalunk, a lélek tovább él a láthatatlan világban. Ki mit érdemel, oda kerül, és én látom a lelkeket. Küldetésem is van a bűnösökért, az élő és halott lelkek megtérítésére és megmentésére. Jönnek irgalomért.



Dicsőség legyen a jó Istennek!

A. Julianna








vissza a honlapra